2010. máj 07.

A két McLaren az élen az első szabadedzésen Barcelonában

írta: FormaNet
A két McLaren az élen az első szabadedzésen Barcelonában

Három hetes szünet után ma délelőtt tízórai kezdettel újra felbőgtek az motorok.

A Spanyol Nagydíj hétvégéjének első szabadedzésén meglehetősen hűvös időjárási körülmények fogadták a mezőnyt, a levegő hőmérséklete 13 Celsius-fok, a pályahőmérséklet 15 Celsius fok volt a zöld jelzést megelőzően.

A versenyzők 1-2 kör megtétele után visszatértek a boxba, és a többség onnan figyelte az eseményeket.

Húsz perc elteltével az élmenők közül Felipe Massa futotta első mért körét (1:23.386) és ezzel .nem meglepő módon- a brazil az élre állt, bár mögötte még csak a Karun Chandhok-ot helyettesítő tesztpilóta, Christian Klien, és a Virgin pilótája Timo Glock sorakoztak mért idővel.

 

Az edzés megkezdése után bő félórával körülbelül a mezőny fele már „munkába” állt, és a jelentős fejlesztésekkel érkező Sauber istálló pilótája Kamui Kobayashi átvette az elsőséget Felipe Massától.

Remek pozíciójának azonban nem sokáig örülhetett a japán versenyző, mert megérkeztek a Red Bullok, és Sebastan Vettel, majd Mark Webber már 1:22-es idővel átvették a vezetést.

 

Alonso, Button, Hamilton és a két Mercedes pilóta Rosberg és Schumacher, még 45 perc elteltével sem igyekeztek túlságosan a pályára.

Közülük a hétszeres világbajnok gurult ki elsőként, és 1:22.712-es idejével rögtön az ötödik helyig repítette új autóját.

A szabadedzés izgalmasabb része, - a szokásokhoz híven- már majd egy óra elteltével kezdődött meg, hiszen nagyjából ekkorra lendült bele mind a négy élcsapat a gyors körökbe.

 

Ez rögtön meg is látszott az eredményeken: Fél órával a gyakorlás vége előtt a két McLaren sorakozott egymás mögött az első-második helyen Hamilton és Button sorrendben, majd őket követte Michael Schumacher, és a két Red Bull. A két Ferrari ekkor a 10. és a 14. helyen tanyázott. Fernando Alonso hamarosan besorakozott az élmezőny mögé, de csapattársát Felipe Massát még Petrov, Buemi, és Kobayashi is megelőzte. A Ferrari minden bizonnyal a hosszú etapokra koncentrált a pénteki nap első edzésén.

 

A másfél óra alatt nem történt különösebb fennakadás, hiszen minden pilóta jól ismeri a pályát. Az egyik Virgin autó látogatott ki egyszer a kavicságyba, illetve az utolsó percekben Nico Hülkenberg Williamsébe füstölt el a Cosworth motor.

A Sauber versenyzője Pedro de la Rosa viszont egyetlen egy mért kört sem tudott teljesíteni hazai közönsége előtt. Valószínűleg váltó problémákkal küszködő kocsin, az edzés alatt végig dolgoztak a csapat szerelői.

 

Az első öt sorrendje a leintésig már nem változott.

Lewis Hamilton 1.21.134-es idővel megnyerte az első szabadedzést, mögötte csapattársa Jenson Button zárt, és a két Red Bullt megelőzve, Michael Schumacher végzett a harmadik helyen.

 

Első szabadedzés eredménye:

 

Második szabadedzés kezdete 14.00

 

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

barcelona f1 mclaren lewis hamilton spanyol nagydíj formula-1