2015. máj 18.

F1 Button a nehézségekben is megtalálta az izgalmakat

írta: FormaNet
F1 Button a nehézségekben is megtalálta az izgalmakat

Jenson Button jelenleg nem gondolkozik az új csapattárssal, Fernando Alonsóval való megmérettetésen, már csak azért sem, mert eddig nem nagyon volt alkalmuk felmérni a kettőjük közti erőviszonyokat. A közös munkát viszont nagyon élvezi, és gyengélkedés ide vagy oda, Button továbbra is rendkívül izgalmasnak látja mclarenes életét.

jenson_button.JPG

 

A McLaren-Honda eddigi utolsó győzelme 23 évvel ezelőtt, 1992-ben, Adelaide-ban volt. A legendás párosítástól mindenki sokat várt a Honda visszatérése után, és a japán gyártó motorsport főnöke Yasuhisa Arai is bevallotta, hogy emiatt nagyon nagy nyomás van a vállukon. A wokingiak versenyzői közül Jenson Button az, aki tavaly is a csapattal volt, és egy legkevésbé sem versenyképes McLaren-Mercedes után természetesen ő is nagy izgalommal várta az új korszakot. A 2009-es bajnokot egyelőre nem törte le az eddig mutatott gyenge forma, sőt saját bevallása szerint az izgalmakhoz hozzátartozik az is, hogy folyamatosan nyomon követheti a fejlődést. Mindezt nagyon is élvezi.

„Nyilván egy ilyen helyzet nem túl rózsás, de legtöbben ezt átéljük karrierünk bizonyos pontján, legyen az az elején, a közepén vagy a végén. Biztos vagyok abban, ha most nem lennék a Formula-1-ben, akkor is boldog lennék, de úgy éreztem, nagyon érdekes lesz ismét együtt dolgozni a Hondával. A Hondával és a McLarennel is sok évet dolgoztam már, de a kettővel együtt még nem, szóval izgatottan vártam, mi történik. Ez az év már most nagyon izgalmas, hiszen úgy kezdtünk, hogy egyáltalán nem volt meg a tempónk, aztán minden versenyen fejlődtünk. Szerintem mindenki számára nagyon izgalmas, ha úgy tesz meg minden tőle telhetőt, hogy látja a fejlődés lehetőségét. Senki nem is kérhet ennél többet”- ecsetelte optimizmusát Button az F1i-nek adott interjúban, és hozzátette, hogy irreális elvárás lett volna rögtön győzelmeket várni.

„Egy új gyártóval sosem fogsz nyerni rögtön az első versenyen. Manapság ez nem történhet meg, mert a Formula-1 rendkívül versenyképes. Ha ez megtörtént volna, akkor mit mondhatott volna Red Bull, Mercedes és a Ferrari? Szóval ez egy nagyon versenyképes sport, és azt hiszem, most nagyon jó munkát végzünk a lehetőségeinkhez képest."

Button szerint az egyik legizgalmasabb dolog az egészben az, hogy nem lehet tudni, mikor és hol ér véget ez a felfelé tartó ív.

„Azt nem mondanám, hogy mindent elölről kellett kezdeni, de nyilván az elején mindannyiunk számára nehéz volt. Az első versenyen két kör hátrányban voltunk, most pedig három és fél másodperccel vagyunk lemaradva. Nagyon jó amit eddig elértünk, de az ember mindig többet akar. Még nem vagyunk elégedettek, és ha végre pontot szereznénk, akkor sem lennénk azok. Nem lennék azzal elégedett, hiszen nem ez a cél két világbajnok versenyzővel és egy olyan csapattal és motorgyártóval, mely már sok bajnoki címet szerzett. Szóval azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, de ezt megelőzően még rengeteg munka vár ránk.”

„Minden versenyen ugyanazt a kérdést kapjuk: ’Mit gondolsz, kellőképpen fejlődtök? Hol tartotok most? Szerinted hol fogsz végezni?’ És egyikőnk sem válaszolhatja meg, mert nem tudjuk. Ha mindannyian keményen dolgozunk, akkor reméljük úgy haladunk, hogy mindenki azt érezheti, a fejelődés elegendő. Belül viszont tudjuk, hogy ez sok időt vesz igénybe, de már most is vannak olyan élvezetes pillanatok, amikor érezzük az előrelépést, látjuk a köridőkben a különbségeket, és érezzük is.”

Új csapattársa, Fernando Alonso is hatalmas motivációt jelenthet Butonnak, ám eddig nem igazán volt alkalom arra, hogy valóban összemérjék maguk egymással, ehelyett most az együtt végzett munkán van a hangsúly, nem pedig a személyes eredményeken.

"Mint tudjuk, Fernando, egy nagyon komplett pilóta. Nagyon erős versenyző, és ahhoz, hogy legyőzd, kivételes munkát kell végezned, és én ezért vagyok itt. Eddig nagyon élvezem a közös munkát Fernandóval, és szerintem jó a csapatnak, és főleg a Hondának, hogy két tapasztalt versenyzője van. Azt hiszem, mindketten ugyanolyannak szeretjük az autót, így egy irányba dolgozunk, és ugyanazokat az érzéseket kedveljük a kocsiban, ezért ez mindkettőnk számára jó dolog. Majd meglátjuk mi történik még, de eddig nagyon élvezem”- jellemezte kapcsolatukat Button, mindemellett persze elismeri, mindig különleges érzés legyőzni a csapattársat.

"Személy szerint úgy gondolom, Rubens [Barrichello] is egy hihetetlenül jó versenyző volt. Oly sok éven át nem igazán tudta ezt megmutatni, de nagyon tehetséges volt, ezért sokat jelentett számomra, amikor legyőztem. Igen, természetesen sokat jelent, ha legyőzöd a csapattársad - és ez nekem most Fernando Alonso -, és te leszel a bajnok. De azt hiszem, egy ideig nem kell olyasmikkel foglalkoznunk, mint világbajnoki cím. Jelenleg csak élvezzük azt amit csinálunk, és azt amit versenyről versenyre elérünk az autóval. Jelenleg ez a munkánk legkellemesebb része.”

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

honda f1 forma-1 mclaren jenson button formula-1