2014. ápr 26.

F1 A kezdetek - Romain Grosjeannal

írta: FormaNet
F1 A kezdetek - Romain Grosjeannal

Romain Grosjean tavalyi szezonja hat dobogós helyezéssel- és végül egy összetettbeli hetedik hellyel zárult, idén azonban csapata, a Lotus egyelőre elég küzdelmes napokat él meg a versenypályákon. A 28 esztendős francia versenyző még első pontjaira hajt az új szezonban, és közben a széria hivatalos oldalának legújabb sorozatában - Kobajasi Kamui és Nico Rosberg után - beszámol életének néhány „legelső” momentumáról.

romain grosjean_1.JPG

 

Ki volt az első hősöd gyermekkorodban?

Romain Grosjean: Ha visszagondolok azokra az emberekre, akiket gyerekként csodáltam, akkor azt hiszem, Jean Alesi volt a legkedvesebb számomra.

Melyik volt az a nagydíj amit először láttál és emlékszel is rá?

RG: Amire tisztán emlékszem, az az 1994-es San Marinói Nagydíj. Persze előtte is néztem már versenyeket, de azokra nem emlékszem.

Hány évesen jutott először eszedbe, hogy F1-es pilóta akarsz lenni?

RG: Arra nem emlékszem, hogy mikor akartam először F1-es pilóta lenni, de arra igen, hogy 19 évesen tudatosult bennem, hogy akár az is lehetek.

Mikor volt az első nagy baleseted egy versenyautóval?

RG: A Formula Renault 2.0 sorozatban történt, Zolderben, amikor egy nagy baleset következtében eltört a kisujjam.

Milyen színű volt az első sisakod?

RG: kék, narancssárga és sárga. Így kimondva most úgy hangzik, mintha valami nagy papagáj rajongó lettem volna… (Nevet)

Mikor nyerted meg első trófeádat, és hogyan nézett ki?

RG: Egy gokart versenyen, a  franciaországi Varennesben. Nem emlékszem, hogyan nézett ki, de azt tudom, hogy nyertem egy  szerszámosládát is, ami ezután jó ideig mindenhová velem utazott.

Milyen autót vezettél először?

RG: Valószínűleg édesanyám Renault-ját.

Az első hely ahol éltél?

RG: Svájcban, Genf közelében a szüleimmel.

Ideges voltál első nap az iskolában?

RG: Nem nagyon akartam iskolába menni. Nagyon félénk voltam, így az első nap az iskolában egy kisebb dráma volt.

Mi volt az első étel, amit főztél?

RG: Tészta - al dente!

Mi volt az első dolgod ma reggel?

RG: Bevettem a vitaminjaimat.

Mi volt az első dolgod, amikor legelőször ülést kaptál az F1-ben?

RG: Éppen egy Londonból Genfbe tartó járaton ültem, amikor kaptam egy telefonhívást, és azt mondták, hogy vezethetek a 2009-es Európai Nagydíjon. Utána rögtön felhívtam a barátnőmet - aki most már a feleségem -, és az édesapámat.

Mi volt az első lemez amit vásároltál?

RG: Azt hiszem "Dance Volume 13” volt a címe. A kifinomultság egy kicsit később jött! (Nevet)

Mit sportoltál először gyermekkorodban?

RG: Viet vu dao – ez egy vietnámi harcművészet.

Mikor volt az első romantikus csókod?

RG: Versenypályán történt, de a részletekbe nem mennék bele…

Mikor volt az első alkalom, amikor egy rajongó autogramot kért tőled?

RG: Talán amikor megnyertem a svájci Formula Renault 2.0 bajnokságot, 2003-ban.

000 facebook_banner.jpg

Mikor ízlelted meg először a pezsgőt?

RG: Arra nem emlékszem, de most ez a kedvenc italom, úgyhogy biztosan ízlett!

Melyiket kívánod meg először - a gyümölcsöt vagy egy szelet csokit?

RG: Mivel ez most csak egy kérdés, így egy szelet csokoládét - még mindig.

Mi volt az első szavad kisgyerekként?

RG: Nyilván az "anya" vagy az "apa" lehetett, de nem emlékszem. Viszont kisgyerekként voltak problémáim a "aspirateur"(porszívó) szóval. Jó néhány elképesztő szót hoztam ki belőle…

A kezdetek - Nico Rosberggel

A kezdetek - Kobajasi Kamuival

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 kezdetek formula-1 romain grosjean