2010. sze 24.

Az éjszakai nagydíj első szabadedzésén Mark Webber volt a leggyorsabb

írta: FormaNet
Az éjszakai nagydíj első szabadedzésén Mark Webber volt a leggyorsabb

Helyi idő szerint este hatkor száraz időben, de nedves aszfalton, 30 Celsius-fokos hőmérsékletben kezdődött a hétvége első szabadedzése.

A mezőnyben több változás is történt:
A Lotusnál Jarno Trulli helyett Fairuz Fauzi ismét lehetőséget kapott, a Virginnél a frissen szerződtetett Jérome D’ Ambrosio mutatkozhatott be Lucas di Grassi helyén. Ők csak pénteki nap első gyakorlásán köröznek, Nick Heidfeld azonban végleg leváltotta Pedro de la Rosát a Saubernél, illetve a Hispania Racing Teamnél Sakon Yamamoto helyét Christian Clien vette át egész hétvégére. Yamamoto ugyanis ételmérgezés miatt nem tudta vállalni első szingapúri megmérettetését.
 
A mezőny – legalábbis a szorgalmasabb fele – intermediate abroncsokon vágott neki első köreinek, a „nagyok” inkább kényelmesen várakoztak, hogy száradjon a pálya.
Fél óra elteltével még csak négy versenyző neve mellett szerepelt mért idő (V.Petrov, M.Schumacher, S.Buemi, C.Klien)
 
Az élmenők közül a ferraris Felipe Massa, kezdte meg elsőként a munkát, de 2:06.485-ös ideje még értékelhetetlen volt, hiszen ekkor már a kiscsapatok versenyzői  2:02-es idővel sorakoztak az élen.
 
A Ferrari és a Renault egyébként különböző autóval küldte pályára versenyzőit, míg Felipe Massa és Vitalíj Petrov F-csatorna nélkül rótta a köröket, addig Fernando Alonsonak és Robert Kubicának a kocsijára felrakták az F-csatornát, de valószínűleg mindkét csapat az aero elem nélküli verzióra volt kiváncsi, ugyanis sem Alonso, sem Kubica nem vitte túlzásba a tesztelést.
 
Egy óra elteltével az öt világbajnok aspiráns még mindig a bokszban üldögélt mért idő nélkül. Az élen ekkor a Sauber versenyzője, Kamui Kobayashi állt 1:57.914-es idővel, őt követte Michael Schumacher, Felipe Massa, Adrian Sutil, Vitantonio Liuzzi, Vitalíj Petrov, majd mögöttük a többiek neve mellett még két perc feletti körök szerepeltek.
 
A két McLaren, a két Red Bull, illetve a Ferrari spanyol versenyzőjén kívül Robert Kubica, Nico Rosberg és Heikki Kovalainen sem tett még egy értékelhető kört sem, és a Trulli helyett beugró Fairuz Fauzy sem tudta kihasználni lehetőségét.
 
20 perccel a leintés előtt elsőként a Virgin pilótája, Timo Glock vetette le a köztes abroncsokat, majd az utolsó pár percre végre a „hiányzók” is kimerészkedtek, immár slick gumikon.
Legutolsóként Alonso és Kubica érkezett, a két pilótának csak az utolsó 3-4 percben született meg az első körideje.
 
A „spórolós” első szabadedzés legjobbja végül Mark Webber lett 1:54.589-es idővel, majd mögötte Michael Schumacher, Adrian Sutil és Sebastian Vettel zártak a legjobb négyben.
A két McLaren a 6. és a 18. legjobb időt autózta Jenson Button és Lewis Hamilton sorrendben, míg a Ferrarinál Fernando Alonso a 11., csapattársa, a végig intermediate gumikon autózó Felipe Massa pedig csak a 19.lett.
 
A mezőny legszorgalmasabb versenyzői, Bruno Senna (23) és Michael Schumacher (24) megtett köréhez képest Nico Rosberg és Lewis Hamilton maradtak el a legjobban: Rosberg mindössze 8 kör erejéig tesztelt, míg a 2008-as világbajnok 9 kört autózott a hétvége első edzésén.
 
Első szabadedzés eredménye:
 
 
 

  

Szólj hozzá

f1 mark webber formula 1 szabadedzés szingapúri nagydíj