2010. máj 08.

A Mercedes látványos frissítései

írta: FormaNet
A Mercedes látványos frissítései

A Formula-1-es idény ötödik nagydíja a legelső európai helyszín a versenynaptárban, és mindig nagy várokozások előzik meg, mert minden csapat ekkorra időzíti a kisebb-nagyobb fejlesztéseket, avagy a szükségszerű módosításokat.

Ez idén sem volt másként, persze a tavalyi dupla diffúzoros szélsőséges esetek most elmaradtak, (tavaly ilyenkor mindenki gőzerővel próbálta bevetni a Brawn GP-ről lemásol duplafedeles diffúzort) de néhány alakulat most is jelentős módosításokkal érkezett.

 

Közülük elsősorban az eddig várakozáson alul teljesített Mercedes kapott a legnagyobb hírverést, ugyanis néhány héttel ezelőtt a csapatfőnöke Ross Brawn elárulta, hogy az első európai versenyre egy teljesen átalakított versenyautóval érkezik a német alakulat.

Olyan nagy mértékű fejlesztésekről szóltak a hírek, hogy az MGP W01 máris egy B elnevezést kapott a médiában.

A napokban már kiderült, hogy szó nincs B verzióról, de a Barcelonában bemutatkozó Mercedeszel Schumacher eddigi problémái megoldódni látszanak.

A téli teszteken használ kasztni javított változatát kapta meg a német, ezen kívül továbbfejlesztették az aerocsomagot, illetve a jobb súlyelosztás érdekében a tengelytáv meg növekedett.

 

Az egyik leglátványosabb fejlesztés, egy radikálisan új elrendezésű légbeömlő ami a motor és a sebességváltó hűtésére szolgál, és ami eddig a motorburkolat tetején helyezkedett el. Egyértelműen aerodinamikai célokat szolgálhat a mérnökök azon megoldása, hogy a légbeszívót, a pilóta feje mellett, két oldalra tették.

 

régi légbeömlő:

 

új légbeömlő

 

 

Az elképzelés mindenképp érdekes, mert ha a képet megnézzük, akkor láthatjuk, hogy a vezető elég magasan helyezkedik el, és a feje éppen egy magasságban van a légbeszívóval, vagyis a bukósisak egyértelműen befolyásolja a levegő áramlását.

 

Illetve ami levegőt ez idáig elnyelt a motorburkolat tetején elhelyezkedő nyílás, az most szabadon áramlik a hátsó szárny felé, ami szintén megváltoztatja a versenyautó aerodinamikai tulajdonságait.

Az mindenesetre biztos, hogy ez az új megoldás egyedi a mezőnyben, és hogy zseniális, avagy sem, bizonyára hamarosan kiderül.

 

A másik legnagyobb változás az első felfüggesztésen látható, mely előre lett döntve annak érdekében, hogy meghosszabbítsák a tengelytávot, ezzel javítva az autó egyensúlyán.

 

új felfüggesztés:

 

régi felfüggesztés

 

Egy versenyautó megfelelő egyensúlya az legfontosabb tényező a teljesítmény szempontjából, hiszen ettől függ az autó viselkedése, és kihat egészen az abroncsok kezelhetőségéig. Ezt nagyon jó szemléltette eddig nekünk Michael Scumacher, aki sokat panaszkodott, hogy a kanyarokban alulkormányozott a kocsi, illetve a gumik is gyorsan koptak.

A tengelytáv megnövelése most lehetővé tette, hogy a súlypont hátrébb kerüljön.

Az első felfüggesztés megváltoztatása nem túl bonyolult a mérnökök számára, mindössze a kerekek helyzete változott, illetve kissé előrébb került az első vezetőszárny, ami aerodinamikai szempontból ugyan problémát jelenthet, de a mérnökök minden bizonnyal erre is megtalálták a megoldást.

 

Barcelonában egyébként a Mercedes egyelőre még nem szívesen mutogatta az "új" versenyautót. A hírek szerint a szabadedzésen nem is nagyon gyakorolták a boxutcai feladatokat, ehelyett inkább fekete ponyvával takargatták a kocsit.

 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

barcelona mercedes f1 fejlesztés aerodinamika spanyol nagydíj formula-1