2010. júl 11.

A Red Bullnál folytatódik a bikaviadal

írta: FormaNet
A Red Bullnál folytatódik a bikaviadal

 A Red Bull Racing csapatvezetése, sokak szerint feleslegesen szította a tüzet két pilótája közt, a szombati kvalifikációt követően, és ennek meg is lett az eredménye.

 

Mark Webber magabiztos futamgyőzelmét követően sem állta meg szó nélkül, hogy tegnap az új első szárny (ami elvileg őt illette volna) csapattársa autójára került.
Az ausztrál szerint ez egyértelmű intő jele volt annak,  hogy 23 éves kollégáját favorizálja a csapat.
 
 
Christian Horner ugyan azzal magyarázta a döntést, hogy a világbajnoki pontok alapján ez volt a logikus, de valljuk be elég gyenge indok, mivel még messze a szezon vége, és az a pár pontocska ide vagy oda, semmit nem jelent. Gyakorlatilag mindkét pilótának nagyjából ugyanannyi esélye van még a VB címre.
 
Egy darab első szárnyon persze osztozni kellett, de mivel Vettel törte össze a sajátját (a harmadik szabadedzésen) így ennél azért okosabban kellett volna megoldani a problémát.
Például, ahogy a McLaren is javasolta: mindkét pilótának a régit kell használni. 
Esetleg a pénzfeldobás is megoldás lehetett volna, hiszen ezt is alkalmazta már egy-egy alakulat, mikor azt kellett eldönteni, hogy ki helyett üljön be a tesztpilóta az edzésre.  
De ha más nem, legalább, hagyni, hogy a versenyzők megbeszéljék, mint ahogy néhány hete a Lotusnál Trulli és Kovalainen is ügyesen el tudták dönteni, hogy ki vezesse az új fejlesztésű T127-et.
 
A törökországi fiaskó után úgy tűnt, a vezetőség lecsillapította az indulatokat, gyorsan szerződést hosszabbítottak Webberrel, és továbbra is hangoztatták, hogy mindkét versenyzőt egyenlő bánásmódban részesítik.
Ez persze nagyon szép dolog, de nem nehéz ilyen idilli állapotot hangoztatni mindaddig, amíg a légy bele nem keveredik abba a bizonyos levesbe.
 
Az elmúlt napokban arról is hallhattunk, hogy a Red Bull nagy erővel dolgozik azon, hogy Sebastian Vettelt hosszabb távra is magához láncolja, hiszen jól tudják, hogy tehetséges pilótájukra szemet vetett már a Ferrari, a McLaren sőt a Mercedes is.
Mivel még a tárgyalások csak a napokban kezdődtek (a hírek szerint éppen Silverstone-ban) nem kizárt, hogy ez is befolyásolta C. Hornert a döntésben.
 
Mark Webbert azonban nem érdekli túlzottan, hogy mi zajlik a háttérben, hiszen ő egy versenyző, és társaihoz hasonlóan célja nem lehet más, mint a világbajnoki trófea elhódítása.
Győzelem ide- vagy oda, az ausztrálra valószínűleg kellemetlen napok várnak.
Saját elmondása szerint csalódott csapatában, és ha előre látta volna azt, ami tegnap történt, akkor bizony esze ágában sem lett volna aláírni a szerződéshosszabbítást. 
 
„Soha nem írtam volna alá a szerződésem a jövő évre, ha tudom, hogy így folytatódnak a dolgok. Csalódott voltam. Majd meglátjuk, mi lesz. Én továbbra is teszem a dolgom, és remélem, hogy ez elég lesz. Volt már néhány akadály a pályafutásom során, és azt hiszem az alapján lehet megítélni legjobban valakit hogy miképp állt fel ezekből a csapásokból. Tegnap nem voltam boldog, és biztos vagyok abban, hogy lesz némi tisztességes beszélgetés holnap. A mai nap jól alakult számomra... ennyi. Ilyen esetnek nem szabadna megtörténnie. Nem én voltam a támogatott ebben a döntésben, de néha ez megtörténik. Voltak már versenyzők, akik fölajánlottak nekem szárnyat, de én mindig azt mondtam, hogy maradok az enyémnél. Seb nem ezt tette!” – nyilatkozta Webber.
 
A pole-ból induló Sebastian Vettelnek nem sikerült jól a rajtja, és nem csak csapattársa fordult el jobban az első kanyarban, de még egy defekt is hátráltatta a németet, ami miatt visszacsúszott a mezőny legvégére.
 
 
Vettel szerint elképzelhető, hogy nem sikerült jól beállítani az autóját a rajt procedúrára, és ezért bukta el első helyét.
"Valami nem volt rendben a kuplunggal. Rosszul sikerült a rajtom, nagyon kipörögtek a kerekeim, így elbuktam annak a lehetőségét, hogy azonnal elhúzzak. Azt hiszem, túlságosan kemény beállításokkal próbálkoztunk, de ez előfordul ha ennyire igyekszik az ember, hogy elérje a legoptimálisabb megoldást. Az 1-es kanyarban nyilván el kellett engednem Markot, és aztán nem tudom, mi történt. Azt mondják Hamilton hozzám ért, de én nem éreztem ebből semmit. Ha tényleg nekem ütközött, bizonyára nem szándékosan tette, de egy defekt már a verseny legelején, nagyon kemény dolog. Vissza kellett gurulnom a bokszba, aztán a verseny hátralévő részét ugyanazzal a szett gumival teljesítettem. Szerencsére bejött a biztonsági autó, így volt némi szórakoztató dolog az utolsó körökben.” – mondta Vettel.
 
Webber csapatrádión való megjegyzését („nem rossz eredmény egy második számú pilótától”) mindössze ennyivel intézte el a német:
"Mindenkinek megvan az ilyen helyzetekről a véleménye, így természetesen nekem is. Ilyen helyzetekben ismerszik meg az ember igazán. Azt hiszem megtanultam a leckét, és ezután már csak magamra fogok koncentrálni." 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
Szólj hozzá

f1 red bull silverstone mark webber brit nagydíj formula-1 sebastian vette