2012. ápr 11.

McLaren célja, fenntartani jelenlegi fölényét

írta: FormaNet
McLaren célja, fenntartani jelenlegi fölényét

A McLarennek ki kell használnia jelenlegi sebességelőnyét, vélekedik a csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe, aki azt is elismerte, valamelyest csalódáskeltő volt, hogy az első két versenyen mindössze egy győzelmet és két harmadik helyet szereztek annak ellenére, hogy mindkétszer a McLaren autói bérelték ki a rajtrács első két helyét. A csapat célja, hogy fenntartsa kvalifikációs dominanciáját, és valamelyest javítson a versenytempón. Ennek érdekében a wokingiak több fejlesztéssel készülnek a Kínai Nagydíjra. 
 
 
Bár Jenson Button megnyerte a szezonnyitó melbourne-i versenyt, de malajziában egy kisebb baleset miatt lecsúszott a pontszerzésről. Csapattársa, az eddig mindkétszer pole-ból rajtoló Lewis Hamilton pedig két harmadik helyezéssel büszkélkedhet. A konstruktőri pontversenyt jelenleg a McLaren vezeti, az egyéni bajnokságban azonban Fernando Alonso öt ponttal előzi meg Hamiltont, illetve 10 ponttal Buttont.
 
"Azt hiszem fantasztikus helyezéseket szereztünk a rajtrácson Ausztráliában és Malajziában. Ezekkel nagyon elégedettek vagyunk. Igaz, hogy ezért nem osztanak pontokat, de az első sor óriási dolog a csapat számára, és megmutatja mi az amit elértünk” – dicsérte a csapat kvalifikációs dominanciáját Paddy Lowe, viszont ennek tükrében azt sem tagadta, hogy az eredmények némi csalódást okoztak.
 
"Kissé csalódottan távoztunk az első két verseny helyszínéről, mert a kvalifikációs eredményeinket nem tudtuk több pontra váltani. Persze értékes pontokat szereztünk, de ebben a hosszú és nehéz bajnokságban minden egyes pontot meg kell szerezni, ha a teljesítmény megengedi, hiszen nem lehet tudni, hogy ez a teljesítmény előny az egész szezonban fenntartható lesz-e. Határozottan úgy érkezünk Kínába, hogy nem csak az első sort szeretnénk megszerezni, hanem vasárnap egy jó teljesítménnyel fenntartani.”
 
Bár Lowe szerint a McLarennek még nem igazán volt esélye arra, hogy valódi versenytempóját megmutassa, azt azonban elismerte, valószínűleg az időmérőn erősebbek.
 
"Azt hiszem ebben a tekintetben nehéz bármit is levonni a maláj versenyből. Ott elsősorban a gumik állapota és az abroncsok hőmérséklete volt a meghatározó. Az ausztráliai sebességünk már jobb referenciapont a versenytempónkat illetően, de ott az üzemanyag-fogyasztással voltak gondjaink, ezért az sem volt egy teljesen tiszta verseny. Úgy tűnik, mintha nagyobb előnyünk lenne a kvalifikációkon, mint a versenyen, úgyhogy ezen még dolgoznunk kell. Ez most pont ellentétes azzal, amit tavaly gondoltunk a Red Bullhoz viszonyítva, amikor úgy éreztük, hogy nagyon erősek az időmérőkön, de a versenytempójuk valójában nem jobb mint a miénk.”

 
A technikai igazgató a következő megmérettetésről is beszélt, és elárulta, hogy a csapat jelentős frissítésekkel érkezik Kínába.
 

"Jó néhány fejlesztésünk lesz erre a versenyhétvégére, ami az autó minden területét érinti. Reméljük, hogy teljesítmény tekintetében egy ésszerű lépést tehetünk előre, de amit leginkább tennünk kell az az, hogy megtartsuk ezt a pozíciónkat az időmérőn, majd versenykörülmények között is. Meglepődnék, ha legfőbb riválisaink nem készülnének fejlesztésekkel, hiszen ez a játék erről szól. Könyörtelen fejlesztési csata ez, különösen a legjobb csapatok között. Ez a harc már elkezdődött, mi is játsszuk benne a saját szerepünket, és majd kiderül fenn tudjuk-e tartani a kvalifikációs előnyünket.” 

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 kínai nagydíj paddy lowe