2010. okt 08.

Továbbra is a Red Bull az úr Suzukában - második szabadedzés

írta: FormaNet
Továbbra is a Red Bull az úr Suzukában - második szabadedzés

A második szabadedzésen továbbra is száraz, bár felhős időben folytatta a munkát a mezőny, a levegő hőmérséklete 25 Celsius-fok, míg az aszfalt hőmérséklete 38 Celsius-fok volt.

Lewis Hamilton autóján még dolgoztak a szerelők, a többiek azonban viszonylag hamar munkához láttak.
A sort a Toro Rosso versenyzője, Jaime Alguersuari nyitotta, de tíz perccel a zöld jelzés után már 13 pilóta neve mellett szerepelt mért idő.

A világbajnok aspiránsok közül Fernando Alonso gurult ki elsőként a pályára, és 1: 33.159-es idővel az élre ugrott, de csak addig, míg meg nem érkezett a két Red Bull.
Előbb Mark Webber, majd Sebastian Vettel vette át a vezetést.

Közel egy óra elteltével még mindenki a kemény keverékeken tesztelt, majd elsőként Felipe Massa váltott lágy gumikra, és ezzel a brazil egyből felugrott a harmadik helyre. 
Az opciós gumikkal a Red Bullok is tovább gyorsultak. Mark Webbernek sikerült elsőként megfutnia a nap legjobb idejét (1:31.860), de csapattársa Vettel ezt is űberelte, és hamarosan már 1:31. 465-ös idővel vezette a tabellát.

A leintés előtt negyed órával a két Red Bull mögött Robert Kubica, Fernando Alonso, Felipe Massa és Jenson Button volt az első hat sorrendje. 
Lewis Hamiltonnak autóját az utolsó percekre sikerült összerakni, így a britnek nagyjából tíz perce maradt a körözésre. Ezalatt nyolc kört tudott megtenni, a legjobb ideje pedig végül a13. helyre volt elegendő.

A második edzésen a Degner-kanyar Michael Schumachert tréfálta meg, a német Button délelőtti sóder-látogatását ismételte meg, de a mclareneshez hasonlóan ő is folytatni tudta a munkát. A Degner előtti Dunlop kanyar is bemutatkozott, először Robert Kubica mutatott be itt egy látványos piruettet, majd Sebastien Buemi szintén megpördült, de mindketten megúszták károk nélkül az esetet. 

A hajrában az élen már nem történt változás, a Red Bull versenyzői mögött ismét Robert Kubica volt a leggyorsabb, ám a fél másodperces hátrányból most sem sikerült sokat lefaragnia. 

Második szabadedzés eredménye: 
 

 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 

 

Szólj hozzá

f1 red sebastian formula 1 vettel szabadedzés japán nagydíj bull suzuka