2014. okt 10.

F1 Rosberg nyitott az élen Szocsiban, a Marussia csak egy autót indít a hétvégén

írta: FormaNet
F1 Rosberg nyitott az élen Szocsiban, a Marussia csak egy autót indít a hétvégén

A két Mercedes az új orosz versenypályán is megtartotta elsőségét, Nico Rosberg egy hajszállal verte meg csapattársát, Lewis Hamilton, mögöttük pedig Jenson Button, Fernando Alonso párosa sorakozott fel. Az első Orosz Nagydíj most már egészen biztosan 21 fős lesz, ugyanis a Marussia nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy csak egy autóval versenyez ezen a hétvégén. 

szocsi 2014.JPG

 

Napsütéses időben, ennek ellenére meglehetősen borongós hangulatban kezdődött az első Orosz Nagydíj hétvégéje, hiszen mindössze néhány nap telt el Jules Binachi szörnyű szuzukai balesete után, amit érthető még senki nem hevert ki – beleértve a versenytársakat, az F1 résztvevőit és persze a rajongókat. Csütörtökön a hivatalos médiaeseményeken láthatóan rendkívül szomorú hangulat uralkodott a paddockban, mindemellett még nem lehetett tudni, hogy a Marussia vajon helyettesíti-e francia versenyzőjét.

A hivatalos nevezési listán ugyan rajta volt a tartalékpilóta, Alexander Rossi neve, és csütörtökön még két autón dolgoztak a garázsban, ám végül a csapat úgy döntött, hogy csak egy autóval vesz részt az Orosz Nagydíjon. Bianchi kocsija azonban egész hétvégén ott lesz a garázsban, versenyre felkészítve - a csapat ezzel a gesztussal azt szeretné kifejezni, hogy francia versenyzőjük egész hétvégén ott van velük Szocsiban.

„Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire megrendített ami Jules-lel történt. Hihetetlen nagy támogatást kapunk az F1 közösségétől, és most mi is csak annyit tehetünk, hogy folyamatosan támogatjuk Jules-t és a családját ebben a nehéz időszakban. Ez a hétvége az egész csapat számára nagyon érzelmes lesz, de megpróbáljuk átvészelni és közben folyamatosan imádkozunk Jules-ért” – mondta a csapattárs, Max Chilton.

jules bianchi.JPG

Alexander Rossi tehát nem-, de két  tesztpilóta lehetőséget kapott az első szabadedzésen, mégpedig a Saubernél hazai közönsége előtt Szergej Szirotkin vezethette Esteban Gutiérrez autóját, illetve a Caterham Roberto Merhinek adott lehetőséget Kobajasi Kamui helyén.

Az ellenőrző köröket követően nagyjából az edzés kezdete után tíz perccel született meg az első köridő a szocsi pályán, Nico Rosberg Mercedesének köszönhetően. A német első nekifutásra  1:49.932-es időt autózott, majd a következő tíz percben már 1:44-es körök születtek.

Természetesen az új pályán gyorsan javultak a köridők, hiszen az ismerkedés után a versenyzők egyre bátrabban nyomták a gázt. Ezzel együtt több apró hiba is becsúszott, általában elfékezések és kisebb kicsúszások, bukótér-látogatások és egy-egy megforgás  is történt, ám összességében mindenki megúszta autótörés nélkül a 90 percet.

Az első félóra végül Jenson Button elsőségével ért véget, ideje pedig 1:42.507 volt. Mögötte ekkor a williamses Valtteri Bottas valamint Fernando Alonso volt a top3-ban.

A plusz szett közepes Pirelli abroncsokat csak a Caterhamek nem tudták kihasználni. Mindkét autó csak a szabadedzés második felében csatlakozott a versenytársakhoz.

Az extra szett gumik leadása után a szokásos rövid pihenő következett, ezt követően Sebastian Vettel törte meg a csendet, majd lassacskán a többiek is szállingózni kezdtek. Button sokáig tartotta elsőségét, de a második harmad végéhez közeledve Rosberg és Hamilton is átugrotta. A Mercedesek mögött a két McLaren tartotta helyét,  majd következett a két Toro Rosso, és csak mögöttük sorakozott fel Bottas és Alonso. A finn pilóta számára egyébként ebben a félórában véget ért a gyakorlás, ugyanis a gumikat melegítő paplanok meghibásodása miatt tönkre mentek azok az abroncsok, amiket az edzés hátralévő idejében használt volna.

A Pirelli egyébként erre a hétvégére a közepes és a lágy keverékeket bocsájtja a csapatok rendelkezésére. 

Az edzés második harmadának legjobb ideje Rosberg neve mellett szerepelt, és két tizeddel volt jobb a sokáig élen álló Button körénél.

Az utolsó félórában túl sok javulás nem történt a köridők tekintetében. Rosberg 1:42.311-gyel maradt az élen, csapattársa pedig mindössze 65 ezredmásodperccel maradt el tőle. Button megtartotta a harmadik helyet, Alonso viszont beférkőzött a két McLaren közé. A spanyol bajnok négy tizeddel maradt el a legjobb időtől, míg csapattársa, Kimi Räikkönen végül a nyolcadik helyig tornázta fel magát – Rosberghez képest  kilenc tizedmásodperces lemaradásban. A két Ferrari között egy McLaren, egy Force India és egy Toro Rosso foglalt helyet Magnussen, Pérez és Kvjat sorrendben. A legjobb tízbe még Vergne és a mindössze 9 kört teljesítő Bottas fért be.

A első szabadedzés végeredménye

 Pilóta                            Csapat                   Köridő              Hátrány        Kör

1. Nico Rosberg               Mercedes          1m42.311s          -                  29

2. Lewis Hamilton            Mercedes           1m42.376s          0.065s       25

3. Jenson Button             McLaren             1m42.507s          0.196s       28

4. Fernando Alonso        Ferrari                 1m42.720s          0.409s       27

5. Kevin Magnussen       McLaren             1m43.026s          0.715s       28

6. Sergio Perez                Force India         1m43.129s          0.818s       26

7. Danyiil Kvjat                  Toro Rosso        1m43.164s          0.853s       29

8. Kimi Räikkönen             Ferrari                1m43.212s          0.901s       23

9. Jean-Eric Vergne         Toro Rosso        1m43.327s          1.016s       24

10. Valtteri Bottas             Williams             1m43.542s          1.231s        9

11. Felipe Massa               Williams            1m43.741s          1.430s       22

12. Daniel Ricciardo           Red Bull           1m43.821s          1.510s       25

13. Nico Hulkenberg           Force India       1m43.976s          1.665s       21

14. Sebastian Vettel            Red Bull            1m44.506s          2.195s       30

15 . Adrian Sutil                     Sauber            1m44.625s          2.314s       26

16. Pastor Maldonado          Lotus               1m44.876s          2.565s       26

17. Szergjy Szirotkin             Sauber            1m45.032s          2.721s       22

18. Romain Grosjean            Lotus               1m45.190s          2.879s       25

19. Roberto Merhi                  Caterham        1m46.782s          4.471s       18

20. Marcus Ericsson             Caterham         1m46.922s          4.611s      18

21. Max Chilton                     Marussia           1m47.284s          4.973s      26

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

mercedes szocsi szabadedzés formula-1 orosz nagydíj forma1-