2013. máj 24.

Hogyan kell megnyerni a Monacói Nagydíjat - F1 történelem

írta: FormaNet
Hogyan kell megnyerni a Monacói Nagydíjat - F1 történelem

Öt emlékezetes monacói győzelemmel vessünk egy pillantást a Formula-1 legrangosabb nagydíjának történelmébe. Néhány versenyző az évtizedek során többször is meghódította a legendás aszfaltcsíkot – Michael Schumacher és Alain Prost öt alkalommal is, ám Monaco királyai kétség kívül  Graham Hill és Ayrton Senna  voltak.

Hill - 1965_Monaco.jpg

Graham Hill – 1969

Graham Hill 1958-ban, a szezon második versenyén, a Monacói Nagydíjon debütált a Formula-1-ben, és 11 évvel később, mint regnáló világbajnok, már ötödik diadalát zsebelte be a szűk utcai pályán. Ez volt az utolsó F1-es győzelme is egyben.

 

 

 

 Ayrton Senna – 1992

Hogy bebiztosítsa a ötödik győzelmét Monacóban, Ayrton Sennának a páratlanul szívós Nigel Mansellel kellett megküzdenie, aki pole-ból rajtolva, egészen a 71. körig kényelmesen vezette az 1992-es monacói versenyt. Ekkor azonban kénytelen volt kiállni egy kerékcserére, így a brazil átvette a vezetést. Mansell ugyan megpróbálta visszaszerezni elsőségét, ám kettőjük csatájából végül Senna jött ki győztesen. A britek oroszlánja mindössze két tizeddel Senna mögött ért célba, másodikként.

 Riccardo Patrese – 1982

"Nos, kissé nevetséges szituációba kerültünk, amikor mindannyian ott ültünk a célnál, vártuk a győztest, hogy elmenjen mellettünk, és nem tudtuk, ki az” – mesélte később James Hunt.

Ezen a futamon végül egyetlen egy autó teljesítette a 76 kört, mégpedig egy Brabham Ford Cosworth, melyben Ricado Patrese száguldott első Formula-1-es győzelme felé.

 Alain Prost – 1984

Az eső miatt mindössze 31 körig tartott a verseny, ahol két feltörekvő csillag, Ayrton Senna és Stefan Bellof is megmutatta tehetségét. A Toleman brazil újonca a 13. helyről indult, a 19. körben azonban már a második helyen száguldott, és valószínűleg a McLaren versenyzőjét, Prostot is maga mögé utasította volna, ha versenyirányítás nem inti le a káoszfutamot. Senna a versenyen megfutotta élete első leggyorsabb körét, a győzelemért járó pontok fele azonban a francia bajnoké lett. A futam kissé botrányos utóízt hagyott maga után, mert azzal vádolták meg a versenyigazgatót, hogy azért intette le - nem csak piros zászlóval, de egyben kockás zászlóval is - a futamot, hogy egy francia pilóta nyerjen.

Olivier Panis – 1996

Olivier Panis egyetlen F1-es győzelmét szintén egy esős Monacói Nagydíjon szerezte meg, közel két órásversenyzés után. A francia pilóta Ligier Mugen Hondáján kívül egyébként csak ketten szelték át a célvonalat, nevezetesen David Coulthard McLarenje és Johnny Herbert Sauberje. Panis győzelme óta francia versenyző máig nem nyert F1-es versenyt.

 

000 facebook_banner.jpg
FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 formula-1 monacoi nagydíj f1-történelem