2010. júl 29.

Monacó újabb 10 évre bebiztosítva - F1- rövid hírek

írta: FormaNet
Monacó újabb 10 évre bebiztosítva - F1- rövid hírek

Monaco újabb 10 évig biztos helyszíne a Formula-1-nek

 
Bár nem régiben Bernie Ecclestone, - a FOM vezetője - még arról beszélt, hogy a száguldó cirkusz mezőnye jól meglenne a Monacói Nagydíj nélkül is, ezt a kijelentését tegnap felül írta azzal, hogy Londonban találkozott Michel Boerivel az Automobile Club de Monaco elnökével. A Formula-1 hivatalos honlapján is megerősítették, hogy a fehér lovag, és a hercegség autóklubjának elnöke újabb tíz évre szóló megállapodást kötöttek, így elhárult annak – a talán nem is valós – veszélye, hogy a legpatinásabb, ám sokak által nem igazi versenypályának tartott Monaco, kikerüljön a versenynaptárból. A következő Monacói Nagydíj 2011. május 29-én kerül megrendezésre.
 
 
Nick Heifeld tesztelheti a Pirelli jövő évi Formula-1-es gumijait
 
Az olasz Pirelli - 2011-től a Formula-1 kizárólagos gumibeszállítója-  elkezdte a gumik tesztelését. A cég vezetői első körben szerették volna a finn Kimi Raikönnent felkérni a tesztelésekre, most azonban a Mercedes tesztversenyzője, Nick Heifeld neve merült fel, mint lehetséges pilóta. A többi csapat úgy véli, az lenne méltányos, ha a német tartalék pilóta elhagyná a Mercedest. Heidfeld nem zárkózik el az együttműködéstől, amennyiben sikerül a Pirellivel kedvező megállapodást kötni.
A gumikat GP2-es autóval már kipróbálták, és jelenleg úgy tűnik, hogy a Formula-1-es alkalmazást a 2009-es Toyotán fogják tesztelni. Az olasz márka versenyigazgatója, Paul Hembery elmondta, hogy hat helyszínen folynak majd a tesztek, többek között Monzában, Barcelonában és Jerezben. A szakember hangsúlyozta, hogy nem adnak ki információkat, de a tesztek eredményeit úgy használják fel a fejlesztésekhez, hogy a gumik alacsony profilját megtartva, minél biztonságosabb kerekeken fussanak a jövő évben is az F1 versenyautói. 
 
 
A McLaren úgy véli, a versenytársak beérték őket
 
A wokingi istálló főmérnöke, Paddy Lowe úgy véli, elszállt az év elején még igen hathatós aerodinamikai alkalmazásnak bizonyuló, a csapat által kifejlesztett F-csatorna előnye. A versenytársak megkésve ugyan, de rögtön a szezonkezdés után hozzáláttak a saját F-Duck kialakításához, és mostanra a versenysebesség tekintetében beérték a csapatot.
A szakember a jelenlegi fejlesztés irányaként a Red Bull csodafegyverét, a „fúvott diffúzort” , a padlólemez átalakítását és a mind tökéletesebb kiegyensúlyozást határozta meg. 
Mivel a szezon fele még hátra van, így a 2011-es autó fejlesztése mellett a csapat továbbra is folyamatosan dolgozik az idei autó folyamatos fejlesztésén. A főmérnök szerint nincs megállás, lépést kell tartani a versenytársakkal, hogy versenyben maradhassanak a világbajnoki címért. 
 
 
Ecclestone két csapattól is szeretne megszabadulni
 
A Formula-1 tejhatalmú ura a Német Nagydíj hétvégéjén annak a véleményének adott hangot, hogy a Hispania és Virgin csapatait szívesebben látná a száguldó cirkuszon kívül. 
A FOM vezére szerint az újoncokkal sokkal több a gond, mint amennyit a sport profitál belőlük. Ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy a Renault átmeneti anyagi nehézségekre hivatkozva arra kérte a fehér lovagot, hogy a FOM-tól hivatalosan nekik járó támogatásuk szeptemberi részletét, hamarabb bocsájtsa rendelkezésükre. 
Kérésüket azzal indokolták, hogy az egyik szponzornál a pénzek átcsoportosítása kicsit késik, ezért lemaradhatnak a fejlesztésekkel. A Formula-1 tejhatalmú ura nem segített, de elmondta, hogy bízik abban, hogy a valamikori francia -jelenleg luxemburgi tulajdonban lévő- istálló, maga is meg tudja oldani a problémáit. Ezzel szemben viszont a két kis alakulatot nagyon kemény szavakkal illette, sőt hozzátette, abban sem bízik, hogy az idei szezont végig tudják versenyezni. Ecclestone kijelentése teljesen érthető a sport szemszögéből, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a tavalyi „költségsapka-botrány” idején pont ő volt az egyik leghangosabb szószólója az újabb csapatok bevonásának, nyilván attól tartva, hogy kiürülhet a rajtrács. Ennek a folyamatnak idén sincs vége, hiszen a 13. csapat sorsáról még nem született döntés.
 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktria
Szólj hozzá

f1 mclaren nick heidfeld bernie ecclestone formula-1 monacó