2014. már 05.

F1 A Williams és a Force India is elég erős ahhoz, hogy versenyeket nyerjen

írta: FormaNet
F1 A Williams és a Force India is elég erős ahhoz, hogy versenyeket nyerjen

A szezon előtti felkészülés utolsó négynapos tesztjén a kezdetektől esélyesnek tartott Mercedes csapat mellett rendkívül meggyőzően szerepelt a Williams és a Force India. Olyannyira, hogy több szakember is úgy véli, mindkét középcsapat okozhat meglepetést a szezon elején. A Mercedesnél például abszolút elképzelhetőnek tartják, hogy a motor-partnerek megszorongatják őket, sőt a Red Bullnál is favoritként tekintenek rájuk. 

 williams 2014.JPG

A jövő hétvégén megrendezésre kerülő Ausztrál Nagydíjon sokan egyértelműen a Mercedest jósolják favoritnak, hiszen a brackley-i bázisú alakulat idei autója nem csak, hogy gyorsnak bizonyult a téli tesztek alatt, de a megbízhatósággal sincsenek komoly problémáik. Az új, V6-os turbókkal úgy tűnik a Williams, a McLaren és a Force India is megütötte a főnyereményt, hiszen mindannyiuk autóját Mercedes motorok hajtják. A Force Indián kívül mindannyian négyezer kilométer felett teljesítettek a 12 napos felkészülés során, de 3974,8 kilométerével Vijay Mallya alakulata sem sokkal maradt el. A négy csapat közül jelenleg a Mercedes és a Williams tűnik a legerősebbnek, és így látja ezt néhány ellenfél is.

„A Mercedes és a Williams nagyon erős. A McLaren is gyors, de jelenleg a Mercedes kicsit előttük van. Jelenleg ez a helyzet, de mindenki tudja, milyen hosszú egy Formula-1-es szezon, szóval majd meglátjuk. Bahreinben az utolsó napon a Ferrari is erős köridőt rakott össze, és Daniel Ricciardo is 1:35-ös időt futott a Red Bull-lal. Feltételezem, hogy előbb-utóbb a Red Bull is megoldja problémáit”- értékelte az erőviszonyokat Nico Hülkenberg, aki csapatával, a Force Indiával lenyűgöző előszezonon van túl. Maga a csapatfőnök, Vijay Mallya sem titkolta, ez évi céljuk, hogy fentebb lépjenek a ranglétrán, és eddig nagyon ígéretesnek tűnik a helyzetük. Ami a szezonkezdést illeti, a csapat tulajdonosa szerint az első négy futamon előnyben lesznek a Mercedes erőforrásait használó alakulatok, de úgy érzi, hogy az európai versenyekre a legtöbb csapat már megoldja a jelentősebb problémákat.

„Az első négy versenyen nagyszerű lehetőség kínálkozik Mercedes motoroknak, hiszen egyelőre a többiek előtt járnak. Összességében azonban a megbízhatóságon lesz a hangsúly. Sok mindent megtudsz csinálni a tesztek során, de a verseny az verseny, és mindig mások a feltételek. Mire Európába érkezünk, sok csapat már túllesz a problémákon, és Barcelonába több nagyobb fejlesztés is érkezik. Szóval úgy hiszem, hogy az első négy versenyen a Mercedes motoros csapatok kissé luxus helyzetben lesznek, majd az európai helyszínektől kezdve komolyodik majd a verseny” – jósolta a Force India főnöke a Formula-1.comnak adott interjúban.

A tavaly mindössze öt pontot gyűjtő, végül a konstruktőri tabella kilencedik helyén záró Williams még a Force Indiánál is nagyobb meglepetést okozhat, legalábbis több résztvevő így látja.

„A Williamsnek sosem voltak nagy problémái a tesztek alatt. Mindig gyorsak voltak, bár nem annyira mint a Mercedes. Ahogy halottam, a hőmérséklet terén is jó helyzetben vannak, szóval titkos esélyesek lehetnek”- mondta a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

A legversenyképesebb csapatnak tartott Mercedesnél szintén elképzelhetőnek tartják Felipe Massa vagy Valtteri Bottas győzelmét, sőt Niki Lauda örülne is neki.

„Megtörténhet, hogy a Williams legyőzi a Mercedest. Ügyfeleink nagyon fontosak számunkra, és ha le tudnak győzni minket, az egy nagyon jó motiváció és persze egy nagyon konstruktív verseny.”

A Mercedes részvényese és sportigazgatója, Toto Wolff azért kicsit óvatosabban fogalmaz az esélyekkel kapcsolatban, de egyértelműen beletette a kalapba a Williamst és a Force Indiát is.

„Óvatosak vagyunk, mert néhány csapat még nem tárta fel teljesen az autójában rejlő lehetőségeket. Nincs kétségem afelől, hogy a Red Bull és a Ferrari is erős ellenfél lesz, és a Force India valamint a Williams is elég erős ahhoz, hogy versenyeket nyerjen. Nagyon érdekes lesz."

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 williams force india formula-1