2010. sze 14.

Martin Whitmarsh: olykor csak hajszálon múlik, hogy hős leszel, vagy kiesel

írta: FormaNet
Martin Whitmarsh: olykor csak hajszálon múlik, hogy hős leszel, vagy kiesel

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh megvédte versenyzőjét Lewis Hamiltont, az Olasz Nagydíjon történt –kieséssel végződő – szerencsétlen ütközés után.

A csapatfőnök úgy véli, Hamilton nagyon jó rajtot vett az ötödik helyről, ami komoly fejtörést okozhatott a két Ferrari pilótának.

A második sikánnál azonban a Alonso és Massa – pozíciójukat védve - némiképpen összezártak, így Hamilton erősebb fékezésre kényszerült, ami a nehéz autóval nem sikerült, így a jobb első kereke hozzá ütődött a brazil autójának bal hátsó kerekéhez.
Az ütközés következtében a MP4-25 kerékfelfüggesztése eltört, a kocsi a következő kanyarban irányíthatatlanná vált, és Hamilton a sóderágyban landolt.
 
A verseny után a McLaren pilótája egyedül magát okolta a történtekért.
Whitmarsh sem gondolja ezt másként, csupán arra próbált rávilágítani, hogy az ilyen hibák nem a pilóták képességeit, vagy tehetségét minősítik. A szakember megpróbálta az esetet úgy megközelíteni, hogy mire gondolhatott Lewis Hamilton abban a pillanatban.
 
Szerinte nem is Lewis Hamilton lenne, ha nem próbált volna már a rajt után pozíciót nyerni. Nem lenne nagy autóversenyző, ha nem igyekezne agresszívan minél előrébb jutni, de az eset kapcsán senki se feltételezzen bármiféle rossz értelembe vett szándékosságot.
 
 „Sokszor centimétereken, vagy millimétereken múlhat, hogy valaki egy versenyen hős lesz, vagy éppen kiesik.  Ilyenkor a nagy sebességnél a magas adrenalinszint okozhat téves döntéseket, az ennek a sportnak a sajátja”-vélekedett a csapatfőnök.
 
 
 
 
 A szakember szerint a brit pilóta Szingapúrban visszavághat egy jó eredménnyel, amit természetesen el is vár tőle.
„A lényeg az, hogy holnap Lewis kiugrik az ágyából, és folytatja a felkészülést a Szingapúri Nagydíjra, mert ott is jó munkát szeretne végezni, mert pontosan tudom, ő már csak ilyen” – zárta mondandóját Whitmarsh.
 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
Szólj hozzá

mclaren martin lewis hamilton whitmarsh monza olasz nagydíj