2013. jún 08.

F1 Pérez: Versenyzők vagyunk, nem vasárnapi sofőrök

írta: FormaNet
F1 Pérez: Versenyzők vagyunk, nem vasárnapi sofőrök

A McLaren 23 esztendős versenyzője, Sergio Pérez nagyon furcsának és ellentmondásosnak tartja, hogy monacói előzési manővere ilyen nagy port kavart, hiszen évek óta a minél több előzésen fáradoznak a szabályalkotók, hogy a közönségnek látványos show-t nyújtsanak, amikor pedig valaki végre bevállalósabb, akkor többen is azonnal bűnösnek kiáltják ki. A mexikói versenyzőt ettől függetlenül nem igazán érdeklik a kritikák, Kimi Räikkönen kirohanását pedig egy normális reakciónak tartja. Ugyanakkor a széria hivatalos weboldalán elmondta, továbbra is biztos benne, hogy semmi rosszat nem tett, csak versenyzett.

Sergio-Perez_2.jpg

Checo, a McLaren nagyon jó eredményeket ért már el itt Montreálban. Gondolod, hogy ez neked és Jenson Buttonnak  segítség lehet vasárnap?

Sergio Pérez: Remélem, hogy így lesz, de őszintén szólva sosem lehet összehasonlítani a múltat a jelennel nemdebár? Arra kell figyelnünk, hogy együtt játszuk ezt a játékot, nem pedig a múlt dicsőségeire, mert az nem segít. Jelenleg még hiányzik egy kis teljesítmény, de Montreál újra és újra megmutatja, hogy változó körülmények között bármi megtörténhet. Rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki mindabból, amivel szembesülünk majd szombat délután és vasárnap.

Monacóban volt némi nézeteltérés közted és Kimi Räikkönen között. Két hét után hogyan emésztetted meg a történteket, mit érzel most?

SP: Ennek már vége, és nem is akarok többet erről beszélni. Egy dolgot mondhatok, az elmúlt években többen is előztek már ott, és én nem tettem semmi rosszat. Megpróbáltam megelőzni Kimit, ő pedig becsukta az ajtót. Mindent megtettem, hogy ne érjünk össze, de hozzáértem a hátsó gumijához, később pedig fel kellett adnom a versenyt. Ennyi a történet. Az előzés hozzátartozik a versenyzéshez, és újra megtenném. Versenyzők vagyunk, nem pedig vasárnapi sofőrök.

Szóval a megközelítésed – az agresszív a versenyzéshez – itt sem fog változni?

SP: Pontosan. Csak nem kell ostobaságot csinálni – és Monacóban nem volt semmilyen ostoba lépésem. Mindössze meg akartam előzni, ő pedig becsukta előttem a kaput, így nem tehettem semmit. Úgy készülök erre a versenyre is, hogy agresszíven fogok vezetni, mint mindig – de igazságosan.

Relax napszemüveg

A csapatrádión Kimi kissé kikelt magából - ami egyébként nagyon szokatlan jelenség a „Jégembertől”-, és azt mondta, hogy kicsit le kéne téged hűteni, és ebben talán egy pofon segíthetne. Hogyan emészted meg az ilyen véleményt?

SP: Mindez az mutatja, hogy emberből vagyunk, és néha az érzelmek felülkerekednek. Igaz, hogy mindketten dühösek voltunk, a verseny után pedig a médián keresztül rám támadt. De ez egy normális dolog, még egy „Jégembertől” is. Ennek ellenére nagyon tisztelem őt.

Kimi észrevételei mellett azért más versenyzők is bírálták az agresszív vezetési stílusodat. Szerinted ez indokolt?

SP: Mindenkinek megvan a saját véleménye, de ebben az ügyben Monaco most egy katalizátor, és csak ismételni tudom amit az imént is mondtam: nem csináltam semmi rosszat. Megpróbáltam előzni azon kevés helyek egyikén, ahol Monacóban lehet, az ellenfelem pedig becsukta az ajtót. Szóval nem igazán hoznak zavarba ezek a megjegyzések.

000 facebook_banner.jpg

Néhány hete a csapatfőnök, Martin Whitmarsh felszólított, hogy egy kicsit agresszívebben is vezethetnél. A monacói dolog ennek az eredménye lehetett?

SP: Nem, nem igazán. Amit teszek az az, hogy várom, hogy egy versenyképes autóm legyen, ami megadja nekem a lehetőséget arra, hogy valóban megmutathassam minden tehetségemet. Tudom, hogy a csapat teljes mértékben támogat, és ha egyszer kiküszöbölünk minden hibát, akkor még idén versenyt fogunk nyerni. Kissé meglepőnek találom, hogy miután évek óta kétségbeesetten szeretnének több előzést, amikor ezt megteszed, akkor rögtön bűnös vagy. Ez nem anakronizmus egy kicsit?

Monaco már történelem, mit szólnál egy jól sikerült montreáli hétvégéhez?

SP: Ez a második versenyem itt, mivel 2011-ben a monacói balesetem után nem tudtam rajthoz állni. Tavalyról elég jó emlékeim vannak. Dobogóra állhattam, és egyértelmű, hogy szeretném ezt megismételni. Tudom, hogy ez nem könnyű, de az F1-ben semmi nincs ingyen, szóval vasárnap délután kemény dolgunk lesz. 

 FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 montreal formula-1 kanadai nagydíj sergio perez