2014. júl 08.

F1 Hamilton: Rosberg nem is igazi német

írta: FormaNet
F1 Hamilton: Rosberg nem is igazi német

A nyilatkozatokból egy ideje már érezhető, hogy a Mercedes versenyzői között megkezdődött a pszichológiai hadviselés. Ezúttal Lewis Hamilton - miután megnyerte hazai nagydíját - a Német Nagydíj előtt olyan kijelentést tett, hogy szerinte csapattársa, Nico Rosberg nem is igazán német, hiszen Monacóban nőtt fel.

hamilton - rosberg_2.JPG

 

Lewis Hamilton múlt vasárnap megnyerte a Brit Nagydíjat, míg csapattársa, Nico Rosberg  műszaki hiba miatt az élről esett ki, így idén első alkalommal nullázott. A következő állomás a németországi Hockenheimring lesz, ahol a listavezető német versenyző hazai közönsége előtt szépíthet.

Rosberg a Németország dél-nyugati részén fekvő Wiesbadenben született, édesapja – az 1982-es év világbajnoka, Keke Rosberg – finn származású, édesanyja pedig német. Rosberg még egész pici-, négy hetes volt, amikor a család Monacóba költözött, és a 29 esztendős pilóta a mai napig ott él. Nyilván éppen ezért gondolja úgy Lewis Hamilton, hogy márkatársának tulajdonképpen nem is hazai versenye lesz a németországi.

„Hogy őszinte legyek, Nico sosem élt Németországban, így nem is igazi német. Emlékszem, amikor anno együtt gokartoztunk, sosem állt mellette német zászló. Soha. Amikor sorakoztunk fel a rajthoz, és minden versenyző mellett állt egy rajtrácslány aki tartotta a nemzeti zászlót - magyar versenyző mellett például magyart. Mellette mindig monacói zászló volt. Ő egy német-finn-monacói, vagy ilyesmi. Szóval jó lenne Németországban legyőzni” – idézi a 2008-as világbajnokot a The Guardian.

Hamiltonnak egyébként már nem ez volt az első személyes megjegyzése csapattársát illetően. Még májusban például kettőjük családi hátterének különbözőségét taglalta, mégpedig abban a tekintetben, hogy ő szerényebb körülmények között nőtt fel, így jobban ki van éhezve a sikerre.

„Én nem egy szép helyről érkeztem ide - Stevenage-ből származom, és egy kanapén aludtam édesapám lakásában, míg Nico Monacóban nőtt fel, repülők, szállodák jachtok között, így sok mindenben különbözünk, többek között a sikerre is másképp vágyunk”- vélekedett Hamilton, majd később természetesen a média unszolására bővebben is kifejtette - és egyben enyhítette - mondanivalójának lényegét.

 “Azt kérdezték tőlem, hogy melyikünk van jobban kiéhezve a sikerre. Szerintem itt bárkit megkérdeznének, mindenki saját magát mondaná. Én is azt mondtam, hogy jobban ki vagyok éhezve, köszönhetően annak, hogy hol születtem, és ezt összehasonlítva Nicóval. Mindig is azért küzdöttem, hogy eljussak ide és itt éljek. Régen Nicóval utaztam az édesapja repülőjén, voltam a jachtján is, és jártam a házukban. Ezektől az élményektől még inkább akartam, hogy egy napon mindez nekem is meglegyen. Az édesapja inspirált engem arra, hogy ott legyek, ahol most.”

Visszatérve a Német Nagydíjra, Rosberg eddigi még sosem tudott dobogóra állni haza közönsége előtt, Hamilton azonban már kétszer is, ráadásul mindkétszer a pódium legtetején ünnepelhetett. Kettőjük közti vb küzdelem talán most kezdődik igazán, hiszen múlt vasárnap Rosberg szerencsétlenségének köszönhetően Hamilton négy pontra faragta le addigi 29 pontos hátrányát.

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

Arctica sportnapszemüveg

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 lewis hamilton nico rosberg német nagydíj formula-1