2014. jún 20.

F1 A Mercedest a Red Bull hazai pályája sem törte meg pénteken

írta: FormaNet
F1 A Mercedest a Red Bull hazai pályája sem törte meg pénteken

Az Osztrák Nagydíj pénteki napján mindkét szabadedzést a Mercedes autói uralták, délelőtt Nico Rosberg, délután pedig Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. Fernando Alonso mindkét gyakorláson befért a top3-ba, a Red Bull egyelőre nem villantott hazai közönsége előtt.

 lewis hamilton_1.JPG

Az esőfelhők egész nap kerülgették a Red Bull Ringet, végül a szép létszámú közönség és a Formula-1-es mezőny mindössze pár cseppet kapott belőle, így többnyire száraz körülmények között körözhetett a 11 év után visszatérő osztrák versenypályán. Csúszkálások így is akadtak bőven, sőt szinte alig akadt olyan versenyző, aki nem hibázott.

Délelőtt Nico Rosberg nagyjából másfél tized másodpercet adott brit csapattársának, pedig nem volt zökkenőmentes a programja, mert autójában elromlott az ERS hűtésének pumpája, így összesen 19 kört tett meg, míg a második helyen záró Hamilton 32 körig jutott az első másfél órában.

A harmadik legjobb kört autózó Fernand Alonso mindössze 171 ezreddel maradt le Hamiltontól, majd a spanyol után egészen a kilencedik helyig mercedes motorok autók sorakoztak fel, a williamses Felipe Massa vezetésével. A legjobb Renault motoros autó a kilencedik helyen záró Jean-Eric Vergne Toro Rossója volt, miközben a Red Bull Racing két versenyzője a 13. és a 15. helyet bérelték ki, Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel sorrendben. A címvédő egyébként nagyon látványos megforgást mutatott be a célegyenesnél, de a sok hiba ellenére végül egy autó sem tört össze.

Első szabadedzés eredménye:

  Versenyző                                   Csapat                      Köridő            Hátrány     Kör                          

 1. Nico Rosberg        Mercedes        1m11.295s           19
 2. Lewis Hamilton      Mercedes        1m11.435s  +0.140s  32
 3. Fernando Alonso     Ferrari         1m11.606s  +0.311s  23
 4. Felipe Massa        Williams        1m11.756s  +0.461s  27
 5. Jenson Button       McLaren         1m11.839s  +0.544s  33
 6. Sergio Pérez        Force India     1m12.009s  +0.714s  33
 7. Nico Hülkenberg     Force India     1m12.072s  +0.777s  20
 8. Valtteri Bottas     Williams        1m12.114s  +0.819s  21
 9. Kevin Magnussen     McLaren         1m12.313s  +1.018s  36
10. Jean-Eric Vergne    Toro Rosso      1m12.364s  +1.069s  30
11. Kimi Räikkönen      Ferrari         1m12.365s  +1.070s  21
12. Danyiil Kvjat       Toro Rosso      1m12.372s  +1.077s  35
13. Daniel Ricciardo    Red Bull        1m12.570s  +1.275s  28
14. Esteban Gutiérrez   Sauber          1m12.984s  +1.689s  19
15. Sebastian Vettel    Red Bull        1m12.988s  +1.693s  25
16. Romain Grosjean     Lotus           1m13.168s  +1.873s  28
17. Pastor Maldonado    Lotus           1m13.642s  +2.347s  27
18. Jules Bianchi       Marussia        1m13.738s  +2.443s  26
19. Max Chilton         Marussia        1m13.857s  +2.562s  28
20. Kobajasi Kamui      Caterham        1m14.611s  +3.316s  24
21. Adrian Sutil        Sauber          1m14.691s  +3.396s  9
22. Marcus Ericsson     Caterham        1m17.501s  +6.206s  8

 

Délután a Mercedes versenyzői között felcserélődött a sorrend, míg a harmadik helyét megtartó Alonso már közel egy másodpercet kapott az élen záró brit bajnoktól. Ahogy az lenni szokott, a második tréningen  lágy (ezúttal a keményebb) gumik mellett már a szuperlágyak (opciós abroncsok) is előkerültek, és mindkét keverékkel Hamilton érte el a legjobb köridőt az időközben felerősödő szélben.

 „Figyelembe véve, hogy számomra ez egy új pálya, nem volt rossz a mai nap. Már az első néhány kör után jól éreztem magam, és úgy tűnt, mindig találok valahol egy kis plusz időt. Nagyszerű érzés olyan gyorsnak lenni, mint azok, akik már vezettek ezen a pályán. Eléggé szeles volt a mai nap, de sok kilométert megtettünk, és felkészültünk a vasárnapi versenyre. A gyors kanyarok elég keményen igénybe veszik a hátsó gumikat, de úgy tűnik, ezt is kezelni tudjuk. Mindkét abronccsal jó érzés volt vezetni, még a hosszú etapokban is, szóval ha az autó így marad a versenyre is, akkor jó helyen leszek. Holnap egyértelműen a pole pozíció a célom, de a második kanyarig hosszú egyenes vezet, így a versenyen bármi megtörténhet"- nyilatkozta délután a 2008-as világbajnok. 

 A Ferrari mögött a két Williams végzett, a délelőtt gyengélkedő Vettel pedig egészen a hatodik helyig tornázta fel magát, igaz a Mercedestől már több mint egy másodpercet kapott.

„Azt hiszem délelőtt kicsit szenvedtünk, de délután már jobb volt a helyzet. Láthattuk, hogy többen is küszködtek a keményebb keverékeken, de a holnapi nap kicsit már történet lehet, ha valamivel melegebb lesz. Azt hiszem mindenki várja ezt a nagyszerű hétvégét. Nem mi vagyunk a favoritok, persze szeretnénk azok lenni, de még nem tartunk ott. Nagyon termékeny napunk volt, és történtek előrelépések, de ha valami, akkor a hazai nagydíj ténye biztos, hogy extra motivációt ad”- nyilatkozta a nap végén a címvédő. 

Csapattársa, a Kanadai Nagydíjat megnyerő Daniel Ricciardo Jenson Button mögött a nyolcadik helyet szerezte meg, a Mercedest „szem előtt tartó” Alonso finn kollégája, Kimi Räikkönen ugyanakkor egyik edzésen sem fért be a legjobb tíz közé. A két ferraris egyébként más-más programot futott, és különböző aerodinamikai elemeket tesztelt. A finn a leintés után elárulta, hogy nem volt problémamentes napja, és a délutáni szeles időnek sem örült, de az adatgyűjtés szempontjából eredményesnek és hasznosnak értékelte pénteki gyakorlását. 

000 facebook_banner.jpg

Második szabadedzés eredménye: 

 Versenyző                                    Csapat                  Köridő               Hátrány        Kör 

 1. Lewis Hamilton      Mercedes     1m09.542s           37  
 2. Nico Rosberg        Mercedes     1m09.919s  +0.377s  50 
 3. Fernando Alonso     Ferrari      1m10.470s  +0.928s  40 
 4. Valtteri Bottas     Williams     1m10.519s  +0.977s  44 
 5. Felipe Massa        Williams     1m10.521s  +0.979s  39 
 6. Sebastian Vettel    Red Bull     1m10.807s  +1.265s  39 
 7. Jenson Button       McLaren      1m10.813s  +1.271s  44 
 8. Daniel Ricciardo    Red Bull     1m10.920s  +1.378s  36 
 9. Kevin Magnussen     McLaren      1m10.936s  +1.394s  45 
10. Jean-Eric Vergne    Toro Rosso   1m10.972s  +1.430s  39 
11. Kimi Räikkönen      Ferrari      1m10.974s  +1.432s  45 
12. Danyiil Kvjat       Toro Rosso   1m11.261s  +1.719s  45 
13. Sergio Pérez        Force India  1m11.296s  +1.754s  36 
14. Esteban Gutiérrez   Sauber       1m11.491s  +1.949s  42 
15. Pastor Maldonado    Lotus        1m11.765s  +2.223s  30 
16. Adrian Sutil        Sauber       1m11.806s  +2.264s  42 
17. Nico Hülkenberg     Force India  1m11.935s  +2.393s  39 
18. Max Chilton         Marussia     1m12.229s  +2.687s  43 
19. Romain Grosjean     Lotus        1m12.262s  +2.720s  46 
20. Jules Bianchi       Marussia     1m12.279s  +2.737s  36 
21. Kobajasi Kamui      Caterham     1m12.937s  +3.395s  24 
22. Marcus Ericsson     Caterham     1m13.596s  +4.054s  48 


Fotógaléria a pénteki napról

FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

forma-1 hamilton szabadedzés formula-1 ausztrál nagydíj red bull ring