2010. sze 01.

Hamilton :Nagyon sajnálom Jensont

írta: FormaNet
Hamilton :Nagyon sajnálom Jensont

A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton elégedett a hétvégi Belga Nagydíjon elért eredményével, de kifejezte együttérzését csapattársa, Jenson Button Vettellel történt szerencsétlen ütközésével kapcsolatban.

A második rajtkockáról induló pilóta a start után rögtön az élre állt -miután a pole-ból induló Mark Webber csúnyán beragadt a rajtnál- , majd a kiszámíthatatlan időjárás ellenére parádés versenyzéssel elsőként ért célba.
 
A verseny után Hamilton saját honlapján így írt a futamról: „ A magyarországi kiesésem után, nem is folytatódhatott volna jobban az idény a nyári szünetet követően. A győzelem a legmegfelelőbb módja annak, hogy ismét az élre ugrottam. Spa mindig is az egyik legnagyobb kihívás egy versenyző számára, nagyon örülök, hogy elmondhatom, én már nyertem ott. Eleinte egyszerűen tudtam a távolságot növelni, de a körülmények változása nekem is gondot okozott. A 8-as kanyarnál, (Rivage) kicsit szélesre vettem az ívet, és kisodródtam. Visszavettem a gázból, és szerencsém volt, sikerült újra visszanyernem az irányítást az autó felett. Nagyon megkönnyebbültem, elsöprő érzés volt így végigmenni."
 
Hamilton ennek ellenére nem teljesen elégedett, mert csapattársa Jenson Button a Buszmegálló sikánnál történt szükségtelen ütközés miatt feladni kényszerült a versenyt.
 
Erről Hamilton így nyilatkozott: „Nagyon rossz érzésem van Jenson miatt, nagyon sajnálom. Nagyon nagy munkát végzett. Már az La Source kanyarban láttam a tükrömből, hogy megszerezte a második helyet, és arra gondoltam, ez jó, ez jó. Fantasztikus lenne egy újabb kettős győzelem. De a sors kegyetlen volt vele, önhibáján kívül esett ki, pedig mindent meg tett azért, hogy a csapat a konstruktőri versenyben a lehető legtöbb pontot szerezze meg. Úgy hiszem, a következő futamon ettől még erősebb lesz majd.
 
Hamilton elmondta még, hogy a versenyzés a vérében van, nagyon várta már, hogy vége legyen a nyári szünetnek. Fantasztikus öröm számára, hogy Spában nagyon nehéz körülmények között tudott nyerni. A csapat mindent megtett azért, hogy versenyképesek legyenek, és meg is lett az eredmény. Hamilton erre a diadalra úgy emlékszik vissza, mint élete első futamgyőzelmére.
 
Végül egy érdekes adat Lewis Hamilton eddigi F1-es pályafutásáról:
Eddigi 14 futamgyőzelmét, 12 különböző pályán érte el. Kanadában és a Hungaroringen már dupla győzelem szerepel a neve mellett.
A következő helyszín, Monza még hiányzik a trófeái közül, így oda – mint a versenynaptár leggyorsabb pályájára, ami a McLareneknek kedvez - komoly eséllyel, és biztosak lehetünk benne, hogy nagyon komoly motivációval érkezik.
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

mclaren button hamilton formula 1 monza belgagp