2010. már 27.

Ausztrál Nagydíj időmérőjének utózöngéi

írta: FormaNet
Ausztrál Nagydíj időmérőjének utózöngéi

A 2010-évad második versenyhétvégéjén, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérője után többen is elégedetlenkednek.

Az, hogy Lewis Hamiltonnak nem  tetszett a mai nap, az nem is meglepő, hiszen a McLaren idei konstrukciója azért többre képes, mintsem a Q2-ig elautókázni vele. Ez nem csak a brit versenyző bahreini 3. helye igazolja, de csapattársa, Jenson Button mai 4. helye is. Hamiltonnak azonban ma mindössze csak a 11.helyre futotta.

Elmondása szerint az autó sebességével nem voltak gondjai, az új gumikkal azonban nem tudott mit kezdeni, egyszerűen nem volt meg a megfelelő tapadás.  Nem számít könnyű menetre, viszont Button 4. helyét pozitívan értékeli, hiszen ez is azt mutatja, hogy ennél azért többet lehet kihozni Melbournben az autójukból.

Hamilton csapata a McLaren szintén panasznapot tart. Martin Whitmarsh csapatfőnök a Red Bull-t vádolta meg a kvalifikáció után azzal, hogy bizonyítékai vannak arra, hogy a vörös bikák pilótái egy rejtett gomb segítségével állítani tudják az autó hasmagasságát. Ennek köszönhető, hogy a könnyű autóval is alacsonyabban tudnak futni mint a többiek.  A csapatfőnök szerint ez illegális, még akkor is, ha erre nincsennek (még) külön szabályok. Mindemellett azt is elmodta, hogy ők is dolgoznak hasonló rendszeren és abban az esetben, ha az FIA ezt nem találja szabálytalannak, akkor lehet, hogy már Kínában bevetik.

Withmars vádjai után a Mercedes GP csapatfőnöke Ross Brawn is megkereste az FIA-t, és arra kérte, hogy vizsgálják meg, és mindenki számára tisztázzák a felfüggesztésről szóló technikai szabályokat. Ross Brawn nem a Red Bull ellen beszélt, sőt sokkal inkább az ilyen, és hasonló vádak elkerülése miatt érzi úgy, hogy minél előbb tisztázni kell a helyzetet.

A Red Bull Racing csapatfőnök Christian Horner a McLaren vádjait határozottan elutasította, és kategórikusan kijelentette, hogy semmiféle állítható hasmagasság "lehetőségével" nem rendelkeznek az RB6-osok.

és még nincs vége

Michael Schumacher is elégedetlenkedett a kvalifikáció után. A német legenda Fernando Alonsót hibáztaja, amiért nem sikerült a hetedik rajtkockánál előrébb végeznie.  Állítása szerint a spanyol feltarotta őt az utolsó mért körén, és természetesen ezt nem is hagyta szó nélkül. Miután kiszállt autójából, odasétált Ferraris riválisához, és kérdőre vonta, hogy csapata  nem szólt-e rá a rádión, hogy mögötte valaki gyorskörön van, és húzódjon félre. Alonso nem-mel válaszolt. Ezután Schumi megkereste Charlie Whitingot (a FIA versenyigazgatóját) is hogy tisztázzák mi az ami még megengedhető, és mi az ami már szabálytalannak minősül. Elmondása szerint ugyanis a pénteki eligazításon az egyik fő téma éppen az volt, hogy a versenyzők fokozottan ügyeljenek a mögöttük érkezőkre akkor, ha azok éppen gyorskörüket teljesítik. A hétszeres világbajnok egyébként nem csak Fernando Alonsót, de Lewis Hamiltont is megemlítette. A brit állítólag a Q2-ben akadályozta őt a jobb pozíció elérésében.

Akinek viszont panaszra egyáltalán nincs oka, az Sebastian Vettel, hiszen Bahrein után most Ausztráliában is megszerezte a pole pozíciót, sőt 1:23.919-es idejével Schumacher korábbi körrekordját is megdöntötte. (1:24.215 - 2004)

Vettel tehát ismét nagy reményekkel vághat neki a holnapi futamnak, de közvetlen mögötte ott van a hazai pályán versenyző csapattárs Mark Webber, és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, ők pedig biztosan nem fogják könnyen odaadni azt a 25 pontot. Ráadásul az időjósok esőt mondanak, (Schumacher nagy örömére) és ha ez bejön, akkor bizony bármi megtörténhet....

Vasárnapi rajtlista:

  1. Sebastian Vettel – Red Bull
  2. Mark Webber – Red Bull
  3. Fernando Alonso – Ferrari
  4. Jenson Button – McLaren
  5. Felipe Massa – Ferrari
  6. Nico Rosberg – Mercedes
  7. Michael Schumacher – Mercedes
  8. Rubens Barrichello – Williams
  9. Robert Kubica – Renault
  10. Adrian Sutil – Force India
  11. Lewis Hamilton – McLaren
  12. Sebastien Buemi – Toro Rosso
  13. Vitantonio Liuzzi – Force india
  14. Pedro de la Rosa – BMW Sauber
  15. Nico Hülkenberg – Williams
  16. Kamui Kobayashi – BMW Sauber
  17. Jaime Alquersuari – Toro Rosso
  18. Vitaly Petrov - Renault
  19. Heikki Kovalainen - Lotus
  20. Jarno Trulli - Lotus
  21. Timo Glock - Virgin
  22. Lucas di Grassi - Virgin
  23. Bruno Senna - Hispania
  24. Karun Chandhok

 

Szöveg: FormaNet magazin, Varga Viktória

Szólj hozzá

időmérő ausztrál gp