2010. sze 12.

Monzai győzelmével Alonso visszatért a vb esélyesek közé

írta: FormaNet
Monzai győzelmével Alonso visszatért a vb esélyesek közé

Fernando Alonso idei harmadik, F1-es pályafutásának 24. futamgyőzelmét ünnepelhette a Ferrari hazájában, Olaszországban.

A spanyol ezzel a győzelemmel továbbra is életben tartja világbajnoki esélyeit, ráadásul egyik fő riválisa, Lewis Hamilton nullázott Monzában. (Alonso 166 ponttal jelenleg a harmadik helyre ugrott fel a pontversenyben)
Második helyen a remekül rajtoló, és sokáig élen autózó Jenson Button végzett, a dobogó legalsó fokán pedig Felipe Massa pezsgőzhetett.
 
 
A 2010-es évad 14. nagydíján ideális időjárási viszonyok, 25 fokos hőmérséklet fogadta a mezőnyt. A pole-ból a Ferraris Fernando Alonso indulhatott, mellőle pedig az F-csatornát és a meredekebb szárnyállást választó Jenson Button vághatott neki az Olasz Nagydíjnak.
A világbajnokság két éllovasa, Mark Webber és Lewis Hamilton csak a negyedik és ötödik rajtkockát tudta megszerezni a szombati időmérőn.
 
A rajtot a második helyről induló Jenson Button kapta el a legjobban, és az első kanyarban már Alonso előtt fordult be. A spanyolt még csapattársa, Felipe Massa is támadta, végül a brazil maradt a harmadik helyen.
Lewis Hamilton szintén agresszívan próbált pozíciót szerezni, de kicsit elhamarkodottan támadott, és nekiütközött Massa Ferrarijának.
Az MP4-25 jobb első kerekének felfüggesztése eltört, így a vb éllovas versenye már az első körben véget ért. Hamilton később elismerte, hogy csak saját magát hibáztathatja a szerencsétlen eset miatt.
 
A bokszból rajtoló Kamui Kobayashi futama sem tartott sokáig, a Sauber műszaki probléma miatt adta fel a monzai megmérettetést.
 
A két Red Bullnak nem sikerült fényesen a rajt procedúra, a negyedik helyről rajtoló Mark Webber öt pozíciót vesztett, míg csapattársa, a hatodikként induló Sebastian Vettel egy helyet bukott. Az ausztrálnak a hatodik körben sikerült megelőznie Michael Schumachert, de még így is Nico Rosberg, Robert Kubica és Nico Hülkenberg mögött autóztak a Red Bull pilóták. Mögöttük Michael Schumacher és Sebastien Buemi zárta a pontszerzők sorát.
 
Nem nagy meglepetésre Bruno Senna is feladta versenyét már a 13. körben. A Hispania autója egész hétvégén problémás volt.
A 21. körben Vettel autója is belassult, így csapattársa könnyedén elment mellette. A német a csapatrádión motorproblémára panaszkodott, de a „helycsere” után megjavult az autója, és a német a nyolcadik helyen folytatta.
 
Az élen Fernando Alonso folyamatosan nyomás alatt tartotta az első helyen álló Jenson Buttont, és közben a leggyorsabb köröket dobálta egymásnak a két rivális, sőt ebbe még Felipe Massa is beleszólt olykor, bár a brazil már nem volt veszélyes az élen száguldó duóra.
 
A mezőny elején, a negyedik helyen autózó Robert Kubica a 34. körben nyitotta meg a kerékcserék sorát, majd őt követte Nico Rosberg.
Jenson Button a 37. körben állt ki az élről, míg Ferraris ellenfele egy körrel tovább tudott kint maradni, ez pedig elég volt Alonsónak ahhoz, hogy - ha egy hajszállal is, de- megelőzze a brit versenyzőt.
Nico Hülkenberg szintén nyert egy pozíciót, kerékcseréje után Robert Kubica elé érkezett vissza a hatodik helyre. Kubicát Mark Webber is megelőzte, így a kerékcserék utáni sorrend: Alonso, Button, Massa, Vettel, Rosberg, Hülkenberg, Kubica, Schumacher és Vitalíj Petrov volt, de Vettel és Petrov még nem látogatta meg szerelőit.
 
Az utolsó néhány körben még Hülkenberg és Webber csatája hozott némi izgalmat, melyet végül az ausztrál nyert.
Csapattársa Vettel a verseny végére (utolsó előtti kör) hagyta egyetlen kerékcseréjét, és addigra kiautózott annyi előnyt, hogy végül kényelmesen meg tudta őrizte negyedik helyét.
 
Az élen már nem változott a sorrend, a Ferrari 18. győzelmét zsebelte be hazájában, Olaszországban. Legutóbb ez 2006-ban Michael Schumachernek sikerült.
 
Az Olasz Nagydíj eredménye:
 
 
 Leggyorsabb kör: Fernando Alonso - 1:24.139
 
 
Világbajnoki pontverseny állása az Olasz Nagydíj után:
 
Mark Webber: 187
Lewis Hamilton: 182
Fernando Alonso: 166
Jenson Button: 165
Sebastian Vettel: 163
Felipe Massa: 124
Nico Rosberg: 112
Robert Kubica: 108
Michael Schumacher: 46
Adrian Sutil: 45
Rubens Barrichello: 31
Kamui Kobayashi: 21
Vitalíj Petrov: 19
Nico Hülkenberg: 16
Vitantonio Liuzzi: 13
Sebastien Buemi: 7
Pedro de la Rosa: 6
Jaime Alguersuari: 3
 
Konstruktőri bajnokság állása az Olasz Nagydíj után:
 
Red Bull-Renault: 350
McLaren-Mercedes: 347
Ferrari: 290
Mercedes: 158
Renault: 127
Force Indai-Mercedes: 58
Williams-Cosworth: 47
Sauber-Ferrari: 27
Toro Rosso-Ferrari: 10

  

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá