2017. már 23.

F1 Mostantól a pilóták szabadabban versenyezhetnek

írta: FormaNet
F1 Mostantól a pilóták szabadabban versenyezhetnek

Idén az FIA szabadabb versenyzést ígér a csapatoknak és pilótáiknak, többek között az úgynevezett Verstappen-szabályt is elvetették, és csak a valóban veszélyes manőverek miatt lesz vizsgálódás. Ez valószínűleg az összes versenyző tetszését elnyeri majd, Daniel Ricciardo mindenesetre boldog, hogy végre nem szabályozzák be túlságosan őket, és szabadabban versenyezhetnek.

belgium_2016.JPG

Az elmúlt évben Max Verstappen agresszív stílusát több alkalommal is kritizálták versenytársai, és néhány panasz is volt rá egy-egy vitatott manővere miatt, amikor túl vehemensen védte pozícióját. A versenyirányításnak sokszor nem volt könnyű dolga, de az idei évre kissé enyhítettek a szabályokon, csak abban az esetben indítanak vizsgálatot, melyben egyértelmű, hogy a pilóta hibázott, vagy valóban veszélyes manővereket csinált a pályán.

A holland csapattársa, Daniel Ricciardo örömmel vette azt a hozzáállást a versenyirányítás részéről, hogy nagyobb utat engednek ettől az évtől a kerék-kerék elleni csatáknak, beleértve az F1-es „verstappen-szabály” elvetését.

„Ebben az a jó, hogy kevesebb vizsgálat lesz és ránk bízzák a versenyzést, ami szerintem pozitív. Remélem jót tesz majd mindenkinek az az érzés, hogy nem korlátozzák be túlságosan. Nekem legalábbis jó érzés, hogy engednek versenyezni.”

Az F1-es berkekben egyszerűen csak „verstappen-szabálynak” keresztelt manőver lényege az volt, hogy a holland versenyző védekezés közben, a féktávokon többször is olyan irányváltásokkal próbálkozott, amik eléggé felbőszítették az éppen aktuális ellenfelet. Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting a Mexikói Nagydíjat hozta fel példának, amikor Sebastian Vettelt megfosztották 3. helyétől azért, mert fékezés közben irányváltással próbálkozott. Ezt az FIA akkor szigorúan tiltotta, de idén már nem járna érte büntetés.  A német bajnok egyébként viccesen meg is jegyezte a hivatalos sajtótájékoztatón, hogy így akár vissza is adhatnák neki a mexikói serleget.

„A versenybírókkal újranéztük a tavalyi vitatott manővereket, és bár nem részletezem, de érdekes volt. A csapatok kevesebb vizsgálódást szeretnének, és azt kérték, hogy ésszerűen fektessük le az alapszabályokat. Eddig azt mondtuk, hogy minden féktávon történő irányváltást megvizsgálunk. Mostantól ez sokkal egyszerűbb lesz. Csak az a pilóta esik vizsgálat alá, aki kiszámíthatatlanul mozog vagy indokolatlanul lassan halad, illetve ha más versenyzőre nézve veszélyes manővert csinál. Az, hogy mennyire volt veszélyes egy manőver, azt a versenybíráknak kell majd mérlegelniük minden egyes alkalommal” – magyarázta Charlie Whiting az újítást.

Szólj hozzá

f1 forma-1 fia charlie whiting formula-1 verstappen-szabály