2010. ápr 12.

A belgiumi "sohasem volt verseny"

írta: FormaNet
A belgiumi "sohasem volt verseny"

Ha minden a terv szerint alakul, a héten újra megnyitják a legendás Spa Francorchamps-i pálya Belgiumban.

Mint ismert, még a múlt hónapban omlott be a Blanchimont kanyar közelében, egy közlekedésre szolgáló alagút. A hat méter magas átjáró beszakadásánál senki sem sérült meg, de megrongálódott a felette húzódó bukótér és korlát, valamint az aszfalton is repedések keletkeztek. Emiatt le kellett zárni az egész pályát, és a javítás alatt semmilyen versenyt nem rendezhettek rajta. A munkálatok azonban már a végéhez közelednek, és a pályát a héten újra megnyitják.Az augusztusi Belga Nagydíj tehát nem került veszélybe.

 

Idén legalábbis nem.
 
A Belga Nagydíj történetében ugyanis előfordult már botrányokkal teli, és végül lefújt versenyhétvége. Igaz nem egy beomlott alagút miatt, hanem biztonsági okokból, amelyet a verseny szervezői szívesen figyelmen kívül hagytak volna, ám a pilóták ezúttal erősebbnek bizonyultak.
 
Sohasem volt verseny: 

 

Bernie Ecclestone, a FOCA akkori tisztségviselője tájékoztatja az újságírókat a kialakult helyzetről

A Formula-1-ben a versenyzők által felvetett biztonsági kérdések, mondhatni egyidősek a versennyel. Azonban csak ritkán okoznak olyan mértékű felháborodást, ami arra készteti a szervezőket, hogy elhalasszák a hétvége legnagyobb eseményét, a király-kategória futamát. Egy ilyen emlékezetes eset történt 1985. júniusában, Spában, a nagydíjat megelőző kvalifikációs körök után.

 
A problémák ott kezdődtek, hogy a szervezők, a versenyzők kérése ellenére sem javítottak az aszfalt minőségén, csak a futam megrendezése ellőtt 10 nappal kezdtek hozzá a munkákhoz. A munkálatok 3 millió fontot emésztettek fel, amit, ha egy évvel korábban elvégeznek, semmi probléma nem lett volna.
 
A szervezők a késlekedést a rossz időjárásra fogták, vagyis egy év alatt nem sikerült olyan időpontot találni, amikor el lehetett volna végezni a pálya felújítását.
(Hasonló helyzet történt az előző szezonban Dallasban, az Amerikai Nagydíjon, ahol a pálya felújítását az ottani szervezők roham munkában végezték el.)
 
Az FISA az ügyet nem kezelte kellő körültekintéssel, ami azért is érthetetlen, mert a száguldó cirkusz éppen ekkor tájt (1983) tért vissza Spába, több mint egy évtizedes kihagyás után.
 
A pálya hibái eleinte nem voltak nyilvánvalóak, mivel az egyes részek közútként is funkcionáltak, személy-és teherautó forgalomnak is helyet adva.
A formula autókon lévő széles, nagy tapadású gumik azonban, már az első körökben feltárták a hanyag, utolsó pillanatban összedobott pályafelújításból adódó problémákat. Az aszfaltból darabok váltak le, ami rendkívül veszélyessé tették a nagy sebességgel való közlekedést.
A pénteki nap szabadedzései után még nem volt egyértelmű, hogy a hét végén teljesen felborul a verseny rendje.
A szombati edzés 25. percében azonban a pilóták megálltak, és közölték a szervezőkkel, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség képviselőivel, hogy veszélyesnek találják a pályát, ezért nem folytatják a felkészülést.
Az FISA vezetői és a szervezők, ki nem mondott kereskedelmi érdekek szem előtt tartása okán azonban ezzel nem értettek egyet. 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Ferrari kamionjai elhagyják a törölt verseny színhelyét

 

 

 

A szemben álló felek, a szervezők és az FISA, illetve a pilóták, zárt ajtók mögött, heves vitában próbálták egymást meggyőzni.

 

Niki Lauda eközben a sajtóhoz fordult, és ismertette a versenyzők álláspontját.
Elmondta, hogy az aszfalt felső borítását már egy fél éve rendbe kellett volna hozni, mivel ez nem történt meg, őrültség lenne a pályán, jelen feltételek mellett futamot rendezni.
Nigel Mansell eközben bejárta a pályát, és leváló aszfaltdarabokat szedett ki kézzel, amit bizonyítékként megmutatott az újságíróknak.
A szervezők, a hat hónapos lemaradást hat óra alatt szerették volna behozni, de az aszfalt hibái olyan nagyok, és kiterjedtek voltak, hogy a megfelelő orvoslásra semmi esély sem volt.
 
Este hat óráig egyeztettek a rendezők a csapatokkal és a pilótákkal, de konkrét döntés nem született. Végül a szervezők az FISA-val karöltve úgy döntöttek, hogy a szombati napot törlik, de vasárnap megrendezik a futamot, elfogadva a pálya gyors rendbetételére tett ígéretet.
Azok a nézők, akik egész nap arra vártak, hogy valami autóversenyzéshez hasonló történjen, abban a reményben tértek haza, hogy másnap még is csak láthatnak Forma-1-es versenyt.
 
A versenyzők álláspontja továbbra sem változott, és kérték a futam felfüggesztését. A hivatalos szervek továbbra is azt állították, hogy a másnapi futamra rendbe hozzák a pályát, de erről talán már ők maguk sem voltak meggyőződve. A pénteken megkezdett felújításokról közben kiderült, hogy a még csúszósabbak, a friss aszfalt fizikai tulajdonságai miatt, mint a meglévő egyéb szakaszok, különösen akkor, ha nedves a felületük. Az alsó rétegekhez sem kötöttek, erő hatására továbbra is felszakadoztak a foltok. Derek Warwick ( a Renault akkori pilótája) például még az egyszerű vezetést is veszélyesnek ítélte meg a pályán, nem hogy a versenyzést.
 
Végül vasárnap reggel 8 órakor Jean-Marie Balestre, az FISA elnöke, lefújta a versenyt. Lauda a bejelentést úgy kommentálta, hogy győzött a józan ész.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képen egyértelműen látszik, ahogy a friss aszfalt szemcsésedik a pályán

 

 

A munka vasárnap is folytatódott, és hogy a nézők ne maradjanak futam nélkül, a Forma 3000 belga futamot rendezték meg, remélve, hogy a gyengébb autók terhelését kibírja az aszfalt.

 
Vasárnap este Balestre újságíróknak elmondta, hogy a belga rendezők 3 éve 25 millió fontot költöttek a felújításra, ami eddig a legnagyobb ilyen költség volt a Formula-1-es helyszínek történetében.
Éppen ezért nem érti, hogyan végezhettek ilyen gyenge munkát az építők. Az elnök azt is hozzá tette, hogy a szabályok teljesen egyértelműek, a pálya felületét 60 nappal a nagydíj előtt, már semmilyen okból nem lehet megváltoztatni.
 
A Belga Nagydíj szervezői csekély, 10 ezer dolláros büntetés kaptak a kudarcba fulladt hétvége után, sőt egy újabb esélyt, mivel a száguldó cirkusz szeptemberben visszatért Belgiumba, ahol az akkorra már teljesen rendbe hozott aszfaltcsíkon 1985 szeptember 15-én végül gond nélkül megrendezték a futamot.  
 
A történethez az is hozzá tartozik, hogy két héttel a törölt Formula-1-es futam után, a pálya halálos áldozatot is követelt.
Stefan Bellof, a Tyrrel pilótája, aki társaival együtt részt vett a Belga GP elhalasztásáért folytatott tárgyalásokban, elhunyt.
A pilóta sportautóval vett részt a Spa24 órás versenyen, amikor egy nagy sebességű kanyarban kisodródott, és azonnal szörnyethalt.
 
 
 
Szöveg: Formanet, Varga Viktória
 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 niki lauda spa bernie ecclestone belga nagydíj nigel mansell