Áruházak polcain a csapatutasítás
A héten, a Ferrari Német Nagydíjon történt csapatutasítása ügyében rengeteg vélemény látott napvilágot, egyrészt a Motorsport Világtanács döntéséről, másrészt magáról a szabályról, amit 2002-ben, szintén a Ferrari kapcsán vezettek be.
Annak az ügynek Michael Schumacher és Rubens Barrichello volt a főszereplője, tegyük hozzá, - az FIA jelenlegi elnöke - Jean Todt bábáskodásával. 
Az FIA, a hét közepén született döntés után úgy határozott, mindenképpen felül kell vizsgálni a szabályt. Ezt a bejelentéstt azonban sokan félreértelmezik. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy véglegesen, és teljes egészében eltörölnék, hiszen az rendkívül sok sportetikai, és egyéb, akár jogi kérdést is felvetne.
A csapatok és pilóták véleménye is nagyon megoszlik ebben a kérdésben. Akik támogatják a szabály eltörlését azzal érvelnek, hogy a világbajnoki szezon végén konstruktőri címet is hirdetnek, ezért kell tudomásul venni, a csapat érdekében történő csapatutasításokat.
Ez elsőre logikusnak tűnik, főleg annak tükrében, hogy az egyes istállók, dollár százmilliókat költenek az autókra, versenyekre, és az ahhoz kapcsolódó teljes infrastruktúra fenntartására.
Így nem mindegy, hogy az év végi osztozkodásnál hányadik helyezésért járó pénzt teheti zsebre a csapat.
Igen ám, de a szigorú pénzügyi logikával szemben ott van az a tény is, hogy a széria egyéni bajnokokat is hirdet.
Az ellenzők érvelése pontosan ezen az alapon nyugszik, hiszen a szurkolók nagyobb hányada nem csapatnak, hanem pilótának drukkol. És a többség – valljuk be joggal – felháborodik azon, ha kedvencét saját csapata rendeli hátrébb egy rádió üzenettel. Most megint jöhet az az érvelés, hogy a csapatok mennyit költenek, így legyen joguk eldönteni, melyik pilóta legyen elől.
Igen ám, de akkor most nézzük meg, miből is költenek a csapatok.
Az senki számára sem kérdéses, hogy a Formula-1 egy hatalmas, dollár milliárdokban mérhető üzletág. Bevételeinek legjelentősebb részét a televíziós közvetítések jogdíjaiból, a reklámokból, a pályák által fizetett jogdíjakból, és nem utolsósorban a szponzorok által fizetett hatalmas összegekből szerzi. 
Ezeket az összegeket azért éri meg kifizetni, mert a száguldócirkusz a világ egyik legnépszerűbb sportja, emberek százmilliói nézik világszerte, ezáltal a reklámok, a cég PR, stb., emberek százmillióihoz jutnak el direkt formában a pályákon, vagy a televízión keresztül.
Ezeket az összegeket azért éri meg kifizetni, mert a száguldócirkusz a világ egyik legnépszerűbb sportja, emberek százmilliói nézik világszerte, ezáltal a reklámok, a cég PR, stb., emberek százmillióihoz jutnak el direkt formában a pályákon, vagy a televízión keresztül.De vajon kik is ezek az emberek, akikhez a cégek el szeretnék juttatni a reklámokat, hirdetéseket?
Kik azok az emberek, akik hétvégeken megszállottként nézik a televíziót, vagy éppen jegyet vesznek a lakóhelyükhöz közeli, vagy akár távoli futamokra?
A válasz egyszerű: ők bizony a nézők!
És ezzel a kör bezárult.
Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Formula-1 egészét (beleértve a csapatokat, pilótákat is) a nézők pénzelik. Hozzájuk kell, hogy eljussanak a reklámok, a hirdetések, az ő kegyeiért versengenek a cégek, mert ők a verseny végén felállnak a TV elől, vagy kijönnek a pályáról, és máris vásárlókká vállnak, és a száguldócirkuszban résztvevő cégeknek egyáltalán nem mindegy, mire is költik a pénzüket.
De ha a néző azt tapasztalja, hogy nem azt kapja, amit szeretne, akkor szépen lassan elmaradozik a pályákról, nem ül le a TV elé, így nem jutnak el hozzá azok a hirdetések, amik befolyásolnák a vásárlásait olyan irányba, ahogy azt az F1-ben résztvevő cégek szeretnék.
Egykoron a Formula-1 igazi technikai sportként indult, az üzleti része inkább arról szólt, ki tud többet saját zsebből áldozni egy jó versenyautó megépítésére. Ez részben öncélú volt, a versenyzőket és csapatokat leginkább az motiválta, hogy megmutassák a világnak, mire is képesek.
Természetesen ez a „virtus” azért még most sem veszett ki a szériából, csak az arányok tolódtak el a pénz felé. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy ezt az időszakot sírjuk vissza, hiszen ha csak a biztonságra gondolunk, a pénz által megteremtett fejlesztések nélkül sokkal több hősi halottja lenne a sportnak.
Bernie Ecclestone zseniális üzletemberként meglátta a szériában rejlő anyagi potenciált, és lassú, aprólékos munkával felépített egy óriásvállalatot, amit ma összességében nevezünk Formula-1-nek. 
Az eleinte filléres jogdíjakkal számtalan országban tette „függővé” a nézőket, hogy általuk később hatalmas bevételekre tehessen szert. Nincs is ezzel semmi baj.
Csak kezd olyanná válni a dolog, hogy az egyes döntéseknél már nem veszik figyelembe azt, amire az egész épül - A nézőt, a szurkolót…..a vásárlót.
Évek óta a királykategória válságáról beszélnek, igyekeznek az elmaradó bevételeket új pályák becserkészésével kompenzálni. Miért is van ez?
Az új belépők még szívesen megveszik ezt a kirakatot dupla áron, mint amennyibe a hagyományos pályáknak kerül. Jó az ország imázsnak, mozgásba hozza a tőkét, és számtalan egyéb kedvező hatása van. Egy ideig.
Kérdés, hogy meddig bírják fizetni a hatalmas jogdíjakat, és a rendezvényhez tartózó egyéb óriási költségeket. A világ egyik legnagyobb gazdasága, Kína fontolóra vette idén, hogy kiszáll a cirkuszból. Ez intő jel kellene, hogy legyen!
És ha majd elfogynak a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező, eleinte még lelkes jelentkezők, az F1 vezetése kénytelen lesz visszakanyarodni az alapokhoz, akiket talán még akkor is úgy hívnak majd, hogy néző, szurkoló…..vásárló.
