2010. máj 15.

Kubica nyerte a hétvége utolsó szabadedzését, Alonso összetörte Ferrariját

írta: FormaNet
Kubica nyerte a hétvége utolsó szabadedzését, Alonso összetörte Ferrariját

A kvalifikáció előtti utolsó szabadedzésen sem jött az előre megjósolt eső, így a mezőny ideális körülmények mellett kezdte meg a gyakorlást.

Elsőként, a két Renault gurult pályára,de Kubicát és Petrovot hamarosan a többiek is követték.

 

Húsz perc elteltével a két Ferrari mellett szerepelt a legjobb köridő, közülük is Fernando Alonsoé volt az első hely. (1:16.266)

A spanyol azonban a 22. percben, a pálya első szakaszán összetörte autóját, így kénytelen volt idő előtt befejezni a délelőtti munkát.

Ezáltal hamar le is csúszott az első helyről, sőt pillanatokon belül a középmezőnybe került, hiszen a köridők folyamatosan javultak.

Alonsón kívül Adriann Sutil és Kamui Kobayashi is hibáztak egyszer-egyszer, de mindkét versenyző folytatni tudta az edzést.

 

Negyed órával a leintés előtt az első hét versenyző neve mellett már 1:15-ös idők sorakoztak.

A Renault versenyzőjének, Robert Kubicának úgy tűnik nagyon fekszik ez a pálya, hiszen folyamatosan az első háromban autózott, de ekkor még az élcsapatok pilótái közt elég nagy volt a „szórás”

Mark Webber: 1  Sebastian Vettel: 6

Lewis Hamilton: 5, Jenson Button:9

Nico Rosberg: 3, Michael Schumacher: 8

Felipe Massa pedig csak a hetedik helyen állt.

 

Az utolsó percekben a Toro Rosso versenyzője Jaime Alguersuari is bejött Schumacher és Button elé, sőt csapattársa Sebastien Buemi pedig a negyedik legjobb időt mondhatta magáénak.

Úgy tűnt, hogy Mark Webber 1:15.210-es idejét már senkinek nem sikerül megjavítania, Lewis Hamilton viszont átugrotta Buemit, Rosberget,Kubicát, és besorakozott az ausztrál mögé a második helyre.

 

Az igazi „felfordulás” –legalábbis ami a sorrendet illeti- az utolsó két percben történt.

Robert Kubica 1:14. 806-os idővel átvette a vezetést. Mark Webber szintén javítani tudott, és ő is bejött 1.15 alá, de az ausztrálnak még így is csak a harmadik hely jutott, ugyanis a Ferraris Felipe Massa is összekapta magát, és 1:14.852-es idejével végül a második helyen zárt.

Vettel is feljebb tornázta magát, sőt Schumacher is beelőzte csapattársát.

A Red Bull német versenyzője az ötödik-, a két Mercedes a hatodik és hetedik legjobb időt autózta.

 

Harmadik szabadedzés eredménye:

 

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 kubica alonso szabadedzés montecarlo monacói nagydíj formula-1 montecarló