2010. ápr 17.

Japán tesztpilótával erősített a Hispánia

írta: FormaNet
Japán tesztpilótával erősített a Hispánia

Kínában a Hispania Racing Team hivatalosan is bejelentette újdonsült tesztpilótáját Sakon Yamamoto személyében.

 

Az újonc alakulat nagy munka előtt áll, hiszen eltökélt céljuk, hogy az év végre elhódítsák a képzeletbeli legjobb újonc alakulat címet.

Egyik legnagyobb problémájuk a Dallara által kifejlesztett kaszni, ami a csapat szakemberei szerint, még az F3-as kategóriát sem éri el.

A fejlesztésekben pedig teljesen magukra maradtak, mivel a Dallarát semmi nem kötelezi a szezon közbeni továbbfejlesztésre.

A  Hispania így, egy bérelt szélcsatornával, és egy tapasztal pilótával próbál erősíteni.

Korábban felmerült Giancarlo Fisichella, Jacque Villeneuve és Christian Klien neve is, végül a két újonc versenyző, Senna és Chandhok mellett Yamamoto kapta meg a feladatot.

 

A japán pilóta péntekenként teszteli majd az F110-es konstrukciót,  és tapasztalatával, visszajelzéseivel mindenkép fontos szolgálatot teljesít a csapat fejlődése szempontjából.

 

Sakon Yamamoto 2006 és 2007 között szerepelt a Formula-1-ben.

2006-ban először tesztpilótaként mutatkozott be a Honda kiscsapatánál, a Super Agurinál, majd év közben váltotta a csapat egyik pilótáját, Franc Montagnyt.

Hét nagydíjon állt rajthoz a csapattal, majd miután 2007-ben a Super Aguri végleg befejezte rövid pályafutását, a jogutód Spykernél kapott lehetőséget.

Spyker színekben legelőször a Magyar Nagydíjon versenyezhetett. 

2008-ra már nem kapott versenyzőülést, így visszatért a GP2-be.

A tavalyi évben a GP2 Ázsia sorozatot a 9. helyen zárta.

 

 

Szöveg: Formanet, Varga Viktória

 

 

 

Szólj hozzá

f1 tesztpilóta formula-1 hispania team sakon jamamoto