2010. ápr 06.

Az új pontrendszer izgalmakat hozott a Formula-1-be

írta: FormaNet
Az új pontrendszer izgalmakat hozott a Formula-1-be

Úgy tűnik, az idei szezonban bevezetett új pontozási rendszer, igen jól vizsgázik.

A helyezések közötti jelentős pontkülönbségek következtében, nagy esély van arra, hogy minél mélyebben elmerülünk a 2010-es szezonban, annál izgalmasabb futamokat nézhetünk.

Számolgassunk egy kicsit: (fikció)

Ha Sebastian Vettel minden versenye a legoptimálisabban sikerül, (technikai hiba nélkül) akkor most 75 ponttal vezetné a világbajnokságot.

 

Ha Fernando Alonzo mindhárom futamon másodikként ért volna célba, akkor jelenleg 54 pontja lehetne, ami 21 pontos lemaradás az éllovashoz képest.

 

A tavalyi-, és az előző években, egy ilyen pontkülönbségre már rá lehetett ülni, és biztonsági autózással, azért lehetőleg mindig pontszerző helyen befutva, világbajnokságot lehetett nyerni.

Ha folytatjuk a fikciót, láthatjuk, hogy ez idén ez nem egészen van így.

Vettelnek elég egy kicsúszás, amikor is Alonso futamot nyer, és a spanyol már át is veszi a vezetést.

De ha az a futam a spanyolnak sem sikerülne, akkor (például) az állandó harmadikként célba érő Felipe Massa a 60 pontjával rögtön a csapattársa elé kerülne, és már a fiatal németet szorongatná.

 

Természetesen tisztában van mindenki azzal, hogy a Formula-1-ben (és az élet számtalan területén) nincs olyan, hogy ha.

 

De „ha” lenne, az arra ösztökélné a pilótákat, csapatokat, hogy nincs megállás, mert a bajnokság állása akár futamonként is változhat. Mint ahogy ezt az eddigi három nagydíj is bizonyította. (három nagydíj, három győztes)

 

Jelenleg Felipe Massa vezeti a ponttáblázatot 39 egységgel.

Teszi ezt úgy, hogy eddig még nem nyert futamot. Sokan éppen ezért úgy gondolhatják, hogy érdemtelen a brazil elsősége, de tény, hogy a mezőnyből egyelőre Massa az egyetlen, aki háromból kétszer pezsgőzhetett a dobogón.

 

Hogy az új pontrendszernek köszönhetően visszatért az izgalom a király-kategória futamaira, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jelenleg a tabella első hét helyezettje között a pontkülönbség mindösszesen 9 egység.

Ezt a minimális különbséget pedig nem lehet biztonságos vezetéssel sokáig megőrizni, a helyezésekért kapható nagy pontkülönbségek miatt.

Nagyon jól tudják ez a csapatok, és a pilóták is.

A taktikának eznetúl nem lehet része az óvatoskodás.

Bár Bernie Ecclestone a Maláj Nagydíj után is úgy nyilatkozott, hogy szerinte még mindig unalmas a Forma-1, azt azért egyértelműen leszögezhetjük, hogy a FIA szabálymódosításai között egy mindenképpen van, ami minél több előzésre ösztökéli a versenyzőket, ezzel izgalmasabbá téve a száguldó cirkusz versenysorozatát.  

 

Világbajnoki tabella három futamot követően:

 

Felipe Massa: 39

Fernando Alonso: 37

Sebastian Vettel: 37

Jenson Button: 35

Nico Rosberg: 35

Lewis Hamilton: 31

Robert Kubica: 30

Mark Webber: 24

Adrian Sutil: 10

Michael Schumacher: 9

Vitantonio Liuzzi: 8

Rubens Barrichello: 5

Jaime Alguersuari: 2

Nico Hülkenberg : 1    

 

Konstruktőri tabella három futamot követően:

 

Ferrari: 76

McLaren-Mercedes: 66

Red Bull-Renault: 61

Mercedes: 44

Renault: 30

Force India-Mercedes: 18

Williams-Cosworth: 6

Toro-Ross-Ferrari: 2

 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

ferrari f1 pontrendszer maláj nagydíj felipe massa formula-1