2014. már 19.

F1 A Ferrari versenyzői nem pánikolnak

írta: FormaNet
F1 A Ferrari versenyzői nem pánikolnak

A Scuderia Ferrari versenyzői Melbourne-ben az előzetes várakozásokhoz képest kissé halovány versenyt futottak, és a leintést követően Fernando Alonso és Kimi Räikkönen nyilatkozatából is érezhető volt a csalódás. Pár nap elteltével azonban már mindketten optimistábban látják a jövőt, és amíg a spanyol bajnok arra figyelmeztet, hogy egy versenyből még nem lehet megjósolni az idei vb cím győztesét, addig csapattársa úgy véli, hogy az F14 T-ben sokkal több van, mint amit a szezon első versenyhétvégéjén mutatott.

alonso - raikkonen.JPG

 

A Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso az ötödik helyről indult, és végül ötödikként ért célba Melbourne-ben, majd Daniel Ricciardo kizárása után a 12 pontot érő negyedik helyet örökölte meg, de a győztes Nico Rosberg Mercedesétől már 35 másodpercre maradt el. Alonso beismeri, hogy ez a különbség óriási, ugyanakkor azt is jól tudja, hogy az első verseny még semmit nem jelent a bajnoki cím szempontjából.

„Ez csak az első verseny volt, így még senki sem tudhatja, hogy ki nyeri a bajnokságot, vagy ki fogja elveszíteni” – felelte arra a kérdésre, hogy a a Ferrari elkaphatja-e a Mercedest.

„Nyugodtnak kell maradnunk, és legközelebb jobban kell dolgoznunk. Annyit tehetünk, hogy meg kell érteni mely területeken kell fejlődnünk, és melyek azok a területek amikben erősek vagyunk. A Mercedes már a téli teszteken is nagyon erősnek tűnt, és most is az volt. Megnyerték a versenyt, mert megérdemlik. Jelenleg kicsit mindenkinél jobbak, nekünk pedig fejlődnünk kell, hogy minimálisra csökkentsük a különbséget, és remélhetőleg előttük tudunk végezni” – szögezte le a kétszeres világbajnok, majd pozitívumként a pontverseny jelenlegi állását sem hagyta ki.

„A Mercedes nagyon erős, de több mint 10 ponttal vagyok (Lewis) Hamilton és (Sebastian) Vettel előtt. Ettől függetlenül nem vagyunk elégedettek, hiszen 35 másodperces hátrányunk volt (Nico) Rosberggel szemben, így legközelebb jobban kell teljesítenünk.”

Alonso csapattársa, Kimi Räikkönen egész hétvégén szenvedett új autójával, elsősorban annak fékegyensúlyával, majd egy apró hiba és egy boxkiállásnál elveszített pozíció végül egy nyolcadik helyezést hozott neki (Ricciardo diszkvalifikálása után hetedik lett). Nem mellesleg utólag kiderült az is, hogy a Ferrari-motoros autókat (Ferrari, Sauber, Marussia) az első boxkiállásig a kinetikus energia-visszanyerő rendszer hibája is hátráltatta, aminek következtében veszítettek a  teljesítményből. 

A gyenge kezdés ellenére Räikkönen biztos benne, hogy ennél többre képes a Ferrari, de ehhez szükség van egy tiszta versenyhétvégére.

„Ha problémák nélkül tudnánk teljesíteni egy hétvégét és a versenyt, akkor biztos vagyok abban, hogy sokkal erősebb pozícióban lennénk. Ez most így alakult, de remélhetőleg a legtöbb dolgot rendezni tudjuk a következő futamra.”

Hogy pontosan mely területek voltak problémásak, azt Kimi sem tudta megmondani: „Ausztrália előtt volt egy nagyon jó elképzelésünk arról, hogy hol lehetünk, és persze nem ott vagyunk, ahol lenni akarunk. Azt hiszem, egy kicsit minden területen javulnunk kell, az autó és a motor terén is. Illetve ha egész versenyhétvégén a tervek szerint mennének a dolgok és nem hibáznánk, már az is nagy különbséget jelentene.”

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 raikkonen formula-1 melbourne. alonso