2010. máj 13.

Ma 60 éve kezdődött a Formula-1

írta: FormaNet
Ma 60 éve kezdődött a Formula-1

Ma 60 éve annak, hogy a Brit Nagydíjjal elkezdődött a Formula-1 világhódító szériája.

Természetesen voltak előzmények, de hivatalosan, mint Forma-1-es versenysorozat, az 1950. május 13.-i esemény tekinthető az igazi kezdetnek.

Rövid történeti áttekintésben nézzük meg, hogy lett az autósport számtalan ága közül egy olyan, amit manapság „király kategóriának” szokás nevezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1894-es, első autóverseny után 56 év telt el, amire az autók tarka-barka kavalkádjából kirajzolódott egy szabályokkal egységesített olyan formula kategória, mely már abban az időben is méltán érdemelte ki a legrangosabb autó verseny elnevezést.

A Le Mans-ban megrendezett autóverseny, ami a Formula-1 ősének tekinthető, még csak a Grand Prix Motor Racing nevet kapta, de fontos megemlíteni, hiszen az első nagydíjat 1906-ban egy magyar származású pilóta, Szisz Ferenc nyerte, egy Renault volánja mögött.

 

   

                                            

 

 

 

 

 

 

 

Szisz Ferenc szobra a Hungaroringen 

 

 

 

 

 

A kezdetek után az autóversenyzés számtalan ága alakult ki, de egészen a második világháború végéig nem igazán volt egy egységes, sok tekintetben kategorizált, meghatározott paraméterekkel bíró széria.

 

1947 októberében egy párizsi autószalonban a Federation Internationale de Automobile (FIA) tagjai megállapodtak az autósport legmagasabb osztályára vonatkozó előírásokban, szabályokban.


Ekkor kapta a Formula-1 elnevezést is, és az 1953-as szezon végéig több megkötést is előírtak: a versenyautóknak együlésesnek kellett lenniük, a motor maximálisan 1,5 literes lehetett feltöltőkkel, a hajtómű kompresszor nélkül legfeljebb 4,5 liter lökettérfogatú lehetett.

Ezeket a szabályokat már 1941-ben szerették volna bevezetni, azonban a háború megakadályozta ennek a tervnek a megvalósítását.

A szabályok azóta ugyan folyamatosan változnak, módosulnak, de az alapok már ekkor szigorú megkötéseket tartalmaztak.

 

1949-ben Gróf Antonio Brivio a FIA közgyűlésén azt javasolta, hogy hasonlóan a motorversenyekhez, az autóversenyeken is hirdessék meg a pilóták világbajnokságát.

A javaslatot elfogadták, így 1950-ben írták ki először hivatalosan Formula-1-es világbajnokságot.

 

Az első, a mai értelemben vett Formula-1-es versenyt pontosan 60 évvel ezelőtt, 1950. május 13.-án rendezték Angliában, az azóta legendássá vált silverstone-i pályán.

A Nagydíjat Európai Nagydíjnak is nevezték, mely versenyre a Királyi Ház tagjai is kíváncsiak voltak.

Az Alfa Romeo csapata négy 158-assal érkezett a versenyre, melyeket Fangio, Farina, Fagioli és Parnell vezetett. A Ferrari ekkor még nem vett részt a versenyen, de jelen volt számos Maserati versenyautó. A mezőny többségét helyi gyártók autói tették ki, mint az ERA és az Alta.

 

 

Az 1950-es Brit (Európa) Nagydíj rajtrácsa

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A verseny elején Farina maga mögött tartotta Fagiolit és Fangiót, majd hárman egymást előzgették, hogy szórakoztassák a nézőket. Nyolc körrel a futam vége előtt Fangió motorhiba miatt kiesett, így. Farina vezetett Fagioli előtt kb. 2,5 másodperccel, míg Parnell közel egy perccel volt mögötte.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nino Farina az első Formula-1-es GP győztese

 

 

 

 

 

Az 1950-es Brit (Európa) Nagydíj eredménye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel a futammal tehát kezdetét vette a Száguldó cirkusz pályafutása. 1950-ben összesen hét futamból állt, ebből hat Európában, egy pedig az USA-ban került megrendezésre. Az amerikai Indianapolisban tartott 500-as verseny más szabályokkal ugyan, de beszámított a világbajnokságba, bár ezen a költséges utazás és szállítás miatt az európai nagy csapatok nem vettek részt. Ennek a legendás pályának köszönhető azonben, hogy a széria Világbajnokságként vált ismertté.

 

A Formula-1 első szezonját az Alfa Rómeó uralta, a világbajnokságot három futamgyőzelemmel Giuseppe Farina nyerte úgy, hogy az utolsó versenyen még a harmadik helyen állt Fangio és Fagioli mögött. Az Olasz Nagydíjon elsőként ért célba, ami kilenc pontot jelentett, és ez elég volt a végső győzelemre.

 

 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

Szólj hozzá

formula1 silverstone 60 év forma1 1950 brit gp