2010. máj 07.

Újabb kettős siker, ezúttal a Red Bulloktól- 2. szabadedzés, Barcelona

írta: FormaNet
Újabb kettős siker, ezúttal a Red Bulloktól- 2. szabadedzés, Barcelona

A Spanyol Nagydíj hétvégéjének második, másfél órás edzése délután két órakor kezdődött.

Az időjárás délután is kegyes volt, bár kissé hűvös és borongós időben, de száraz pályán körözhettek a versenyzők mindkét tréningen.

 

A szerelőknek sikerült összerakni Pedro de la Rosa autóját, és a spanyol ezt kihasználva, - csapattársával Kobayashival együtt- legelsőként hajtott a pályára.

Nem kellett sokat várni, és néhány perc után mindenki követte a két Saubert.

 

Húsz perccel az edzés megkezdése után Nico Hülkenberg ismét idejekorán fejezte be munkáját, de most nem motorprobléma, hanem egy kicsúszás vetett véget napjának.

A németnek nem esett baja, de a Williams elejét csúnyán összetörte, így amíg a pályamunkások elszállították a romot, addig a mezőny a boxban pihenhetett.

 

Ekkor (félórával a kezdés után) az első hat legjobb időt futó versenyző Webber, Hamilton, Schumacher, Button, Rosberg és Kubica voltak. A pálya sokat javult délelőtt óta, hiszen mind a hatan, már 1:21 alatti időket produkáltak.

 

Negyedórás piros-zászlós szünet után folytatódhatott a szabadedzés, és Mark Webber a nap folyamán elsőként, 1:20-as idő alatti kört teljesített. 

Ráadásul nem is akármilyen űridőt futott!

Az ausztrál 1:20.175 másodperces idejétől, a második helyre ugró Ferraris Felipe Massa több mint egy másodperces lemaradásban volt. (1:21.302)

 

Az utóbbi hetekben sokat kritizált Michael Schumacher pár perc múlva követte ausztrál kollégáját, és 1:20.757 másodperces idejével beelőzte, ex csapattársát. Felipe Massa még a harmadik helynek sem örülhetett sokáig, mert Alonsónak, Kubicának és Rosbergnek köszönhetően hip-hop újra visszacsúszott a 6. helyre.

 

Fél órával a leintés előtt a másik Red Bullos pilóta, Sebastian Vettel űberelte csapattársa remek idejét, (1:19.965) ezzel pedig átvette a vezetést.

A délelőtt két legjobb párosa, Hamilton és Button ekkor a 6. illetve a 9. helyen autózott, bár ekkor ők még nem tették fel a lágykeverékű abroncsokat. (míg a többség már igen)

 

Az utolsó negyed órára már minden élmenő autójára lágy gumik kerültek, de a képzeletbeli dobogósok (Vettel, Webber, Schumacher) helyét már nem tudta átvenni egyik rivális sem.

Egyedül Fernando Alonso tudott még 1:20-as időt autózni, így a spanyolok favoritja a negyedik helyen zárta a napot.

A második szabadedzés tehát a délelőtti kettős McLaren siker után most kettős Red Bull „győzelemmel” zárult, Hamiltonnak és Buttonnek ezuttal meg kellett elégednie az ötödik és a kilencedik hellyel.

 

A legszorgalamasabb, a Toro Rosso versenyzője, Sebastien Buemi, és a délelőttöt kihagyó Sauberes Pedro de la Rosa voltak 37-37 körrel, a legkevesebbet (7 kört) pedig a szerencsétlenül járt Nico Hülkenberg gyakorolhatott.

 

Második szabadedzés eredménye:

 

Első szabadedzés eredménye:

 

Harmadik szabadedzés: szombat 11.00

 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

barcelona f1 red bull szabadedzés formula1 sebastien vettel mark webber spanyol nagydíj