2010. nov 04.

Az utolsó előtti állomás, Interlagos

írta: FormaNet
Az utolsó előtti állomás, Interlagos

A 2010-es szezon utolsó előtti versenyére, a Brazil Nagydíjra készül a Formula-1 mezőnye, ahol 2005 óta minden évben világbajnokot avattak. Idén egyedül Fernando Alonso az, aki folytathatja ezt a „hagyományt”, de a spanyol véleménye szerint most Abu Dzabi fog bajnokot ünnepelni.


A Sao Paulótól 16 kilométerre délre fekvő interlagosi aszfaltcsík klasszikusnak számít a versenynaptárban, és bár az új helyszínekhez - sőt még egy-két régi pályához - képest eléggé fapados, ennek ellenére egyáltalán nincs veszélyben a jövője. Ennek oka lehet talán a megannyi legendás futam és a még legendásabb brazil pilóták emlékének tisztelete, és természetesen maga a hangulat is.

F1-es pályafutásának egyetlen futamgyőzelmét hazai pályán ünneplő (1975), majd ’77-ben repülőgép szerencsétlenségben elhunyt Jose Carlos Pace nevét viselő pályát, még 1940 májusában adták át, de a száguldó cirkusz csak 1972-ben érkezett meg a két mesterséges tó között megépített helyszínre. Ez még csak egy bajnokságon kívüli futam volt, de mivel ebben az évben lett először világbajnok brazil versenyző, Emerson Fittipaldi személyében, így a következő évben már a hivatalos programba is bekerült a Brazil Nagydíj, és innentől kezdve egyszer sem hiányzott a naptárból.
Tíz futamot azonban nem Sao Paulóban, hanem a Rio de Janeiro mellett rendeztek még a ’80-as években, majd 1990-ben visszatért a mezőny Interlagosba, ami ekkor már nem az eredeti - majdnem nyolc kilométeres - pálya volt, hanem egy jóval rövidebb, 4325 méteres aszfaltcsík.
Jelenlegi hossza (2000 óta) 4309 méter.

A legelső Brazil Nagydíjat 1973-ban Emerson Fittipaldi nyerte a Lótusszal, majd rákövetkező évben a brazil már a McLarenben ülve duplázott hazájában. A kétszeres világbajnokon kívül, hazai kedvencek, Nelson Piquet, Ayrton Senna és Felipe Massa szintén két futamgyőzelmet ünnepelhettek otthonukban. (N.Piquet: 1983, 1986, A.Senna: 1991, 1993, Felipe Massa: 2006, 2008)
 
Emerson Fittipaldi- 1973
 
A legtöbb Brazil Nagydíjat - pontosan hatot - Alain Prost nyerte, de ebből csak egyet jegyez Interlagosban, így a Sao Paulo melletti versenypálya rekordere jelenleg négy futamgyőzelemmel, Michael Schumacher.

Tavaly, a brazil szurkolók nagy örömére Rubens Barrichello szerezte meg a pole pozíciót, végül a dobogó legfelső fokán Mark Webber pezsgőzhetett Robert Kubicával és Lewis Hamiltonnal együtt. Jenson Button pedig egy ötödik hellyel biztosította be magának a világbajnoki címet.

Autódromo José Carlos Pace  -  Sao Paulo                   
Debütálás év: 1973
Egy kör hossza: 4309 m 
Verseny hossza: 305.909 km
Körök száma: 71
Kanyarok száma:15 (10 balos, 5 jobbos)
Legjobb köridő: Juan Pablo Montoya: 1:11.473 (2004-Williams-BMW)
 

A Formula-1 mezőnyét immár 28. alkalommal vendégül látó Interlagos különleges tulajdonsága, hogy a legmagasabb fekvésű pálya, hiszen 800 méterrel fekszik a tengerszint felett. Mindemellet – ahogy legutóbb Dél-Koreában is – a versenyzők itt is az óramutató járásával ellentétes irányban köröznek majd a mindössze 15 kanyart számláló versenypályán.

A legkedveltebb forduló a célegyenest lezáró, lejtős Senna-S-kanyar, amely az egész versenynaptár egyik leglátványosabb szakasza. Ehhez a kanyarhoz 1220 méter hosszú célegyenes vezet, és a végén be lehet bújni az ellenfél szélárnyékába, vagyis előzésre kiváló alkalom nyílhat. Ráadásul ebben a kanyarban mindenhol nagy a tapadás, ezért még némi kockázatot is be lehet vállalni a pilótáknak. 
Igazán tempós ív kevés található Interlagosban, a legnagyobb kihívást a lassú, alattomos kanyarokkal tűzdelt középső szektor jelenti. A versenyzők dolgát megnehezíti még a tökéletlen aszfalt is, bár szervezők időről időre újraaszfaltozzák a pályát, ám jelentősen nem javul a helyzet.
Néhány kisebb módosítás az idén is történt: Az 5-ös, 7-es, 11-es és 12-es kanyar kijáratának külső ívén új negatív rázóköveket helyeztek el, a 7-es és 8-as kijáratánál pedig műfüvet fektettek le. Ezen kívül csúszásmentes festékkel újrafestették a pálya két szélén húzódó fehér csíkot. 

Műszaki szempontból Interlagos is a kompromisszumok pályája. Az egyenesekben minimális légellenállás a célravezető, de a leszorítóerőről sem lehet lemondani, hiszen a két egyenest lassú kanyarok kötik össze. A végeredmény tehát itt is az arany középút.
Kompromisszumot kell kötni a mechanikai csomaggal is,mert a pálya nagyon rázós, ezért a felfüggesztés beállítása kulcsszerepet játszik. Olyan autóra van szükség, amelynek futóműve elég lágy a huplik és a kerékvetőkön való átszáguldáshoz, ugyanakkor a lassú kanyarokban gyors irányváltást tesz lehetővé. Nem ritka, hogy némi alulkormányzottság lehet a megfelelő beállítás.
 
A motorok szempontjából a ritka levegő az, ami veszélyes lehet. A 800 méterrel az Atlanti-óceán feletti magasság ugyanis 7-8 százalékkal fogja vissza az erőforrások teljesítményét. Az interlagosi kör 65 százalékát lehet padlógázzal megtenni, míg tengerszinten ez az arány nagyjából 57 százalék lenne. A motorok megbízhatósága tehát a hétvégén is főszerepet játszhat. 

A kevés kanyar miatt, a fékekre nem vár túl nehéz hétvége, hiszen a versenyzők egy körben mindössze hétszer lépnek rá a fékpedálra, legerősebben a célegyenes végén, amikor kb. 300 kilométer/óra feletti sebességről lassítanak nagyjából 120-ra. 

Az abroncsoknak - a jellemzően közepesen gyors és lassú kanyarokkal tűzdelt pályán - a megfelelő tapadásban lesz főszerepük, ezért a Bridgestone a lágyabb verziót választotta, vagyis a szuperlágy és a közepes keverékeket szállítja a csapatoknak Brazíliába. 

A Brazil Nagydíj hétvégéjének menetrendje magyar idő szerint:
Nov. 5. (péntek)
Első szabadedzés: 13.00-14.30
Második szabadedzés: 17.00-18.30
Nov. 6. (szombat)
Harmadik szabadedzés: 14.00-15.00
Időmérő: 17.00
Nov. 7. (vasárnap)
Verseny: 17.00
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 brazil nagydíj interlagos