2015. feb 20.

F1 Wolff és Nasr egymást okolja az első tesztnapon történt ütközésért

írta: FormaNet
F1 Wolff és Nasr egymást okolja az első tesztnapon történt ütközésért

Nem túl gyakori jelenség, hogy már a teszteken baleset hátráltatja a csapatok munkáját, ám a barcelonai teszthét első napján a Williams és a Sauber jelentős károkat szenvedett a tesztpilóta, Susie Wolff és újonc Felipe Nasr ütközésének következtében. A két pilóta ráadásul egymásra mutogat…

williams_sauber_barcelona.JPG

 

Susie Wolff idei első tesztnapja jelentősen megrövidült, miután az ebédidőt követő első órában az 5-ös kanyarnál összeütközött Felipe Nasr Sauberjével. Wolff éppen kivezető körét teljesítette, míg a brazil újonc gyorskörön volt, és a félreértés következtében mindketten kavicságyban kötöttek ki. Az incidens után nagyjából 20 percre meg kellett szakítani a tesztprogramot, amíg a sérült autókat visszaszállították. A Sauber nagyobb károkat szenvedett, és bár a teszt utolsó félórájában mindketten visszatérhettek a pályára, ezzel együtt persze egyikük sem örült a kiesett időnek. Ráadásul egymást hibáztatták a történtek miatt.

A Williams tesztpilótája a nap végén úgy nyilatkozott, hogy egyszerűen nem is érti, hogyan történhet meg ilyen hülyeség egy tesztnapon, amikor többnyire nem túl zsúfolt a pálya. 

susie_wolff_barcelona.JPG„Én mindvégig a saját ívemen voltam, és nem is számítottam arra, hogy ilyen agresszíven próbál majd előzni. A hátsó kerekével nekiütközött a bal elsőmnek. Ez egy szerencsétlen incidens volt, de nem olyasmi, amit ne lehetett volna elkerülni. Rögtön odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy mi a fenét csinált? Nem igazán tudott mit mondani és, hogy őszinte legyek, én sem, mert erre maximum csak annyit mondhatott volna, hogy egy elég nagy hülyeség volt.”

„Az biztos, hogy én mindvégig az ívemet használtam. Nem tudom, hogy ő arra számított-e, hogy majd félrehúzódok, de azt látta, hogy ott vagyok. Csak egyszerűen be kellett volna fordulnia a kanyarba.”

„Őszintén szólva megdöbbentem, hogy ilyesmi előfordulhat, hiszen nézzünk szembe a tényekkel, nem volt olyan nagy forgalom a pályán, hogy ilyen dolog megtörténjen. De megtörtént, és igazából nem is találok erre magyarázatot” – csodálkozott még órák múlva is Susie Wolff, aki egyébként csak a lebetegedés miatt idő előtt kiszálló, és ezzel az utolsó helyen végző Lewis Hamiltont tudta megelőzni a tabellán, de a balesetig nem is a köridőkkel foglalatoskodott. Elmondása szerint éppen délután akart gyorsabb köröket futni.

„Délelőtt hosszú etapokat futottunk, és az volt a terv, hogy délután majd a teljesítménnyel is foglalkozunk. Az lett volna számomra a nap fénypontja.”

Az incidens másik főszereplője teljesen másként látja a helyzetet. Nasr szerint Wolff nem volt elég figyelmes.

felipe_nsra_sauber.JPG„Egyértelmű, hogy a normális fékezési zónában voltam, majd amikor fékeztem, hirtelen egy nagy ütést éreztem. Azért kezdtem bele az előzésbe, mert láttam, hogy jobbra húzódott és helyet hagyott nekem, de azt nem tudtam, hogy tisztában volt-e azzal, hogy megérkeztem mögé. Az egyetlen dolog amit kérdeztem tőle az az volt, hogy látott-e engem, és erre azt felelte, nem látta, hogy jövök. A Formula-1-ben a csapatok mindig próbálják a lehető legjobban informálni pilótáikat a körülöttük lévő autókról, és talán ez az, amit ő nem vett figyelembe, mert különben elkerülhető lett volna az eset. Azt mondta, nem látta, hogy ott vagyok, úgyhogy vagy nem kapta meg csapatától az üzenetet, vagy nem nézett bele a tükrökbe. Nyilvánvalóan ez egy olyan dolog, amit mindenkinek gyakorolnia kell, mert egy versenyhétvégén 20 autó van a pályán, neked pedig tudnod kell, ki van előtted, mögötted, ki van gyorskörön vagy éppen levezetőkörön”- magyarázta a Sauber brazil versenyzője. 

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

teszt barcelona f1 forma-1 williams sauber formula-1 felipe nasr susie wolff