2014. sze 19.

F1 Hamilton az élen, Maldonado a falban zárta a második szabadedzést Szingapúrban

írta: FormaNet
F1 Hamilton az élen, Maldonado a falban zárta a második szabadedzést Szingapúrban

A Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, de mögötte nem sokkal maradt el Fernando Alonso. A látványosan szenvedő Lotus egyik autója falban végezte, ami miatt piros zászlóval meg kellett szakítani a körözést. Ez a kényszerszünet több versenyző gyorskörét is tönkretette, köztük Nico Rosbergét, aki végül csak a 13. lett. Hamilton és Alonso mögött Daniel Ricciardo Red Bullja lett a harmadik, miközben csapattársa, Sebastian Vettel motorcsere miatt mindössze öt kör erejéig csatlakozhatott versenytársaihoz.

hamilton szingapúr.JPG

 

Immár teljesen kivilágított pályán, de nem sokkal hűvösebb időben (28 fok) folytatódott a Szingapúri Nagydíj pénteki napja.  Az első edzés legszorgalmasabb pilótája, Sebastian Vettel kénytelen volt kihagyni a második gyakorlás nagy részét, ugyanis még az előző edzés végén motorhiba miatt megállt alatta a Red Bull, és eltartott egy ideig, míg a szerelők kicserélték az erőforrást. A német bajnok csak az utolsó negyed órában körözhetett egy keveset, végül az öt köre az ötödik helyre volt elegendő.

A többiek gyorsan munkához láttak, először a két McLaren futott komolyabb időket a lágy (keményebb) keverékeken, de pillanatokon belül ezek az 1:51-es körök már kevésnek bizonyultak. A keményebb gumikon végül Nico Rosberg 1:49-es ideje lett a legjobb, mögötte Alonso és Hamilton sorakozott fel a top3-ben. 

A második félórában előkerültek az opciós (szuperlágy) Pirellik, amik nagyjából két másodperccel voltak gyorsabbak, legalábbis a többségnél. A listavezető a friss gumikon nem tudta megtartani elsőségét, ugyanis egy piros zászlós megszakítás közbeszólt. A délelőtt is szenvedő és csúszkáló Lotus venezuelai versenyzője, Pastor Maldonado a 10-es kanyarban rázókőre hajtott, majd a falnak csapódott, az autó pedig alaposan összetört, sőt olyannyira, hogy a hétvége további részére Maldonado új kasztnit kap.

maldonado - szingapúr.JPG

Sokan ekkor már megfutották első köreiket a szuperlágy abroncsokon, Rosbergnek azonban éppen el kellett vennie a lábát gázról. 

Néhány perces szünet után Hamilton 1:47.490-nel vette át a vezetést, és ezt az időt a leintésig már senki nem tudta űberelni. Rosberg a zöld jelzés után versenyszimmulációba kezdett, azaz a félbeszakított körén már nem javított. Végül csak a 13. lett, de a félbeszakított körének leggyorsabb első szektora azt sejteti, hogy szombaton ismét kemény házi verseny lesz a pole pozícióért. 

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Mercedesnek itt nem lesz akkora előnye – az első edzésen Fernando Alonso zárt az élen, és bár ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, de alig több mint egy tizedmásodpercet kapott egykori mclarenes csapattársától. Igaz, a spanyol rendre nagyon gyors a pénteki edzéseken - így volt ez például Monzában is - aztán valahogy a hétvége további részére a Ferrari megindul a lejtőn. Alonso nem is tulajdonított különösebb jelentőséget a mai napnak, összességében elég szűkszavúan, egy szokásos pénteki edzésnapnak értékelte munkájukat. 

A harmadik helyen záró Daniel Ricciardo három tizeddel marad el Hamiltontól, majd ismét egy Ferrari és egy Red Bull következett a sorban. Kimi Räikkönen egy ígéretes negyedik helyet tudott felmutatni, saját csapattársától négytizedes lemaradásban, míg az utolsó pár percre csatlakozó Sebastian Vettel egy ötödik hellyel szépített, mindössze egy századdal lemaradva az előtte álló finn bajnoktól. A regnáló bajnoknál egyébként  egy péntekenként használt motor romlott el, de később elárulta, hogy elvileg még Japánban is ezt akarták használni az első két szabadedzésen. Bár erőforrás ügyileg a német nincsjó helyzetben, ettől függetlenül optimistán tekint a hétvége további részére, és úgy véli, közelebb kerültek a Mercedeshez. 

A McLarennek egy hatodik és egy hetedik hely jutott, mögöttük pedig két Force India valamint két Toros Rosso sorakozott fel. A Williams nehéz napot zárt - Felipe Massa és Valtteri Bottas csak a 16. és a 17. legjobb időt autózta. Bár a Williamsnél előzőleg sejtették, hogy a szingapúri pálya nem fekszik annyira az autónak, de ennyire nehéz napra egyik pilóta sem számított. Massáék leginkább az autó egyensúlyára panaszkodtak, Bottas azt is elárulta, hogy elsősorban a kocsi hátsó része problémás. 

000 facebook_banner.jpg

Második szabadedzés végeredménye: 

Versenyző                   Csapat                   Köridő        Hátrány     Kör 

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m47.490s    -      25
2 Fernando Alonso Ferrari 1m47.623s    0.133s      28
3 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m47.790s    0.300s      28
4 Kimi Raikkonen Ferrari 1m48.031s    0.541s      29
5 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m48.041s    0.551s       5
6 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m48.358s    0.868s      33
7 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m48.435s    0.945s      30
8 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m48.653s    1.163s      30
9 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m48.751s    1.261s      30
10 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m48.770s    1.280s      31
11 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1m48.800s    1.310s      33
12 Romain Grosjean Lotus/Renault 1m49.062s    1.572s      33
13 Nico Rosberg Mercedes 1m49.075s    1.585s      30
14 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m49.139s    1.649s      13
15 Adrian Sutil Sauber/Ferrari 1m49.170s    1.680s      34
16 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m49.290s    1.800s      36
17 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m49.361s    1.871s      29
18 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m49.971s    2.481s      28
19 Jules Bianchi Marussia/Ferrari 1m50.612s    3.122s      24
20 Max Chilton Marussia/Ferrari 1m51.558s    4.068s      21
21 Kamui Kobayashi Caterham/Renault 1m52.075s    4.585s      33
22 Marcus Ericsson Caterham/Renault 1m52.936s    5.446s      31

 

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

mercedes forma-1 hamilton szabadedzés formula-1 szingapúri nagydíj