2011. már 15.

Horner - Hamilton nem tűr el még egy eredménytelen évet

írta: FormaNet
Horner - Hamilton nem tűr el még egy eredménytelen évet

A Red Bull csapatfőnöke arra figyelmezteti egyik legnagyobb riválisát, a McLarent, hogy Lewis Hamilton nem fog eltűrni még egy eredménytelen évet a csapatnál. Horner elismerően szólt a brit pilótáról, és a csapatfőnök a 26 éves versenyzőt a mezőny egyik legjobbjának nevezte. A vörös bikák eközben véget vetettek a Vettelt érintő pletykáknak is, mert bejelentették, hogy 2014-ig meghosszabbították a tavalyi világbajnok szerződését.

Lewis egy nagyszerű pilóta. Korábban világbajnok volt, és ő az egyik legjobb a versenyzők között. Biztosan nem lesz boldog, ha idén sem érnek el eredményt.”

 
Hogy Horner nyilatkozata csupán egyszerű lélektani hadviselés, vagy az energia italosok kivetették hálójukat Hamiltonra, még nem lehet megítélni, mindenesetre Vettel csapattársának, az ausztrál Mark Webbernek az év végén lejár a szerződése. Horner egyelőre elégedett a csapat versenyzőpárosával, de a Formula-1 nem az a sport, ahol mindenki, akinek szerződése van, biztos lehet abban, hogy azt a következő évre is meghosszabbítják.
 
Horner azonban nyilatkozatában Webbernek is üzent. „Ez nem azt jelenti, hogy megkeresnénk Hamiltont, hogy jöjjön a csapatunkhoz. Mi boldogok vagyunk, hogy két ilyen pilótánk van."
 
Közben Lewis Hamilton is döntött arról, kinek a kezébe adja a menedzselésével járó feladatokat annak érdekében, hogy most már csak a versenyzésre kelljen összpontosítania.
A befutó Simon Fuller lett, a XIX Entertainment cég tulajdonosa.
Hamilton elégedetten nyilatkozott a megállapodásról, és elmondta, hogy új menedzsmentje nem csupán segítségére lesz az eredményesebb versenyzésben, de a hosszú távú ambíciója is egybe esik Fuller elképzeléseivel
 
A cég egyébként olyan hírességeket is menedzsel, mint David és Victoria Beckham, Andy Murray, vagy Sir Michael Caine. 
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 mclaren forma1 christian red bull lewis hamilton formula1 simon fuller honer