Világbajnok konstruktőrök az F1-ben - 10. rész: Williams
A 70-es évek végén a Ferrari és a Lotus versengése némiképp kiszorította a többieket a konstruktőri címért folytatott küzdelemből, és bár volt olyan év, amikor az egyéni világbajnoki címet nem sikerült megszereznie az olasz istállónak, de a csapatok versenyében a Ferrari dominanciája érvényesült. Az 1980-as év komoly változást hozott, a közép mezőnyből folyamatosan felfelé menetelő (az előző évben már második helyen záró) Williams F1 Team, az ausztrál Alan Jones-szal a volán mögött megszerezte mind az egyéni, mind a csapat világbajnoki címet, és ekkor elkezdődött a Formula-1 történelmének mindmáig második legeredményesebb csapatának igazi sikertörténete.
Williams 1977 - Az istállót a Frank Williams Racing Cars előzménye után 1977-ben alapította meg Frank Williams és Patric Head. Az alapító névadó autóversenyzőként kezdte pályafutását, de komolyabb sikereket nem ért el, így rövidesen csapatot alapított, és sportmenedzserként folytatta mindmáig szorosan az autósporthoz, és legfőképpen a Formula-1-hez kötődő munkáját. Első saját csapatával 1966-ban, Brands Hatch-ben állt rajthoz egy Brabham BT21-el. A pilóta a következő évben, Hollandiában tragikus balesetet szenvedő Piers Courage volt. Komoly eredmények nem születtek, az istállót végül Walter Wolf felvásárolta, de a versenyzés iránti elkötelezettsége okán Frank Williams nem adta fel, 1977-ben megtalálta lehetőséget a sikerek felé. (Williams néven F1-es alakulat először 1975-ben, az Argentin Nagydíjon indult, a March-tól vásárolt kasztnival, Cosworth motorral. Ez még a Frank Williams Racing Cars volt, amiből 1977-ben a második futam után lett a Walter Wolf Racing)
A katonának készülő, végül gépészmérnökként végzett Patric Head, az autóversenyző édesapja révén került kapcsolatba az autósporttal. Néhány csapatnál (Lola, Wolf), és neves tervezőknél (John Barnard, Jon Tauranac, Harvey Postlethwaite) szerzett tapasztalat után egymásra találtak Frank Williams-el, és a csapat vezetőmérnöke lett, majd a Wolftól visszatérve 1977-ben együtt alapították Formula-1-es alakulatot, a Williams Grand Prix Engineeringet.
Az új alakulat 1978-ban, az Argentin Nagydíjon indult először, a Shadow Racing Teamtől átszerződött Alan Jones-szal, de műszaki probléma miatt nem sikerült végigfutnia a teljes versenytávot. Ebben az évben Jones volt az egyetlen pilóta, és legjobb eredménye egy második hely volt a Kelet-Amerikai Nagydíjon, a későbbi csapattárs, Carlos Reutmann mögött. Az újonc Cosworth motorral induló Williams a konstruktőrök versenyében 11 ponttal a kilencedik lett, ami - figyelembe véve, hogy első szezonjukat futották az új felállásban, és csupán egy versenyzőjük volt - nem nevezhető rossz eredménynek. Az istálló autóját, az FW06-ot a társtulajdonos, vezetőmérnök, Patrick Head tervezte.
A Williams a következő évben már két pilótával gyűjthette pontjait, miután az Albilad Saudia Racing (a főtámogató arab légitársaság miatt kapta nevét a csapat) leszerződtette Clay Regazzonit. A svájci versenyző a Brit Nagydíjon megszerezte az istálló első futamgyőzelmét, Jonesnak pedig ezután négyszer sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnia, és ez a teljesítmény a topcsapatok közé emelte a brit alakulatot. A szezon végére csak a Ferrarit nem sikerült befogni, de az előkelő második hely bíztató jövőképet ígért.
Az átütő sikerre nem is kellett sokat várni. Az 1980-ban Jones már az évadnyitó Argentin Nagydíjon győzni tudott, és az évben a számtalan dobogós helyezés mellett még négyszer állt a dobogó legmagasabb fokán. Remek eredményeinek köszönhetően sikerült megszereznie az egyéni világbajnoki címet a Brabhammel versenyző Nelson Piquet és csapattársa, Carlos Reutemann előtt. A Williams nagy fölénnyel (majdnem dupla annyi ponttal) nyerte meg a konstruktőri világbajnokságot a Ligier és a Brabham előtt. Ezzel elkezdődött a Formula-1 egyik legeredményesebb istállójának menetelése, mellyel mind az alakulat, mind az alapítók örökre beírták magukat az F1 legendáriumába.
1980. Alan Jones bajnok autója
1981-ben az előző év versenyzőpárosa már a szezon vége előtt öt futammal annyi pontot szedett össze, hogy a Williams már a Német Nagydíjon konstruktőri címet ünnepelhetett. Jonesnak azonban nem sikerült a duplázás, sőt még csapattársa is előtte végzett, csupán egy ponttal lemaradva a világbajnok Nelson Piquet mögött. Az év végén Alan Jones elhagyta az istállót, helyére a finn Keke Rosberg került, aki ebben az évben szerezte meg f1-es pályafutása legelső pole pozícióját ( Brand Hatc), sőt mindjárt az első williamszes évében - mindössze egy futamgyőzelemmel - világbajnoki címet ünnepelhetett. Ehhez persze kellett a Ferrari nyerő párosának ( Gilles Villeneuve és Didier Pironi) balesete, aminek következtében az olaszok világbajnok aspiráns nélkül maradtak. Rosberg világbajnoki címe ellenére a csapat nem büszkélkedhetett kimagasló eredményekkel, és a bajnokságban nem csak a Ferrari, de még a McLaren, és a Renault is beelőzte őket.
1982-ben egy hatkerekű konstrukcióval (FW08D) is előrukkolt a gárda, amit Alan Jones tesztelt Doningtonban, de végül sosem került éles bevetésre
A nyolcvanas évek elejével a Formula-1-ben beköszöntött a turbókorszak, ezért a Williams is kénytelen volt új motorszállítót keresni. A Hondával sikerült megállapodniuk, így 1984-től a japán gyár erőforrásait használták, az autó pedig már szénszálas szerkezettel épült.
1985-ben sikerült ismét az élmezőnybe kerülni, amikor Nigel Mansell és Keke Rosberg pilótapáros összesen négy futamgyőzelemmel, és néhány dobogós helyezéssel év végére a harmadik helyre hozta be csapatát. Ebben az évben csatlakozott az istállóhoz a Canon optikai termékeket gyártó japán cég, mely ezután kilenc éven keresztül volt a Williams névadó főszponzora.
1986-ra nem csak egy vadonatúj nyerő konstrukcióval, az FW11-el szállt harcba az alakulat, de a britek oroszlánja új csapattársat is kapott, az akkor már kétszeres világbajnok, Nelson Piquet személyében. Az évad a két karizmatikus versenyző rivalizálásáról szólt, és ugyan a konstruktőri világbajnoki címet összesen kilenc futamgyőzelemmel sikerült megszerezniük, ám Mansell végül két ponttal lemaradva a „nevető harmadik”, Alain Prost mögött csak a második helyen végzett, brazil csapattársa pedig a harmadik helyet szerezte meg.
Az első Magyar Nagydíj legfényesebb trófeáját is a Williams egyik pilótája, Piquet nyerte el a pole-ból induló Ayrton Senna elől.
Ebben az évben Frank Williams még egy szezon előtti tesztről éppen úton volt a nizzai repülőtér felé, amikor a bérelt Ford Sierrával felborult. A csapatvezető szerencsésen túlélte a balesetet, de súlyos gerincsérülése következtében tolószékbe kényszerült.
Az 1987-es idényben aztán mindkét bajnoki címet sikerült bezsebelni. Piquet immár háromszor világbajnokként ünnepelhetett, míg Mansellnek az ezüstérem jutott. A világbajnoki cím sorsa tulajdonképpen a Japán Nagydíj pénteki edzésén dőlt el, mikor Mansell az egyik kanyarban kicsúszott, és gumifalnak csapódott. Sérülései nem voltak életveszélyesek, versenyezni azonban már nem tudott. Mansell szerencsétlenségének köszönhetően Piquet úgyis bajnok lett, hogy a szezon utolsó két futamán célba sem ért. A két versenyző között már az előző évben megindult a rivalizálás, ami ekkora már kissé elmérgesedett, így nem volt meglepő, hogy év végén Piquet átszerződött a Lotushoz. Az addigi motorszállító, a Honda is elhagyta a csapatot, így egy évig kénytelenek voltak beérni, a jóval gyengébb Judd erőforrásokkal, ami azt eredményezte, hogy 1988-ban a Mansell-Patrese duo még futamot sem nyert, a Williams csak a negyedik helyen lett a csapatok versenyében. Nigel Mansell az év végén a Ferrarihoz távozott.
A sikeres folytatás szempontjából létfontosságú volt, megfelelő erőforrást találni, és a választás végül Renault-ra esett, mellyel a Williams ismét a legjobbak közé emelkedett. Mansell helyére a Benettontól átszerződő belga Thierry Boutsen került, aki az Adrian Newey által tervezett autóval már abban az évben két futamgyőzelmet is ünnepelhetett. A csapattárs Riccardo Patrese is számtalan dobogós helyet szerzett, és a két pilóta teljesítménye az év végére a McLaren mögé, második helyre hozta fel a csapatot. A következő szezonban ugyan a Hungaroringen Boutsen csodálatos rajt-cél győzelmet aratott, de ez mindössze csak egy konstruktőri negyedik helyre volt elegendő.
1991-ben az új aerodinamikai elemekkel felvértezett, Renault RS3-es motorokkal hajtott FW14-be ismét Nigel Mansell üllhetett be Patrese csapattársaként. A McLarennel folytatott csaták végül Ayrton Senna és csapata sikerét hozták, Mansell második, Patrese a harmadik helyen végzett, így Frank Williams alakulata második lett.
Ezután azonban végre eljött (a bajnoki címről megannyiszor hajszállal lecsúszó) Mansell ideje, aki rögtön egy rekorddal kezdte a ’92-es évet. A Formula-1 addigi történelme során ugyanis először neki sikerült öt egymást követő futamon nyernie. A brit oroszlán a szezonban még négyszer állt a dobogó legmagasabb fokára, és összesen kilenc diadalával újabb rekordot döntött meg. (mindaddig még senkinek sem sikerült egy szezonban kilenc futamgyőzelmet jegyezni) Mansell abban az évben a Magyar Nagydíjon második lett, és ez az eredmény már elegendő volt ahhoz, hogy öt futammal az évad vége előtt megünnepelje a már régóta áhított címet. A következő helyszínen, Belgiumban a konstruktőri bajnokság is eldőlt, természetesen a Williams javára. A sikeres szezon végén 16 év versenyzés után Nigel levonult a száguldó cirkusz porondjáról, és átnyergelt a tengerentúlra, ugyanis a Renault nyomására leszerződtetett Alain Prost állítólag sem őt, sem Sennát nem kívánta kollégának. Patrese is elhagyta az istállót, és a Benettonnál folytatta pályafutását, Michael Schumacher csapattársaként.
Mansell 1992-ben a Hungaroringen ünnepelhette világbajnoki címét
A sikersorozat immár egy új párossal, az egy év szabadság után visszatérő Prosttal, és a tesztpilótából versenyzővé avanzsált Damon Hill-lel folytatódott. A Senna-Prost párharcok utolsó éve volt ez, és az első tíz verseny futamgyőzelmén csak a két rivális osztozkodott 7:3 arányban a francia javára. Senna McLarenjénél jóval erősebb kocsival rendelkező Prost már a szezonzáró előtt két versennyel, Estorilban behúzta negyedik striguláját a széria világbajnokainak tabelláján, majd végleg visszavonult. Így már szabad utat kapott a nagy vetélytárs, Ayrton Senna aki Damon Hill mellett kezdte meg utolsó évét. Az addigi főszponzor, a Canon is elhagyta az alakulatot, helyükre egy, a Formula-1-ben nem szokatlan dohánykonszern, a Rothmans érkezett, és négy évig a csapat névadója lett.
Az 1994-es szezon elején mindenki a Senna-Hill duó sikersorozatát várta, ám az Imolai Nagydíj hetedik körében, a Tamburelló kanyarban szertefoszlottak a remények.
Az istálló, a sokak által rajongásig szeretett brazil pilóta elvesztésével sokat vesztett presztízséből, miután a csapatot vádolták meg a baleset közvetett okozójaként, sőt ennek kapcsán kezdetét vette egy jogi eljárás is, mely egészen 2005-ig tartott. Patrick Headet, Frank Williamst, és Adrian Newey-t tették felelőssé a tragédia miatt (sőt az olasz jog alapján emberöléssel vádolták meg őket), végül 11 év után sikerült minden vádpont alól tisztázni magukat az olasz bíróság előtt.
A tragédia óta minden Williams modellben a brazil legenda emlékére egy S betűt rejtenek el.
Hill a következő futamon, Monacóban egyedül indult, majd David Coulthard lett hét futamra a csapattársa (a már visszavonult Nigel Mansell is visszatért néhány futam erejéig a Williamshez)
Damon Hill bajnoki címe mindössze egy ponton csúszott el a benettonos Michael Schumacher javára, a Williams azonban ismét nyert a csapatok versenyében, ezzel megszerezve a hetedik világbajnoki címet. A következő év a Benetton és Schumacher végső győzelmét hozta, majd 1996-ban Damon Hill is felért f1-es karrierjének csúcsára. A brit versenyző nem kevesebb, mint nyolc futamgyőzelmet zsebelt be, így egy újabb világbajnokkal gazdagodott a sportág krónikája. Az új csapattárs, az előző évi IndyCar bajnok, Jacques Villeneuve a második helyen zárt. A két williamses pilóta közti versengés egészen az utolsó futamig tartott, bár akkor Hillnek már egy pont is elég volt a győzelemhez. Az újonc Villeneuve-től azonban ez a bemutatkozás hatalmas teljesítmény volt. A brit alakulat a két remek pilótának köszönhetően, több mint száz pont előnnyel a Ferrari előtt megszerezte nyolcadik világbajnoki trófeáját, amit már a Magyar Nagydíjon megünnepelhettek.
1996. Damon Hill - Ausztrál Nagydíj
A következő év komoly személyi változásokat hozott, mind a világbajnok Hill, mind a főtervező Adrian Newey elhagyta a csapatot. Newey tulajdonképpen már a szezon vége előtt távozott a McLarenhez, mert Patrick Head meghiúsította, hogy a zseniális szakember technikai igazgató legyen a csapatnál. Mivel ezt a wokingi gárdánál megkapta, Newey nem gondolkodott sokat. A rendkívül népszerű, és tehetséges kanadai sofőr azonban maradt, és a csapat elsőszámú pilótájaként egy rendkívül izgalmas szezonban végül győzelemre vezette az FW19-et. A Bajnoki címért csapattársával, Heinz-Harald Frentzennel valamint a ferraris Michael Schumacherrel kellett megvívnia.
Az istálló megszerezte kilencedik, és egyben utolsó konstruktőri világbajnoki címét. Ebben az évben véget ért a sikeres együttműködés a Renaultal, miután a franciák néhány évre elhagyták a száguldó cirkuszt. A főszponzor, a Rothmans is elhagyta az alakulatot, így Frank Williamsnek új motorszállító, és új főtámogató után kellett néznie.
1998-ban az előző évi pilótapárossal, Mecachrome motorokkal és a Winfield támogatásával szálltak harcba, de az új motor (a Renault átdolgozott változata) már nem hozta az elvárt eredményeket, sőt a következő két évben futamgyőzelem nélkül maradtak.
Villeneuve és Schumi 1997. Jerez
1999-ben az alapító névadót, Frank Williamst az angol királynő addigi pályafutása elismeréséért lovaggá ütötte.
A kilencvenes évek végével a Williams sikersorozatának is búcsút intett. 2000-től egy új motorszállítóval, a BMW-vel sikerült öt éves megállapodást kötni, melynek eredményeként még néhány évig a topcsapatok között tudottak maradni, 2004-től azonban már szép lassan bebiztosították helyüket a középmezőnyben. Ebben a szezonban ünnepelték (mindezidáig) utolsó futamgyőzelmüket, Juan Pablo Montoyának köszönhetően, aki az évadzáró Brazil Nagydíjon utolsó versenyét futotta a csapatnál. Montoya a második rajtkockából indulva nyerte meg a versenyt, megelőzve a pole-ból induló, és a hazai pálya előnyét élvező ferraris Rubens Barrichellót.
2006-ban a BMW elhagyta a csapatot, és a Sauber felvásárlásával gyári alakulatként folytatta az f1-es szereplést. Ekkor egy évre ismét Cosworth motorok hajtották a Williams autókat, majd 2009-ig a Toyota szállította az erőforrásokat, tavaly pedig újra visszatért a Cosworth.
Utolsó futamgyőzelem, 2004. Brazil Nagydíj, Juan Pablo Montoya
A legendás alakulat a hosszú évek óta tartó eredménytelenség miatt napjainkra pénzügyi gondokkal is küzd, hiszen a szponzorok jó része is kihátrált az istálló mögül. A támogatók hiánya ( a gazdasági problémák mellett ) komoly kihatással lehet a versenyekre is, mert a kényszerű költségcsökkentések a fejlesztéseket is nagyban hátráltathatják, ami egy rendkívül kedvezőtlen spirált indíthat el. A Williams jelenleg a kiapadt forrásokat úgy próbálja ellensúlyozni, hogy a tapasztalt Barrichello mellé egy fizetős pilótát szerződtetett 2011-re, és a részvényeinek egy részét (27 százalékot) tőzsdén értékesít. A legendás csapat felszínen maradásáért szurkolók milliói szorítanak, és bíznak abban, hogy visszatérhet még méltó helyére, a top csapatok közé.
A Williams Formula-1-es eredményei 2010-ig:
A csapat összesen 565 nagydíjon állt rajthoz, 126 pole pozíciót, 113 győzelmet, és 130 leggyorsabb kört szerzett. 296-szor állhatott a Williams valamelyik versenyzője dobogóra, és összesen 2669 pontot szereztek. Az istállónál összesen 56 pilóta versenyzett, a pilóták közül kilencen F1-es világbajnokok. ( a Williams csapat egyéni világbajnokai: Alan Jones /1980/, Keke Rosberg /1982/, Nelson Piquet /1987/, Nigel Mansell /1992/, Alain Prost /1993/, Damon Hill /1996/, Jacqus Villeneuve /1997/). Az alakulat eddig 41 modellt épített, amiket 9 különböző motorgyártó erőforrásai hajtottak. A Williams összesen kilencszer nyert konstruktőri világbajnoki címet, amivel a jelenlegi ranglistán a Ferrari mögött a második helyen áll.
Az idei szezonban az újonc Pastor Maldonado bizonyíthat Rubens Barrichello mellett
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
