2010. máj 28.

Két McLaren zárt az élen az első szabadedzésen

írta: FormaNet
Két McLaren zárt az élen az első szabadedzésen

 

Péntek reggel kilenc órakor az első szabadedzéssel kezdetét vette a Formula-1 idei hetedik versenyhétvégéje, a törökországi Istambul Parkban.

 

A meteorológusok egész hétvégére jó időt jósoltak, és ez eddig be is jött. A levegő hőmérséklete 26°C, az aszfalt 28°C-os volt, amikor a boxutcában zöld jelzést kaptak a csapatok.

 

A tréning első szakaszában mint ahogy az általában lenni szokott, először az újonc alakulatok versenyzői kezdték meg a gyakorlást. A Hispániánál Bruno Senna helyett az ex Super Aguris és Spykeres versenyző, a HRT jelenlegi tesztpilótája, Sakon Yamamoto körözhetett.

A McLaren új első-, és hátsó szárnyal, a Mercedes egy aktív F-csatornával, a Ferrari egy jubileumi festéssel, és átalakított F-csatornával érkezett. Valamint Fernando Alonso és Seastian Vettel is új kasztnit kapott. Vettel RB6-osában a csapat már az F- csatornát is teszteli a Red Bull, Mark Webber kocsijából azonban még hiányzik a trükkös aerodinamikai elem.



Az első fél óra –mint ahogy az lenni szokott- meglehetősen eseménytelenül telt, mindössze annyi történt, hogy megszületett az első mért időt Yamamoto jóvoltából. (1:38.785)

Az élmenők közül elsőként Sebstian Vettel merészkedett ki  Randy Mandy- ra keresztel új autójával, és a német 1:31.718-as idővel az élre ugrott, majd ahogy az várható volt, folyamatosan tovább javította köreit. A Red Bull versenyzője csak addig örülhetett első helyének, amíg meg nem jelentek a Mclarenek, és 1:29-es idővel mindkét brit versenyző kibérelte az első két helyet.

 

Fél órával a leintés előtt az első tíz versenyző sorrendje: Hamilton, Button, Schumacher, Vettel, Petrov, Webber, Kubica, Rosberg, Kobayashi, és Alonso.

 

Az edzés végére a „dobogósok” helye már nem változott, Nico Rosebrg azonban felzárkózott, így a pénteki nap nyitóprogramját a két Mclaren és a két Mercedes nyerte.

Az utolsó percekben még Adrian Sutil okozott némi fejfájást csapatának, ugyanis rommá törte versenyautóját.

A két Red Bull az ötödik és nyolcadik helyet szerezte meg Vettel és Webber sorrendben, a 800. futamára készülő Ferrari pilóták közül Alonso csak a kilencedik, míg brazil csapattársa csak a 13. legjobb időt autózták.

 

első szabadedzés eredménye:

 

 

 

második szabadedzés: 13.00-14.30

 

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

 

Szólj hozzá

f1 mclaren lewis hamilton formula1 török nagydíj első szabadedzés istanbul park