2011. feb 01.

Világbajnok konstruktőrök az F1-ben - 4.rész: BRM

írta: FormaNet
Világbajnok konstruktőrök az F1-ben - 4.rész: BRM

Az 1961-es világbajnok konstruktőr istálló, a Ferrari, 1962-ben nem hogy nem tudta megvédeni címét, de jelentősen visszaesett, és a mezőny hátsó részében találta magát. Ez az év az angol alakulat, a BRM (British Racing Motors) éve volt.

 
BRM 1951-1977
 
A csapatot 1947-ben alapította Raymond Mays autóversenyző, és Peter Berthon. Az alapítás egyik célja - az olasz és francia márkákhoz hasonlóan -, minél több céget egy motorsport egyesületbe tömörítve megtörni az olasz autók technikai fölényét. A megvalósításban száz cég vett részt, az első modellekhez a motort például a Rolls Royce szállította.
 
A BRM először 1950-ben, Silverstone-ban állt rajthoz, egy világbajnokságon kívüli futamon, de versenyzőjük, Raymond Sommer már a rajtnál kiesett. Még ugyanebben az évben Goodwoodban is megpróbálkoztak, és Reg Parnellnek a harmadik Goodwood Trophyn nem csak a győzelmet sikerült megszereznie, de a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Ezután a csapat az autó továbbfejlesztését határozta el.
 
A király-kategóriában az 1951-es Brit Nagydíjon mutatkoztak be, ahol Reg Parnell komoly hátrányban az ötödik helyen ért célba. Mivel ebben az időben (1952-53) még Formula-2-es szabályok is érvényben voltak, az alakulat leállt az autó fejlesztésével, és csak néhány, világbajnokságon kívüli versenyen indultak.
 
1956-57-ben a csapat pilótái a későbbi ferraris világbajnok, Mike Hawthorn, illetve Tony Brooks és Ron Flockhart lettek. Néhány versenyen elindultak ugyan, de ekkor pontot még nem sikerült szerezniük. Az első jelentősebb sikert az alakulat 1958-ban, a Holland Nagydíjon érte el. Ezen a futamon a Harry Shell, Jean Behra pilótapáros a második és harmadik helyen ért célba, és az évben elsőként kiírt konstruktőri világbajnokságban a csapat a negyedik helyen végzett.
 
Az első futamgyőzelmet a következő évben, 1959-ben Jo Bonnier szerezte meg az istálló számára, a Holland Nagydíjon. A BRM legeredményesebb versenyzője, a későbbi kétszeres világbajnok - aki a BRM és a Lotus csapatnál szerezte meg a trófeáit - Graham Hill, 1960-ban szerződött az istállóhoz. Az első két évben számtalan műszaki probléma hátráltatta a versenyzésben, és 1961-re a csapatfőnök, Alfred Owen az eredménytelenség miatt a kivonulást fontolgatta.
 
Jo Bonnier - 1959. Holland Nagydíj
 
1962-ben a Ferraritól érkezett Graham Hill mellé, az amerikai Richie Ginther, és a két pilótával, és a P57-es modellel a BRM történelmének legnagyobb sikerét könyvelhette el, megszerezték a konstruktőri világbajnoki címet. Abban az évben Hill négyszer is a dobogó legmagasabb fokára állhatott (Holland, Német, Olasz és Dél-Afrikai Nagydíj), így az egyéni világbajnokságot is megnyerte.
 
A következő három évben (1963-65) a brit alakulat a konstruktőrök versenyében kiegyensúlyozott teljesítménnyel a második helyen végzett, és az egyéni bajnokságban Graham Hill szintén háromszor volt egymás után második.
1965-ben csatlakozott az istállóhoz a később háromszoros világbajnoki címet szerző Jackie Stewart. Ezekben az években a BRM már motorokat is szállított néhány csapatnak, többek között egy Lotusszal versenyző alakulatnak, és Jack Brabham csapatának a Brabhamnak is.
 
Graham Hill - 1962. Német Nagydíj
 
Az istálló 1966-ban már csak a 4. helyet tudta megszerezni a konstruktőri világbajnokságban, és ettől kezdve visszacsúszott a középmezőnybe. Az eredménytelenség részben az új motorszabályoknak volt köszönhető, a H-16-os motorral hajtott P-83-as modell fejlesztése nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Ebben az évben Hill csupán a Monacói Nagydíjon tudta megszerezni a futamgyőzelmet, és a következő évben el is hagyta az alakulatot.
 
Graham Hill - 1962.
 
A következő évek már abszolút a középmezőnyben teltek a BRM számára, a csapatok világbajnokságában hol az ötödik, hol a hatodik helyen végeztek. Hill 1966-os monacói diadala után három teljes szezon úgy telt el, hogy a csapat egyetlen egyszer sem nyert futamot.
 
Hosszú sikertelen időszak után, 1970-ben végre újra a BRM pilótája ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán Pedró Rodrigez személyében, aki a Belga Nagydíjon aratott győzelmet. Ebben az évben a konstruktőrök versenyében az egyetlen futamgyőzelem ellenére, a hatodik helyen végzet a brit istálló. A csapatfőnök, Owen Alfred átadta a helyét testvérének, Jean Stanleynek, és új fejlesztési vezető is érkezett, Tony Southgate személyében.
 
Az 1971-es év sikeresebb volt az előzőnél, Jo Siffert és Peter Gethin egy-egy futamgyőzelmet szerzett, ezzel a BRM a konstruktőrök versenyében ismét a második helyre tornázta fel magát. A sikert azonban egy tragédia is beárnyékolta. Jo Siffert az év végén elindult Brands Hatch-ben egy világbajnokságon kívüli futamon, ahol halálos balesetet szenvedett. Ő volt az egyetlen versenyző, aki BRM autóban vesztette életét.
 
Jo Siffert - BRM, 1971.
 
Az alakulat ezután nagyon gyors hanyatlásnak indult. 1972-ben ugyan még sikerült egy diadalt ünnepelniük Monacóban Jean-Pierre Beltoise-nak köszönhetően, de a csapatok versenyében ez mindössze csak a hetedik helyre volt elég. Beltoise monacói első helye volt a BRM csapat F1-es pályafutásának utolsó győzelme.
 
1973-ban a csapattal még olyan versenyzők is indultak, mint Clay Regazzoni, és Niki Lauda, akire itt figyelt fel Enzo Ferrari.
 
1974-ben elhunyt a csapat tulajdonosa, és egykori csapatfőnöke, Owen Alfred, majd röviddel ezután a BRM csődbe ment.
1975-től még volt próbálkozás Stanley BRM néven az istálló feltámasztására, de ezek sikertelennek bizonyultak. Az 1976-os szezon teljes egészében kimaradt, és a következő évben még ezen a néven elindultak néhány futamon, de a teljes sikertelenség után az egykoron jobb időket látott istálló, végleg kivonult a Formula-1-ből.  
 
A BRM Formula-1-es eredményei:
A csapat összesen 197 nagydíjon állt rajthoz, 11 pole pozíciót, 17 futamgyőzelmet és 15 leggyorsabb kört szerzett. 61 alkalommal állhatott a BRM valamelyik versenyzője dobogóra és összesen 433 pont szerepel a nevük mellett. Az istállónál összesen 78 pilóta versenyzett. ( Köztük öt későbbi világbajnok is : Mike Hawthorn - Ferrari, John Surtees - Ferrari, Niki Lauda -Ferrari/McLaren, Jackie Stewart - Matra Ford/Tyrell Ford, Graham Hill - BRM/Lotus Ford)
Az alakulat összesen 25 modellt épített, ezeket BRM és Climax erőforrások hajtották.
BRM autóval ötször nyertek Monacóban, háromszor Olaszországban, kétszer Hollandiában és az USA-ban, egyszer Belgiumban, Dél-Afrikában, Ausztriában és Németországban.  
 
Az 1990-es évek elején megpróbálták feltámasztani az istállót, de csak egy teljesen versenyképtelen sportkocsi-prototípusra futotta.
 
Napjainkban a BRM márkajelzés egy, a brit Bee Four Racing által gyártott Watt 4ERV elektromos autón tűnt fel, melyet rövidtávú hegyi versenyekre terveztek.  

  

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 világbajnokság brm formula 1 konstruktőrök