2014. ápr 24.

F1 A kezdetek - Nico Rosberggel

írta: FormaNet
F1 A kezdetek - Nico Rosberggel

Nico Rosberg fantasztikusan kezdte az 2014-es szezont, hiszen az első nagydíjat ő nyerte, és azóta egyszer sem hiányzott a dobogós ceremóniáról, aminek köszönhetően pályafutása során először vezeti a világbajnoki pontversenyt. A széria hivatalos oldalának legújabb sorozatában - Kobajasi Kamui után - most a Mercedes 28 esztendős német pilótája került sorra, hogy életéből néhány „legelső” momentumot osszon meg rajongóival.

rosberg_1.JPG

 

 

Ki volt az első hősöd gyermekkorodban?

Nico Rosberg: A hős az túlzás lenne, de akinek először szurkoltam az Mika Häkkinen volt.

Melyik volt az a nagydíj amit először láttál és emlékszel is rá?

NR: Az 1989-es Monacói Nagydíj – Ayrton Sennát néztem. A kikötőben aludtam egy hajón, és reggel motorzajra ébredtem. Éppen Senna jött ki az alagútból. Nagy hatással volt rám.

Hány évesen jutott először eszedbe, hogy F1-es pilóta akarsz lenni?

NR: Nagyjából 10 éves lehettem, és édesapám utolsó DTM-es versenyén voltam. A búcsúkörében én is ott ültem, és ekkor gondoltam először azt, hogy az autóversenyzés talán számomra is megfelelő választás lenne.

Mikor volt az első nagy baleseted egy versenyautóval?

NR: Még a gokartos időkben. Hat éves voltam, és az ibizai gokart pályán versenyeztem. Hidegek voltak a gumik, és bukfenceztem egyet…

Milyen színű volt az első sisakod?

NR: Ugyanolyan, mint édesapámé: kék, fehér és sárga.

Mikor nyerted meg első trófeádat, és hogyan nézett ki?

NR: Tíz évesen egy dél-franciaországi regionális versenyen, de sajnos nem emlékszem arra, hogy milyen volt.

Milyen autót vezettél először?

NR: Egy 1979-es Ford Laredo volt. Négy évesen, amikor még Ibizán laktunk. Egyedül vezettem!

Az első hely ahol éltél?

NR: Ibizán. Itt volt az első otthonom.  

Ideges voltál első nap az iskolában?

NR: Nagyon. Ott volt az a sok gyerek, és én senkit nem ismertem.

Mi volt az első étel, amit főztél?

NR: Tészta, tükörtojással. Még iskolás koromban.

Mi volt az első dolgod ma reggel?

NR: Kikapcsoltam az ébresztőt, mert korábban keltem fel. A következő dolgom pedig az volt, hogy megmértem a súlyom, mert manapság ez egy nagyon fontos dolog az F1-ben.

Mi volt az első dolgod, amikor legelőször ülést kaptál az F1-ben?

NR: Frank Williams odajött hozzám Monzában, és ő mondta el a garázsban. Nyilván nagyon izgatott voltam, és azonnal telefonáltam a családomnak.

Mi volt az első lemez amit vásároltál?

NR: Elton Johntól az Oroszlánkirály zenéje.

Mit sportoltál először gyermekkorodban?

NR: Teniszeztem. Négy éves koromban kezdtem még Ibizán.

Mikor volt az első romantikus csókod?

NR: 12 éves voltam, félénk és ártatlan...

Mikor volt az első alkalom, amikor egy rajongó autogramot kért tőled?

NR: Tíz éves voltam, és Helsinkben voltam egy DTM versenyen. Azt mondta az illető, hogy „sose lehet tudni…” (nevet)

Mikor ízlelted meg először a pezsgőt?

NR: Harmadik szülinapomon, egy hajón.

Melyiket kívánod meg először - a gyümölcsöt vagy a csokit?

NR: Inkább a csokit, de manapság inkább a gyümölcsöt preferálom.

Mi volt az első szavad kisgyerekként?

NR: Meglep, ha azt mondom, nem tudom? Nem emlékszem. (Nevet)

A kezdetek - Kobajasi Kamuival 

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 kezdetek nico rosberg formula-1