2015. máj 21.

F1 Hamilton zárt az élen az eső miatt nagyon rövidre sikerült második edzésen

írta: FormaNet
F1 Hamilton zárt az élen az eső miatt nagyon rövidre sikerült második edzésen

Az eső miatt nem volt túl eseménydús a pénteki nap utolsó szabadedzése, melyen a szuperlágy gumikat sem sikerült kipróbálnia a mezőnynek, és még az edzés elején kialakult sorrend maradt a leintésig. A lista élén ezúttal is Lewis Hamilton végzett, több mint hét tizedes előnnyel Nico Rosberg előtt.

 hamilton_monaco_1.JPG

Az első szabadedzés eső után, folyamatosan száradó pályán zajlott, délutánra viszont megfordult a helyzet. Ezúttal a másfélórás gyakorlás alatt jósoltak csapadékot az előrejelzések, és az meg is érkezett.

Az eső előtt nagy forgalom volt a pályán, és többen hibáztak is, köztük Kimi Räikkönen és a két lotusos versenyző, ezekből azonban nem lett baj, nem úgy a Manor újoncának, Roberto Merhinek a hibájából. Merhi az alagútból kifelé jövet vesztette el az irányítást, és korlátnak ütközött, ami miatt a nap első piros zászlóját is meglengették.

Még a baleset előtt a két Mercedes 1:17-es időkkel vezette a sort a Pirelli lágy gumijain, Lewis Hamiltont és Nico Rosberget pedig a két Ferrari követte.

Alighogy a lámpa ismét zöldre váltott - és előkerültek volna a szuperlágy abroncsok -, eleredt az eső, a csapatok pedig nem kockáztattak a szűk pályán, így hosszas várakozás vette kezdetét.

Az autók csak az utolsó tíz percben szállingóztak ki a vizes pályára, de ez már nyilván semmit nem változtatott az edzés elején felállt sorrendben. A vizes aszfalton Danyiil Kvjat 1:33-as köre lett a legjobb, előtte viszont egy kicsúszást is bemutatott az orosz versenyző.

Hamilton 1:17.192-es ideje maradt az élen, csapattársa hét tizedes hátránnyal követte, Vettel és Räikkönen pedig már több mint egy másodperces lemaradásban sorakozott a harmadik-negyedik helyen. Kvjat Red Bullja lett az ötödik, őt követte a délelőtt is remekül teljesítő két Toro Rosso, a mclarenes Fernando Alonso, és a Force India német pilótja, Nico Hülkenberg. A 10. helyen záró Romain Grosjean már két másodpercet kapott Hamiltontól.

A tabellán végül csak 19 név szerepelt, ugyanis a sauberes Marcus Ericsson ERS hiba miatt kimaradt ebből a nem túl izgalmas "játékból". 

Második szabadedzés eredménye

Versenyző                   Csapat                    Köridő     Hátrány   Kör 

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m17.192s 12
2 Nico Rosberg Mercedes 1m17.932s   0.740s 15
3 Sebastian Vettel Ferrari 1m18.295s   1.103s 14
4 Kimi Raikkonen Ferrari 1m18.543s   1.351s 15
5 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1m18.548s   1.356s 16
6 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1m18.659s   1.467s 14
7 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1m18.782s   1.590s 12
8 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m18.906s   1.714s 18
9 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m19.151s   1.959s 13
10 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1m19.266s   2.074s 13
11 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m19.300s   2.108s 13
12 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m19.560s   2.368s 15
13 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m19.566s   2.374s 14
14 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1m19.577s   2.385s 13
15 Jenson Button McLaren/Honda 1m19.606s   2.414s 14
16 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m19.639s   2.447s 13
17 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m20.263s   3.071s 10
18 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 1m22.017s   4.825s 9
19 Will Stevens Marussia/Ferrari 1m22.943s   5.751s 13

 

Első szabadedzés eredménye 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 hamilton monaco szabadedzés formula-1