2014. máj 31.

F1 A kezdetek - Felipe Massával

írta: FormaNet
F1 A kezdetek - Felipe Massával

Felipe Massa számára nagy változásokat hozott a 2014-es év, hiszen Maranellót elhagyva a Williamshez szerződött, azaz nyolc ferraris szezon után csapatot váltott. A széria hivatalos oldalának legújabb sorozatában a 33 esztendős brazil a következő szereplő, aki most beszámolhat életének néhány „legelső” momentumáról.

felipe massa_2.JPG

 

Ki volt az első hősöd gyermekkorodban?

Felipe Massa: Édesapám.

Melyik volt az a nagydíj amit először láttál és emlékszel is rá?

FM: Azt hiszem 1988-ban volt, amikor édesapámmal ott voltunk Interlagosban.

Hány évesen döntöttél úgy, hogy F1-es pilóta akarsz lenni?

FM: Amikor kisgyerekként elkezdtem gokartozni, már akkor is erről álmodoztam, így ez egy olyasmi, mint egy távoli álom, ami lépésről lépésre vált valóssággá. Úgy 15 éves lehettem, amikor először eszembe jutott, hogy talán valóban lehetséges.

Mikor volt az első nagy baleseted egy versenyautóval?

FM: Még a gokartos években volt, amikor 15 éves voltam, volt egy bukásom. Próbáltam előzni, a másik srác becsukta előttem az ajtót. Nem sérültem meg, de az a fajta baleset volt, amit sosem tudsz elfelejteni.

Milyen színű volt az első sisakod?

FM: Körülbelül olyan, mint amilyen a mostani - kék, zöld és sárga - a brazil színek. 

Mikor nyerted meg első trófeádat, és hogyan nézett ki?

FM: Az első gokartos versenyemen, 13 évesen. Gyorsan jött a siker! (Nevet). Egy arany trófea volt - nem valódi arany, csak arany színű, és volt egy kis gokart a tetején. Még most is megvan.

Milyen autót vezettél először?

FM: Édesapám utcai autóját, nagyjából tíz éves lehettem. Egy Chevrolet Monza volt - nagy autó egy kisgyerekkel.

Hol volt az első ház amiben éltél?

FM: Ez a ház, még mindig megvan. Sao Paolo környékén van, és most egyfajta családi nyaralóként funkciónál. Hat éves voltam, amikor beköltöztünk oda.

Ideges voltál első nap az iskolában?

FM: Nem emlékszem - Ez nem egy olyan dolog, ami megmaradt bennem.

Mi volt az első étel amit főztél?

FM: Tészta

Mi volt az első dolgod ma reggel?

FM: Lezuhanyoztam, aztán a családdommal megreggeliztem. Várjunk csak, igazából először megnéztem az iPhone-omat. Ez kissé sajnálatos dolognak tűnik, de ez a mai valóság!

Mi volt az első dolgod, amikor legelőször ülést kaptál az F1-ben?

FM: Felhívtam édesapámat.

Mi volt az első lemez amit vásároltál?

FM: Fogalmam sincs.

Mit sportoltál először gyermekkorodban?

FM: Fociztam. Átlagos játékos voltam, de még mindig örömet okoz számomra, ha játszhatok.

Arctica sportnapszemüveg

Mikor volt az első romantikus csókod?

FM: Az első nagyjából tíz éves koromban volt, csukott szemel és nagyon bátortalanul. Az első igazi romantikus csókom pedig talán 13 éves koromban volt.

Mikor volt az első alkalom, amikor egy rajongó autogramot kért tőled?

FM: Amikor a Formula Chevrolet-ben versenyeztem – úgy 1999 környékén.

Mikor ízlelted meg először a pezsgőt?

FM: Amikor először dobogón álltam. De lehet, hogy titokban már előtte is belekortyoltam egy pohárba valami családi eseményen.

Melyiket kívánod meg először - a gyümölcsöt vagy egy szelet csokit?

FM: Gyümölcsöt. Édesanyám mindig nagyon óvta a fogaimat, így igazából az édességek és csokoládé sosem volt nálam terítéken.

Mi volt az első szavad kisgyerekként?

FM: Valószínűleg a "papa". 

A kezdetek - Sebastian Vettellel

A kezdetek - Romain Grosjeannal

A kezdetek - Nico Rosberggel

A kezdetek - Kobajasi Kamuival

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 kezdetek felipe massa formula-1