2010. máj 29.

Pilóták nyilatkozatai, a pénteki szabadedzéseket követően

írta: FormaNet
Pilóták nyilatkozatai, a pénteki szabadedzéseket követően

 

Fernando Alonso (Ferrari)

 

A Spanyol Nagydíjjal összehasonlítva, kicsit jobbnak tűnik a helyzetünk, mivel a pálya tulajdonságai eltérőek. Itt elég a közepes aerodinamikai leszorító erő, ami kedvezőbb az autónk számára. Meglepődnék, ha nem a Red Bull nyerne, de azon vagyunk, hogy minél közelebb kerüljünk hozzájuk, és a McLarenhez. Az F-csatornával kapcsolatban történt előrelépés, bár ez még nem tökéletes, de dolgozunk rajta.

 

Felipe Massa (Ferrari)

 

A lágy gumi számomra továbbra is jobban fekszik, mint a kemény keverék, és kellemetlen, hogy a 8-as kanyarban az egyik használhatatlanná vált. A pálya kicsit javult a reggeli állapotához képest, így a keményebb keveréket is kipróbáltam. A kocsi versenyképességét még növelni kell, úgy tűnik a Red Bull és a McLaren nagyon erős a hétvégén. Igyekszünk megtalálni a helyes utat, hogy sikeresen fel tudjuk velük venni a harcot.

 

Adrian Sutil (Force India)

 

Elég adatot sikerült begyűjtenünk, hogy már erre a hétvégére is tovább fejleszthessük autóinkat. A hátsó szárnyakat és a kemény keverékű gumikat teszteltük először. Van némi alulkormányozottság, ezt még kezelnünk kell. A baleset során a jobb első felfüggesztés kissé megsérült, de a csapat hamar kijavította, így lehetőségünk volt néhány kör erejéig további gumitesztelésre. Ez hozzájárul majd a keréktaktikánkhoz.

 

 

Heikki Kovalainen (Lotus)

 

Nagyon jól sikerült a pénteki nap. Az első gyakorláson semmi probléma nem volt az autóval, és sikerült tovább finomítani a beállításokat is. A pálya ugyan egy kissé még poros, de gyors, és összességében elmondhatom, hogy nagyon jó érzés volt ma egész nap a vezetés. Délután a gumiabroncsokra fordítottunk kiemelt figyelmet, hogy a taktika felállításához minél több információnk legyen.

 

 

Jenson Button (McLaren)

 

A reggeli gyakorlás jól indult, és végül jó is lett, de természetesen a délutáni volt az igazi. A nyolcas kanyar jelenti az igazi kihívást, ez egy kemény forduló, a beállítások kapcsán itt még vannak megoldandó feladatok. Az autó úgy érzem, jól fekszik a pályán, de vannak olyan szakaszok ahol még javulnunk kell, hogy be tudjuk fogni a Red Bullokat. Azért úgy gondolom, hogy mindenképpen közelebb vagyunk a Vörös Bikákhoz, mint az elmúlt két versenyen, de a Ferraris is nagyon gyors lehet. Nem lesz unalmas az időmérő, a négy élcsapat között komoly harcra számítok, és a Renault is beleszólhat a csatába.

 

Lewis Hamilton (McLaren)

 

Nem tűnik rossznak az autó, jól fekszik a pályán. Az élcsapatok ideje nagyon közel van egymáshoz. A nyolcas kanyar komoly próbatétel, és az látható volt, hogy néhányan csak nehézségek által birkóznak meg vele., de ez számomra nem jelent gondot. Nincs kétségem afelől, hogy a Red Bull ismét valami extrával áll elő, és nagy esélyt adok nekik. Nagy változás ugyan nincs az autón, de úgy vélem mindenképpen versenyben leszünk.

 

Nico Rosberg (Mercedes GP)

 

Történtek előrelépések az autó fejlesztésében, és keményen dolgozunk a további frissítéseken is. Nem volt tökéletes nap, időt veszítettünk az adatok kiértékelésével. A második szabadedzésen sok érdekes adatot sikerült gyűjtenünk, különösen az autó kiegyensúlyozottságát illetően. Vannak még nyitott kérdések, de bízom benne, hogy ezekre is találunk választ a következő gyakorláson. Vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy további lépéseket tettünk előre mind a gyárban, mind a pályán, de ennek mértéke egyenlőre még nem meghatározható, mindenképpen tovább kell dolgoznunk.

 

Michael Schumacher (Mercedes GP)

 

A mai nap után még nehéz lenne megmondani mi a realitás az autóval kapcsolatban, különösen azért, mert nem tudjuk, a többi csapat milyen üzemanyag terheléssel futotta az edzéseket. Van némi javulás az autón, de ezt még nehéz lenne számszerűsíteni. Monacóban más kasznival futottunk, így az összehasonlítás nem lenne egyértelmű. Az egyértelmű, hogy a fejlesztéseink jó irányba haladnak, de a mértékét nem ismerjük, hiszen nem tudjuk a versenytársaink mekkora léptekkel haladnak. A nyolcas kanyart továbbra is komoly kihívásnak tartom ezen a pályán, gyors, izgalmas, és technikailag komoly felkészültséget igényel. Várom a további gyakorlást, és a futamot.

 

 

Sebastian Vettel (Red Bull)

 

Kemény nap áll mögöttünk, főleg az F-csatorna tesztelése miatt. Kell még néhány teszt a finombeállításokhoz, de úgy tűnik, jó lehet. A McLarenek nagyon gyorsak, igazi versenyre számítok. Az új rendszer sokat segíthet abban, hogy lépést tartsunk itt is velük. Az új alváz jól vizsgázott, és összességében elégedett vagyok az autó egyensúlyával.

 

 

Mark Webber (Red Bull)

 

A motorom sajnos tönkre ment, így a pálya szélén kellett várakoznom. A Forma-1-es autókban nincs kézifék, így amikor leálltam, a kormány mögül próbáltam elmagyarázni a pályamunkásoknak, hogy valamit rakjanak a kerekek alá, mert visszagurulok. Bukósisakkal a fejen, az autóból elég bosszantó magyarázni bármit is. Meg kell vizsgálni az F-csatornánkat, ami nem egy túl egyszerű rendszer. A fiúk nagyon jó munkát végeztek, de hogy ez mire lesz elég, majd a versenyen meglátjuk.

 

Robert Kubica (Renault)

 

A reggeli gyakorláskor a pályán a feltételek még nem voltak ideálisak. Néhány kört futottunk csak, hogy értékelhessük az autó egyensúlyát, és hogy a beállításokkal milyen irányba induljunk. Az új első szárny némi javulást hozhat. A délutáni edzésen az egyensúly mellet elsősorban a gumikra összpontosítottunk, hogy megfelelő taktikát alakíthassunk ki. Alapvetően minden jól működik, de az időmérőig még sok javítást kell elvégeznünk.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

f1 isztambul szabadedzés török nagydíj formula-1