2010. sze 08.

Az FIA döntött: jövőre nem lesz 13. csapat

írta: FormaNet
Az FIA döntött: jövőre nem lesz 13. csapat

Az FIA ma 14 órakor ült össze, hogy még a Ferrari vizsgálata előtt döntsön néhány, a Formula-1 jövőjét érintő kérdésben.

Az egyik ilyen lényeges kérdés, a 2011-es szezon 13. csapatának kiléte.
 
 
 
 
 
 
Mint arról a FormaNet blogban is már többször írtunk, több csapat is benyújtotta nevezését.
Az FIA a pályázat lezárásakor még a nyárra (először júniusra, majd júliusra, végül augusztus végére) ígért döntést.
A döntés elhúzódásának okairól folytak találgatások, sőt nem kizárt, hogy a nemrégiben Bernie Ecclestone által tett nyilatkozat is – mely nyilatkozat a FOM vezetője részéről egyértelmű vélemény nyilvánítás két új csapattal kapcsolatban – magyarázza a csúszást.
 
A mai napon végre megszületett a döntés, és az FIA már hivatalos közleményben is tudatta: 2011-ben nem lesz 13. csapat a rajtrácson.
 
A Nemzetközi Automobil Szövetség döntését azzal indokolta, hogy nem kapta meg egyik nevező csapattól sem azokat a pénzügyi, technikai, és személyi garanciákat, melyek alapján biztosak lehetnének abban, hogy a nyertes 2011. első versenyén fel tud állni a rajtrácsra.
Az indokokat az év eleji USF1 kudarccal is alátámasztották, mondván, nem feltétlenül kell minden szabad helyet betölteni a rajtrácson. A legnagyobb esélyesnek egyébként az Epsilon Euscadit, a Villeneuve nevével fémjelzett Durangot, és a szerb Stefan GP-t tartották, de a döntés alapján ezek a csapatok sem tudták meggyőzni a bizottságot projectjük sikerességéről.
 
 
Ezen kívül a jövő évi versenynaptár is napirendre került, és az FIA hivatalos honlapján már látható a 20-ra bővült nagydíjak menetrendjének első verziója, melyben már helyet foglal az Indiai Nagydíj is.
 
2011-es versenynaptár:
 
2011. március 13. – Bahreini Nagydíj
2011. március 27. – Ausztrál Nagydíj
2011. április 10. – Maláj Nagydíj
2011. április 17. – Kínai Nagydíj
2011. május 8. – Török Nagydíj
2011. május 22. – Spanyol Nagydíj
2011. május 29. – Monaco Nagydíj
2011. június 12. – Kanada Nagydíj
2011. június 26. – Európa Nagydíj
2011. július 10. – Angol Nagydíj
2011. július 24. – Német Nagydíj
2011. július 31. – Magyar Nagydíj
2011. augusztus 28. – Belga Nagydíj
2011. szeptember 11. – Olasz Nagydíj
2011. szeptember 25. – Szingapúri Nagydíj
2011. október 9. – Japán Nagydíj
2011. október 16. – Koreai Nagydíj
2011. október 30. – Indiai Nagydíj
2011. november 13. – Abu Dhabi Nagydíj
2011. november 27. - Brazil Nagydíj
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 versenynaptár formula 1 fia 13.csapat