2012. jún 24.

Alonso bravúros győzelmet aratott, a drámai pillanatokkal tűzdelt Európa Nagydíjon

írta: FormaNet
Alonso bravúros győzelmet aratott, a drámai pillanatokkal tűzdelt Európa Nagydíjon

Fernando Alonso parádés versenyzéssel, a 11. rajtkockából indulva szerezte meg F1-es pályafutásának 29. futamgyőzelmét, így idén ő lett az első duplázó. A pole-ból rajtoló Sebastian Vettel sokáig magabiztosan vezette a versenyt, ám a technika ördöge közbeszólt, mint ahogy a szintén mindvégig dobogós helyen autózó Romain Grosjean ígéretes versenyének is műszaki probléma vetett véget. Lewis Hamilton az utolsó körökben vesztette el harmadik helyét a Pastor Maldonadóval történő csatában, így Alonso mellé végül Kimi Räikkönen és 2010-es visszatérése óta először, Michael Schumacher állhatott fel a dobogóra.

fernando-alonso-valencia.jpg 

Timo Glock gyomorrontás miatt már a szombati időmérőt is kihagyni kényszerült, ettől függetlenül a stewardok engedélyezték az indulást, a német azonban orvosa tanácsára, a nagy melegben nem vállalta be a versenyt, így 23 autó sorakozott fel az Európai Nagydíjnak otthont adó valenciai pálya rajtrácsára.

A levegő 26, az aszfalt 45 fokosra melegedett a verseny kezdetére, és ez utóbbi miatt a gumikra nagy munka várt, és újabb érdekes taktikákra lehetett számítani. A mezőny nagy része a lágy Pirelliket választotta kezdésnek, kivéve Michael Schumacher, Mark Webber, Sergio Pérez és Jean-Eric Vergne, akik is a közepes gumikat rakták fel elsőként.

A pole-ból induló Sebastian Vettel rajtját senki nem veszélyeztette, és a poros részről rajtoló Lewis Hamilton is megőrizte második helyét. A két élmenő mögött azonban kissé felborult a sorrend. Romain Grosjean maga mögé utasította Pastor Maldonadót, így felzárkózott a harmadik helyre, de még ennél jobban indult Kobajasi Kamui, aki a hetedik pozícióból a negyedikre ugrott fel. A két ferraris versenyző szintén a pontszerzők sorába startolta be magát, a 11. helyről induló Fernando Alonso a hetedik helyig lépett előre, míg Felipe Massa a 13. rajtkockából az utolsó pontszerző helyet kaparintotta meg. Nico Rosberg azonban a hatodik rajthelyről egészen a 11. helyig esett vissza. Az ötödik helyre visszacsúszó Maldonado mögötti top10 második felének sorrendje így alakult: Kimi Räikkönen, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, Paul di Resta, Felipe Massa.

Néhány kör után Vettelnek sikerült meglépnie, ám az őt követő Hamilton összeszedte a mögötte érkező Grosjean, Kobajasit, sőt Räikkönent is. A Lotus francia tehetsége nem is várt sokáig az előzésre, és a 10. körben 12-13-as kanyarnál bravúrosan maga mögött hagyta a 2008-as bajnokot. Alonso és Räikkönen is követte a francia példáját, és a spanyol a 17-es kanyarnál Hülkenberget lépte át, míg a Kimi a 14-es kanyarnál előzte meg a Williams venezuelai versenyzőjét, aki hamarosan Alonso is maga mögé utasított.

A 11. körben Jenson Button és Sergio Pérez nyitotta meg az első boxkiállások sorát, majd a következő körben Massa is megkapta a keményebb gumikat. Az első három versenyző közül Hamiltonnak kellett legkorábban meglátogatnia szerelőit, míg Vettel és Grosjean a 17. körben együtt érkezett meg a boxba.

Alonsónak egy tökéletes időzítéssel a boxkiállást követően sikerült megelőznie Räikkönent, így a kerékcserék első hulláma után a Vettel, Grosjean, Hamilton triót a Ferrari kétszeres bajnoka követte.

Az élen egy jó ideig nem történt meglepetés, a középmezőny eleje azonban igencsak összetorlódott. A nagy tumultusban kisebb baleset is történt, a 20. körben Kobajasi és Bruno Senna autója akadt össze, aminek következtében a brazil egy jobb hátsó defekttel, az erős pontszerző helyen autózó Sauber japán pilótája pedig egy sérült légterelővel tett egy újabb boxlátogatást. Az incidens miatt Senna áthajtásos büntetést kapott. Nem sokkal később egy újabb baleset miatt már szükség volt a biztonsági autóra is, Vettel majd 20 másodperces előnyét lenullázta.

A SafetyCart, Jean-Eric Vergne idézte elő, amikor a 28.körben Kovalainen előzésénél rárántotta a kormányt finn riválisára. A biztonsági autós fázisban óriási forgalom alakult ki a bocxutcában, és ennek vesztesen ismét a McLaren szerelőinek bakija miatt Lewis Hamilton lett. Most a brit autójának bal első kerekét nem tudták időben lecserélni, mivel az új, oldalas emelővel nem sikerült felemelni az autót. Hamilton tíz másodpercet veszített, így persze Alonso (sőt Räikkönen is) bőven elment mellette, így a spanyol a gyenge időmérőt követően már dobogós helyen folytatta a versenyt.

Az élen Vettel-Grosjean duó sorrendje nem változott, legalábbis az újraindításig, ugyanis ekkor a hazai pályán parádézó Alonso a 2-es kanyarnál sikeres támadást indított a Lotus ellen, majd még ugyanabban a körben Vettel drámájának köszönhetően az élre állt. A regnáló bajnok autója ugyanis egyszer csak lelassult, és megállt a pályán. A drámai pillanatok itt még nem értek véget, Vettel Red Bullja után a 41. körben Grosjean kocsija is megadta magát. A csapat twitteren azt írta, hogy az üzemanyag-nyomás hibája miatt állt meg a Lotus.

Miközben Fernando az élre tört, csapattársát, Massát, Kobajasi kiütötte a pontszerzés lehetőségétől. A brazil autója defektet kapott, így három kiállással végül a mezőny végén ért célba.

Vettel és Grosjean kiesését követően Alonso, Hamilton, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, mögöttük Maldonado, és a két Force india, valamint Pérez, Button, Rosberg, és nagy meglepetésre a  Caterhammel, Vitalij Petrov autózott a legjobb tízben. Az orosz azonban nem tudta megszerezni idei első pontját, helyette Michael Schumacher csatlakozott a pontszerzők sorához. Petrov az egy pont helyett egy kisebb incidensben részesült Ricciardo Toro Rossójával, de mindketten folytatni tudták versenyüket.

Az utolsó 10 körben további drámai pillanatoknak lehettünk szemtanúi. Michael Schumacher a friss gumikon megkezdte a felzárkózást, majd öt körrel a leintés előtt Räikkönen érkezett meg Hamilton nyakára. Hamilton már nagyon csúszkált a kopott Pirelliken, így nem csak a finn tudta megelőzni, de Maldonado is támadást indított ellene. A bajnokság éllovasának ez lett a veszte, ugyanis a venezuelai a DRS zóna utáni kanyarban kilökte, így a dobogóra végül Alonso, Räikkönen és Schumacher állhatott fel.

A 19. helyről rajtoló Mark Webbert negyedikként intette le a kockás zászló, az ausztrál mögött pedig Hülkenberg, Rosberg, Di Resta, Button, Pérez, és a 10. helyig visszaeső Maldonado szerzett pontot.

A verseny leggyorsabb körét (1:42.163) Nico Rosberg futotta meg.

000 facebook_banner.jpg

Az Európa Nagydíj végeredménye:

futam-valencia.JPG

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

ferrari f1 valencia európa nagydíj fernando alonso formula-1