2015. ápr 14.

F1 Hamilton mentálisan is erősebbnek érzi magát Rosbergnél

írta: FormaNet
F1 Hamilton mentálisan is erősebbnek érzi magát Rosbergnél

Lewis Hamilton eddig mindhárom versenyen legyőzte csapattársát, Nico Rosbeget, ezzel együtt egyre magabiztosabbá válik. A címvédő szerint ő mentálisan is erősebb idén, többek között azért, mert Rosberg helyében ő biztosan azon lett volna vasárnap, hogy élen autózó ellenfele közelébe férkőzzön és támadjon, de a német márkatárs Hamilton szerint még csak nem is próbálkozott, inkább megelégedett egy második hellyel...

hamilton-rosberg.JPG

Három nagydíj után Lewis Hamilton jelenleg 68 egységgel vezeti a bajnokságot az 55 pontos Sebastian Vettel- és az 51 pontos Nico Rosbeg előtt, nem mellesleg eddig mindannyiszor az ő javára dőlt el a házon belüli csata. Múlt vasárnap Kínában 35. F1-es futamgyőzelmét aratta, míg Rosbergnek meg kellett elégednie egy második hellyel. A német márkatárs láthatóan frusztrált volt az újabb "vereség" miatt, és a leintés után a konfliktus sem maradt el. Rosberg szerint ugyanis csapattársa szándékosan feltartotta őt a verseny bizonyos szakaszában, aminek következtében a harmadik helyen haladó Vettel közelebb kerülhetett, vagyis szerinte Hamilton veszélybe sodorta a csapat kettős diadalát. Természetesen a reakcióra sem kellett sokat várni, és Hamilton egyértelművé tette, hogy ő elsősorban a saját versenyére összpontosít, és nem feladata a másik érdekeit nézni. Kettőjük csatája tehát nem csak a pályán, hanem mentálisan is folytatódik, de a Mercedes bajnoka ezen téren is erősebbnek érzi magát csapattársánál.

"Mindig is mondtam, hogy nagyon erős mentálisan, de szeretném hinni, hogy idén én erősebb vagyok. Ha én lettem volna a második, és tudom, hogy elég gyors vagyok, akkor biztosan nyomtam volna, hogy megelőzhessem, de Nico ezt nem tette."

"Úgy nőttem fel, hogy néztem ezt a sportot, és persze előzéseket, csatákat akarsz látni. Most itt vagyok, és nem akarok túl sok kontrolt. Nem akarok hátébb végezni csak azért, hogy kíméljem a gumikat. Azt szeretném, ha az illető - vagy akár fordított helyzetben én - nyomást gyakoroljon rám, ha autójának tempója ezt megengedi. És ha nem tudod megvédeni a pozíciódat, akkor veszítesz, mint ahogy én tavaly Bahreinben. Nem voltam elég gyors, és mindent megtettem amit csak tudtam. Az egy nagyszerű futam volt, de, hogy ez is az lehetett volna? Nem hiszem. Ember, én versenyezni akarok! Ez egy autóverseny, ne vegyük ki belőle a mókát. Ha én második vagy harmadik helyen lettem volna, biztosan nem dőltem volna hátra egy két másodperces hátrányban, hogy eljussak az etap végéig, hanem mindent megtettem volna azért, hogy előrébb kerüljek, mert ez a legjobb része a versenyzésnek."

"Éppen mondtam is a srácoknak, hogy ha én lettem volna a második helyen és meglett volna a tempóm, akkor biztosan megnyomom, hogy a lehető legközelebb kerüljek és előzhessek. Ez a versenyzés. Nico ezt meg sem próbálta. Mondták, hogy talán megelégedett a második hellyel, erre én azt feleltem, hogy nos, ez a különbség kettőnk között. Ha tavaly veszítettem volna ellene, akkor hazamegyek, aztán mindent kezdek a nulláról és azon lennék, hogy legközelebb jobb legyek. Én így állok hozzá. Nem vagyunk egyformák"- idézi a magabiztos kétszeres bajnokot a Telegraph.

A csapatfőnök, Toto Wolff természetesen próbál egyensúlyt tartani, és mindkét pilótáját megérti, Rosberg védelmében pedig elmondta, hogy ő sem volt könnyű helyzetben, hiszen ugyanúgy óvni kellett az abroncsait.

"Nico bajban volt, nem tudott Lewis közelébe férkőzni, hiszen vigyáznia kellett az abroncsokra, főleg, hogy Sebastian (Vettel) egyre közelebb került. Szóval mindkettőjüket megértem. Lewis nem hiszem, hogy direkt hátráltatta, és ezt tisztáztuk is. Nem tudta mennyivel van Nico lemaradva, csak azt tudta, hogy hosszú ideig kell kint maradnia azokon a gumikon"- ecsetelte Wolff, aki persze jól tudja, lesznek még konfliktusok.

"Nico is megtenné ugyanazt, amit Lewis megtesz. Odakint nincs barátság. A versenyen meg kell küzdeni, ennyi az egész. Nyilván ha az ember ideges, akkor tesz meggondolatlan kijelentéseket, de Bahreinre újra mindketten lehiggadnak majd" - konstatálta a csapatfőnök, és egyetért ezzel Niki Lauda is, sőt az osztrák legenda úgy véli, hogy a legjobb versenyzőknek igenis önzőnek kell lenniük.

"Természetes, hogy Hamilton önző. Én úgy hívom ezeket a srácokat, hogy egocentrikus gazfickók. Ezek a tulajdonságok elengedhetetlen feltételei annak, hogy bajnoki címet nyerj. Ez mindig is így volt" - vélekedett Lauda. 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg hamilton formula-1