93 éve született a Ferrari egyetlen olasz világbajnoka, Alberto Ascari
Alberto Ascari egy igazi egyéniség volt, és mindmáig a Ferrari egyetlen olasz világbajnoka. A Forma-1-ben eltöltött hat szezon során összesen 32 nagydíjon állt rajthoz, ezen belül pedig két világbajnoki címet, 13 győzelmet, 14 pole pozíciót és 17 dobogó helyet szerzett. A babonásságáról éppen annyira, mint kiváló vezetői képességeiről ismert Ascarit még a hétszeres világbajnok Michael Schumacher sem tudta mindenben túlszárnyalni, hiszen a mai napig az ő neve mellett szerepel az egymást követő győzelmek rekordja ( 9), és sorozatban a legtöbb versenyen megfutott leggyorsabb kör ( 7).
Egyik könyvében Enzo Ferrari elismerően, bár némi kritikával írt egyik legkedveltebb pilótájáról, Ascariról. Véleménye szerint rendkívül pontosan vezetett, viszont a győzelemhez szinte elengedhetetlen volt számára a pole pozíció, mert nem volt elég harcias ahhoz, hogy hátulról indulva is hozza a tőle várt eredményeket. Első helyről indulva szinte lehetetlen volt megelőzni, viszont feszültté és bizonytalanná vált, ha harcolnia kellett. Vagyis nagyjából pont fordítva működött, mint általában a pilóták.Persze Ascari igyekezett erre rácáfolni, és megmutatni, hogy igenis képes csatázni az első helyért is. Példa volt erre az 1953-as idény utolsó előtti nagydíja, a Svájci Nagydíj. A második helyről induló Ascari már az első körben átvette a Maseratiban ülő Juan Manuel Fangiótól a vezetést, és egészen a futam 40. köréig megtartotta vezető helyét. Ekkor azonban ki kellett állnia szerelőihez, így csak a harmadik helyre tért vissza, két ferraris kollégája, Giuseppe Farina, és Mike Hawthorn mögé. Még 25 kör volt hátra a futamból, és ekkor Nello Ugolini sportigazgató úgy határozott, hogy utasítja pilótáit a pozícióik megtartására. Farina már kezében érezhette a győzelmet, Hawthorn pedig az „ezüstérmet”, Ascari azonban megtáltosodott, és néhány kör alatt lehagyta megdöbbent csapattársait. Az 54. körben újra az élre állt, és megnyerte a versenyt.
Alberto Ascari 1918. július 13-án, Milánóban látta meg a napvilágot, és volt kitől örökölnie tehetségét, hiszen már édesapja is elismert autóversenyző volt az 1920-as években. Ezért is ellenezte a család, hogy a fiú a nyomdokaiba lépjen. Antonio Ascrai ugyanis halálos balesetet szenvedett egy Alfa Romeo volánja mögött 1925-ben, mikor a kis Alberto még csak hét esztendős volt. Ennek ellenére a fiút nem sikerült eltéríteni a versenyzés világától, de nem autókkal, hanem motorversenyzéssel kezdte pályafutását a Bianchi gyári csapatánál, majd folyamatos sikerei közepette rádöbbent arra, hogy leginkább a négykerekűekhez vonzódik, így átpártol az autó-versenyekhez. A II. világháború ugyan megszakította pályafutását, ám háború után újra versenyautóba pattant, és hamarosan találkozott egy bizonyos Luigi Villoresivel, aki Ascarihoz hasonlóan Milánóból származott, és szintén az autóversenyek szerelmese volt. Villoresi lett Ascari "pártfogója" és egyben legjobb barátja, és neki köszönhetően 1948-ban egy Alfa volánja mögé ülhetett, és egyre-másra gyűjtötte a győzelmeket. Nem meglepő, hogy Enzo Ferrarinak megakadt rajta a szeme és pár hónappal később, 1949. május 27-én hivatalosan is bejelentette szerződtetését. Ascari fizetése 100 000 líra, plusz a versenyeken nyert pénzdíjainak a fele volt, csapattársa pedig jó barátja, Villoresi lett.
Az 1950-ben induló Formula-1-es világbajnokságon tehát már a maranellói alakulatot képviselte, és a Ferrari legelső versenyén, a Monacói Nagydíjon, a hetedik rajtkockából rajtolva egészen a második helyig tornázta fel magát, az Alfa Romeo sztárpilótája, Juan Manuel Fangio mögé.
Az első F1-es futamgyőzelemig az 1951-es Német nagydíjig várnia kellett. Ascari jól ismerte a majd 23 kilométeres Nordsleifét, hiszen az előző évben egy Forma2-es verseny győztese lett a legendás pályán. Az időmérőn megszerezte a rajtelsőséget, csapattársa, José Froilan Gonzalez, valamint Fangio előtt, és bár az argentin vetélytárs a rajtnál (sőt a futam alatt még egyszer) megelőzte, végül az olasz fél perccel Fangio előtt szelte át elsőként a célvonalat a 20 körös Német Nagydíjon. Ebben az idényben Ascari még két nagydíjat megnyert, és a szezon utolsó futamáig harcban volt a világbajnoki címért, de hiába volt nagyon gyors, végül nem sikerült a bravúr, Fangio lett a bajnok.
Az első F1-es futamgyőzelemig az 1951-es Német nagydíjig várnia kellett. Ascari jól ismerte a majd 23 kilométeres Nordsleifét, hiszen az előző évben egy Forma2-es verseny győztese lett a legendás pályán. Az időmérőn megszerezte a rajtelsőséget, csapattársa, José Froilan Gonzalez, valamint Fangio előtt, és bár az argentin vetélytárs a rajtnál (sőt a futam alatt még egyszer) megelőzte, végül az olasz fél perccel Fangio előtt szelte át elsőként a célvonalat a 20 körös Német Nagydíjon. Ebben az idényben Ascari még két nagydíjat megnyert, és a szezon utolsó futamáig harcban volt a világbajnoki címért, de hiába volt nagyon gyors, végül nem sikerült a bravúr, Fangio lett a bajnok.
A következő év azonban meghozta számára az első világbajnoki címet, sőt az Alfa Romoe kivonulását követően a Ferrari olasz pilótája uralta a mezőnyt. Fölényét mutatja, hogy kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a második helyezett. A szezon harmadik nagydíjától, a Belga Nagydíjtól kezdve nem lehetett letaszítani a dobogó legfelső fokáról, egészen az 1953-as Francia Nagydíjig, vagyis zsinórban kilencszer diadalmaskodott, amit a mai napig egyetlen egy versenyzőnek sem sikerült megismételnie. A világbajnokot természetesen 1953-ban sem sikerült megállítani, és öt győzelemmel, 34.5 ponttal megszerezte második vb trófeáját, hat és fél ponttal megelőzve Fangiót.
1954- re már új kihívásokat keresett, és barátjával, Villoresivel együtt elhagyta Enzo Ferrari alakulatát, és elfogadta a Lancia ajánlatát. A csapatnál nem igazán a terv szerint alakultak a dolgok, és az olasz versenyző nem minden futamon állt rajthoz, amelyiken pedig részt vett, ott is többnyire Maseratival indult, sőt Monzában még a Ferrariba is visszaült. Ebben az évben mindössze egyetlen egy árva pontocskát sikerült szerezni a bajnokságban.
A következő évben Ascari úgy döntött, hogy minden más kategóriából kiszáll, és csakis a Formula 1-es futamokra összpontosít, és a Lancia D50-nel kezdte meg a bajnokságot.
A következő évben Ascari úgy döntött, hogy minden más kategóriából kiszáll, és csakis a Formula 1-es futamokra összpontosít, és a Lancia D50-nel kezdte meg a bajnokságot.
Az évadnyitó Argentin Nagydíj időmérőjén a második rajthelyet szerezte meg, és a versenyen sokáig csatázott az első helyért a hazai közönség sztárpilótájával, Fangióval. Az iszonyatos hőség több versenyzőt is kiállásra kényszerített, bár Ascari kivételesen nem az elviselhetetlen meleg, hanem egy olajfolt áldozata lett, és a 21. körben az élről esett ki.
A következő állomáson, Monacóban szintén a második helyet szerezte meg a Mercedesben ülő riválisa, Fangio mögött, majd a 100 körös versenyen, miután Fangio, majd csapattársa, Stirling Moss is kiesett, a 80. körben Ascari állt az élre. Elsőségét azonban nem sokáig élvezhette, ugyanis autója megcsúszott, és a tengerbe zuhant. A becsapódás után a pilóta ki tudott mászni autójából és csodával határos módon komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet.
Ez volt a kétszeres világbajnok utolsó versenye.
Néhány nappal később, május 26-án Ascari látogatást tett csapattársánál, Eugenio Castellottinál Monzában, és nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne menjen pár kört barátja új Ferrarijával. A próba tragikus véget ért, az autó kisodródott és Ascari életét vesztette.
A sors furcsa fintora, hogy Ascari mindössze három nappal élt többet édesapjánál.
Mindketten 36 évesen vesztették életüket.
A sors furcsa fintora, hogy Ascari mindössze három nappal élt többet édesapjánál.
Mindketten 36 évesen vesztették életüket.
A Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjainak listájára 1992-ben került fel.
