2015. okt 25.

F1 Hamilton győzött és háromszoros világbajnok lett az őrült austini futamon

írta: FormaNet
F1 Hamilton győzött és háromszoros világbajnok lett az őrült austini futamon

Fantasztikusan fordulatos versenyt hozott az Amerikai Nagydíj, melyet végül a futamgyőztes, Lewis Hamilton világbajnoki címe koronázott meg. A nézők egy percig sem unatkoztak, hiszen megszámlálhatatlan csata zajlott az élen, és a középmezőnyben is. Hamilton mögött Nico Rosberg és Sebastian Vettel ért fel a dobogóra.

hamilton_amerikai_nagydij.JPG

Csapadék nélkül, de még kissé vizes pályán kezdődött az Amerikai Nagydíj, azaz a mezőny intermediate gumikon vágott neki az 56 körös futamnak.

Az eső miatt lerövidült időmérőn Nico Rosberg vezetésével a két Mercedes szerezte meg az első sort, mögöttük a két red bullos sorakozott fel Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat sorrendben, majd következetek a Force Indiák Sergio Pérezzel és Nico Hülkenbergel. A Ferrarik 10 rajthelyes büntetés miatt kikerültek a top10-ből- Sebastian Vettel a 13.-, Kimi Räikkönen a 18. helyről rajtolhatott. Valtteri Bottas váltócsere miatt öt helyet esett vissza a rajtrácson, így ő a 16. helyről kezdett.

A rajt után a két Mercedes kakaskodásából Hamilton jött ki jobban, és amikor az első kanyart kiszélesítve kiterelte márkatársát, a két Red Bull is elment mellette, sőt a német egészen a hatodik helyig esett vissza. Rosszul sikerült a rajtja a hetedik helyről induló Felipe Massának is, aki megpördült, de folytatni tudta útját. Nem úgy Fernando Alonso, aki a 9. helyről indult, de összekoccant Massa Williamsével, és defektet kapott. Hátrébb a két Sauber is összeért, illetve a lotusos Romain Grosjean is defekttel kezdte austini versenyét, Valtteri Bottasnak pedig egy új első szárnyért kellett visszatérnie csapatához. A finn megkockáztatta a slick abroncsokat, de az ötlet még korainak bizonyult. Néhány kör után visszatért a köztes gumikhoz, majd a hatodik kör végén beparkolt a garázsba, miután autóján eltört a hátsó felfüggesztés.

Közben az élen a második helyre felugró Kvjat Hamilton levadászására indult, Rosberg pedig visszazárkózott Ricciardo mögé a negyedik helyre. Mögöttük Pérez megtartotta ötödik helyét, majd a remekül rajtoló Vettel következett.

A sok törmelék miatt néhány kör után virtuális SafetyCar lassította a mezőnyt, majd a zöld jelzést követően Rosberg újabb pozíciót fogott, sőt Ricciardo után hamarosan Kvjatot is letudta, amivel felzárkózott csapattársa mögé.

A 10. körben a Mercedesek és a Red Bullok mögött Pérez, Vettel, Verstappen, Räikkönen, Sainz és Hülkenberg autózott pontszerző helyeken. Közben Grosjean is megpróbálta a slick gumikat, de még mindig nem volt itt az ideje. Bottashoz hasonlóan ezután a francia is feladta versenyét, fékprobléma miatt.

A Red Bullok nem szakadtak le a Mercedesekről, és a 13. körben támadásba lendültek. Előbb Kvjat támadta Rosberget, de nem tudott elfordulni, így Ricciardo mögé jött vissza. A következő kanyarban már az ausztrál kapott vérszemet, és a hajtűnél bebújt a Mercedes elé, majd Hamilton nyomába eredt. Két körrel később hatalmasat előzött a 18-as kanyarban, és átvette a vezetést a gumikkal küszködő Hamiltontól.

Kicsit hátrébb Verstapen küzdött meg olykor pimaszul Räikkönennel és Vettellel, így az eddig nem túl szerencsés amerikai nézők remek csatákat láthattak a helyszínen. És ennek még közel sem volt vége.

A 18. körben Rosberg és Kvjat is Hamilton nyakán loholt, de ekkor a csapat kihívta a címvédőt, aki száraz pályás abroncsokat kapott, egy-két körön belül pedig a teljes mezőny megkapta a slickeket.

A boxlátogatások után a hideg slickeken Räikkönen falnak ment, és sérült első szárnnyal evickélt vissza csapatához, majd a 15. helyre tért vissza.

raikkonen_amerikai_nagydij.JPG

Ricciardo megtartotta elsőségét, és Rosberg és Kvjat is Hamilton elé került. Vettel maradt az ötödik helyen, majd a két Toro Rosso, a két Force India valamint Massa autózott a legjobb tízben. Ez utóbbinak néhány kör után fel kellett adnia versenyét, azaz mindkét Williams idő előtt fejezte be futamát. A brazilt Räikkönen követte, miután a kicsúszásnál megsérült az autója. A finn lett a futam ötödik kiesője Will Stevens, valamint Bottas, Grosjean és Massa után.

Az élmenők a folytatásban sem hagyták unatkozni a rajongókat. Rosberg a 22. körben könnyedén megelőzte Ricciardót a 12-es kanyarban, Hamilton pedig Kvjatot ugrotta át, miközben Vettel megérkezett mögéjük, sőt hamarosan sikeres támadást indított a negyedik helyre visszaeső orosz ellen. A slick gumikon a Mercedesek ereje visszatért, és hamarosan Ricciardo a harmadik helyen találta magát.

Féltávnál Marcus Ericsson pályán leálló Saubere miatt pályára hajtott a biztonsági autó, amivel együtt újabb kerékcsere hullám vette kezdetét.

A safetyCar mögött Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Vettel és Kvjat sorrend alakult ki, majd Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Button és Sainz következett a pontszerző helyeken.

A 32 körben zöld jelzést kaptak a versenyzők, és pár kanyar után a kicsúszó Kvjat Vettelnek átadta a negyedik helyet. A Mercedesek kicsit elhúztak, de mögöttük már Ricciardóval meccselt az 5-ös számú Ferrari, és második próbálkozása után Vettel megszerezte a harmadik helyet. A Red Bullok innentől nem tudtak beleszólni a dobogósok játékába, sőt a szintén fantasztikus versenyt futó Verstappen is kicselezte őket.

Eggyel hátrébb Hülkenberg is támadásba lendült a 12-es kanyarban, de nekiment az egyik Ricciardónak, és ezzel ő lett a verseny hetedik kiesője. A sérült Force India miatt virtuális SafetyCar lépett életbe, az élen autózó Rosberg pedig ezt kihasználva letudta utolsó kerékcseréjét, és a harmadik helyre tért vissza. Hamilton átvette a vezetést, de várt még rá egy boxlátogatás, míg a mögötte autózó Vettel már nem tervezett több kiállást.

A 43. körben ismét behajtott a biztonsági autó, ezúttal Kvjat szállt neki a szalagkorlátnak, miután a 19-es kanyarnál ráhajtott a műfűre. Ez Hamilton kiállásának kedvezett, de a Ferrari is taktikát váltott, és Vettel is friss gumikat kapott, miután előzőleg Rosberg könnyedén elment mellette.

Verstapen ugyanakkor nem cserélt kereket, így a biztonsági autó mögött Rosberg, Hamilton, Verstappen volt a dobogósok sorrendje. A negyedik helyen autózó Vettel mögött a szép csendben egyre előrébb keveredő Alonso autózott, őt követte Pérez, Ricciardo, Button, Maldonado és Sainz.

alonso_2.JPG

A Force India eltakarítása után 10 kör maradt a versenyből. A Mercedesek megléptek, Verstappen csak néhány kanyarig tudta maga mögött tartani a Ferrarit, és a pontszerzők további névsorában is folytatódtak a csaták.

A hajrában Rosberg egy hibának köszönhetően átadta az első helyet Hamiltonnak, aki innentől már nem adta ki kezéből a vezetést, és F1-es pályafutásának 43. diadalával együtt harmadik világbajnoki címét is bezsebelte Austinban.

Alonsónak megint nem volt szerencséje a Honda motorjával, melyből egyszerűen elment az erő az utolsó körökben. A spanyol egy ötödik helyet veszített, és mérgében legszívesebben kiállt volna, de végül bekormányozta autóját a 11. helyre.

Az utolsó két körben Vettel még majdnem belepiszkított Hamilton korai vb ünneplésébe, de végül Rosberg maga mögött tudta tartani honfitársát. Később ugyan gratulált a brit csapattársának, de a látványosan nem ünnepelt, és nem is titkolta csalódottságát.

Bár valahol mindenki tudta, hogy Hamilton újabb címe csak idő kérdése, de még Vettel is bevallotta, kissé rosszul érzi magát amiért a hátralévő futamokon már nem harcolhat érte.

hamilton_3.jpg

A negyedik hely Verstappené lett, a további sorrend pedig Pérez, Button, Sainz, Maldonado, Nasr, és Ricciardo volt. Összesen 12 versenyző ért célba az akció dús austini versenyen.

konyvajanlo.jpg

Az Amerikai Nagydíj végeredménye:

        Verenyző Csapat                        Kör    Idő/Hátrány 
1 Lewis Hamilton Mercedes 56 1h50m52.703s
2 Nico Rosberg Mercedes 56 2.850s
3 Sebastian Vettel Ferrari 56 3.381s
4 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 56 22.359s
5 Sergio Perez Force India/Mercedes 56 24.413s
6 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 56 25.619s
7 Jenson Button McLaren/Honda 56 28.058s
8 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 56 32.273s
9 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 56 40.257s
10 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 56 53.371s
11 Fernando Alonso McLaren/Honda 56 54.816s
12 Alexander Rossi Marussia/Ferrari 56 1m15.277s
- Daniil Kvyat Red Bull/Renault 41
- Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 35
- Kimi Raikkonen Ferrari 25
- Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 25
- Felipe Massa Williams/Mercedes 23
- Romain Grosjean Lotus/Mercedes 10
- Valtteri Bottas Williams/Mercedes 5
- Will Stevens Marussia/Ferrari 1

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

verseny f1 forma-1 hamilton austin amerikai nagydíj formula-1