2010. okt 09.

Elmosta az eső a harmadik edzést, a kvalifikációt holnapra halasztották

írta: FormaNet
Elmosta az eső a harmadik edzést, a kvalifikációt holnapra halasztották

Ahogy azt a meteorológusok megjósolták, a szombatra megérkezett az eső Suzukába, így az utolsó szabadedzés az extrém esőgumik jegyében telt. Az előrejelzések nem ígértek változást a kvalifikáció idejére sem, és ezúttal az időjósok nyertek. 

 
Az extrém pályaviszonyok miatt nem volt meglepő, hogy az installációs körök után mindenki visszabújt a bokszba. Elsőként Timo Glock merészkedett ki a Virginnel, és nem is kellett sokat várni első megpördülésére. Glock autója a Spoon kanyarban felúszott a vízen és megforgott, de a német folytatni tudta útját. 
A két McLaren is megjelent egy-egy kör erejéig, de sem Hamilton, sem Button nem erőltette tovább a dolgot. A versenyzők szerint rengeteg a vízátfolyás a pályán.
 
Félidőnél még csak Jaime Alguersuari és Timo Glock neve mellett szerepelt mért kör. A Két versenyző hat-hét kör erejéig bírta kint a pályán, majd ők is visszatértek a fedett garázsba. A nyegyvenedik percben Alguersuari csapattársa, Sebastien Buemi merészkedett ki, a rajtot gyakorolni, de egy piruett után ő is lemondott a körözésről.
 
Tíz perccel az edzés vége előtt még mindig egy Toro Rosso és egy Virgin foglalta el a tabella első két helyét, és bár Robert Kubica, és Lewis Hamilton is megpróbálkozott egy-egy körrel, de lehetetlen volt értékelhető körbe belekezdeni.
 
harmadik szabadedzés eredménye:
 
1. Jaime Alguersuari - Toro Rosso-Ferrari : 1:55.902
2. Timo Glock - Virgin-Cosworth : 2:07.497
 

A körülmények az időmérőre sem javultak, és majd másfél órás várakozás után az FIA végül úgy döntött, hogy a versenyzők biztonságát szem előtt tartva elnapolja az időmérő edzést.

Magyar idő szerint vasárnap hajnal háromkor rendezik meg az elmaradt kvalifikációt. (A sport klub élőben közvetíti)
 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
Szólj hozzá

f1 japán nagydíj formula 1 szabadedzés suzuka