2012. jún 08.

F1 A 2. szabadedzésen is Hamilton volt a leggyorsabb Montrealban

írta: FormaNet
F1 A 2. szabadedzésen is Hamilton volt a leggyorsabb Montrealban

Lewis Hamilton mindkét szabadedzésen a leggyorsabb köridőt jegyezte, de míg délelőtt Sebastian Vettel, addig délutánra a két Ferrari zárkózott fel a McLaren bajnoka mögé.

 
Két szabadedzés között ugyan esett az eső Montrealban, de a második edzés száraz időben kezdődött. A versenyzők nem időztek sokáig a boxban, hiszen további csapadékra lehetett számítani, de az előre jósolt eső végül a másfél óra alatt nem érkezett meg.

Legkésőbb Jenson Button és Heikki Kovalainen hajtott ki a Gilles Villeneuve-ről elnevezett 4361 méter hosszú versenypályára. Button olajszivárgás miatt délelőtt nem sokat vezethetett, délutánra tartalékváltót kapott, de az sem működött, így a szerelők ismét kicserélték az alkatrészt. A brit így ismét csak rövid programot teljesíthetett. Kovalainen első gyakorláson összetört autóját a csapatnak sikerült üzemkészre hoznia, így a finn nagyjából fél óra csúszással csatlakozott a mezőnyhöz.
 
Kovalainen balesetén kívül a délelőtti edzés végén a HRT boxánal is történt egy kisebb incidens: Pedro de la Rosa kicsit túlszaladt a megállásra kijelölt helyén, és elütötte az egyik szerelőt. A csapat jelentése szerint komoly sérülés nem történt, de a szerencsétlenül járt alkalmazott néhány rutinvizsgálat miatt még kórházban van.
 
A második tréning sem telt baleset nélkül. Több megcsúszás és megpördülés is történt, Bruno Senna pedig feliratkozott a Bajnok Falára. A brazilt az utolsó sikánnál durván ráhajtott a rázóköre, ami megdobta, így a Williamst a hírhedt Bajnokok Fala fogta meg. Az autó alaposan összetört, így egy bő tíz percre piros zászló szakította meg az edzést.
 
Ekkor Lewis Hamilton állt az élen 1:15.259 másodperces idővel, amit már a szuperlágy gumikon teljesített. Mögötte Sebastian Vettel, és Kobajasi Kamui foglalt helyet, az első hármast pedig a két Mercedes követte Michael Schumacher és Nico Rosberg sorrendben.
Senna autójának eltakarítása után még szűk fél órája marad a csapatoknak, és az utolsó 20 percben végre Button is elhagyhatta a garázst.
 
A szuperlágy Pirelliken a két Ferrari felzárkózott Hamilton mögé a második-harmadik helyre. Alonso mindössze öt századdal maradt el brit riválisától, míg Massa másfél tizedet kapott a McLarentől. Mivel a többség az edzés utolsó szakaszában már a szokásos hosszú etapokba kezdett, így további változás nem történt az élen.
 
A negyedik helyre visszacsúszó Vettel után Paul di Resta, Kobajasi Kamui, Michael Schumacher , Nico Hülkenberg, Jenson Button és Nico Rosberg került be a legjobb tízbe.
 
 
A monacói győztes, Mark Webber csak a 11. lett, míg a két Lotus a 14. és 15. helyre elegendő időt autózta. Mögöttük kisebb meglepetésre Heikki Kovalainen nem csak a mezőny hátsó régióját, de a Toro Rossókat is átugorva a 16. helyen zárt. A finn 1.7 másodperccel maradt el az élen álló Hamiltontól. A mezőny továbbra is nagyon szoros, hiszen az első 13 versenyzőt kicsivel több, mint hét tizedmásodperc választotta el egymástól.

 

Második szabadedzés eredménye:

FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

Szólj hozzá

f1 mclaren formula 1 lewis hamilton szabadedzés montreal kanadai nagydíj