2010. nov 20.

A szurkolók a Formula-1 legnagyobb támogatói

írta: FormaNet
A szurkolók a Formula-1 legnagyobb támogatói

A csapatutasítás kérdése Jean Todt pár nappal ezelőtti nyilatkozata alapján rövidesen ismét terítékre kerülhet. Ez a kérdés egyaránt megosztja a Formula-1 szakmai köreit, és magukat a szurkolókat is, hiszen egy olyan kényes téma, ami akár a sport tisztaságát is megkérdőjelezheti.

Lássuk, pontosan miről is van szó.

 
Az előzmények minden Formula-1 rajongó számára ismertek. Az idei Német Nagydíjon, a
Ferrari a csapatrádión olyan egyértelmű beszélgetést folytatott pilótáival, melyből arra lehetett következtetni, hogy a futamon jobb pozícióban lévő Felipe Massát visszarendelik Fernando Alonso mögé. Ez az úgynevezett csapatutasítás hatalmas botrányt kavart, és a büntetéstől - amit sokan nem tartottak elégségesnek - függetlenül is felhívta a száguldó cirkusz irányítóinak figyelmét arra, hogy ez a kérdés nagyon sürgősen szabályozásra szorul.
 
Hogy mennyire kényes témáról van szó, talán Jean Todt világított rá a legjobban, amikor kijelentette, hogy amióta létezik Formula-1, azóta van csapatutasítás is.
Ezután az FIA elnöke azt is elmondta, hogy a csapatok szeretnének a legtöbbet kihozni a pilótáikból, ezért gyakran a média és a szurkolók ellenérzésével sem törődve hoznak döntéseket. Ez pedig így nagyon nem jól van, és ezt érzi az egykori Ferrari csapatfőnök is, aki utólag már bánja a 2002-es, szintén nagy botrányt kiváltó Schumacher-Barrichello helycserét, ami nem mellesleg az ő aktív közreműködésével történt.
 
Ha jobban meggondoljuk, a Formula-1, a világ egyik legnépszerűbb sportja, és a népszerűség a nézők számából mérhető. Nagyon komoly tömegeket vonz, egyrészt a versenyek helyszíneire, másrészt százmilliókat ültet a televízió elé. Ennek a népes rajongótábornak köszönhetően csatlakoznak támogatóként, szponzorként a sporthoz a multinacionális cégek, és fizetnek hatalmas összegeket a száguldó "hirdetőoszlopokon", vagy a pályák mellett felállított reklámtáblákon való megjelenésért, ahol rengetegen láthatják a hirdetéseket.
 
A szponzorok megjelenésével természetesnek tűnik az, hogy bizonyos elvárásaik vannak a támogatott csapattal szemben, mely elvárások leginkább az eredményekben öltenek testet. Ez érthető, hiszen egy világbajnok pilóta ruházatára felkerülő szponzori logónak nagyságrendekkel nagyobb a reklámértéke, mint a mezőny végén szereplő versenyző ruházatán. Tudják ezt jól a csapatok is, és ezért mindent megtesznek a minél előkelőbb helyezésekért.
 
A támogatók tehát jó eredményeket várnak. Így vannak ezzel a rajongók is, mindenki azt szeretné, ha a kedvence az élen végezne.
Igen ám, de a szurkolók nagy része igazi versenyt is akar, tisztességes feltételekkel, ahol a pilóták eredményei, a saját és az autó képességein, és teljesítményén múlik, ahol valódi verseny dönt a helyezésekről.
Mondhatnánk úgy is, hogy a pilóta egyedül marad az autójával, és amit az adott pillanatban a kocsi, és sofőrje tud, azon múlik a befutó sorrendje.
Ez azért így nem teljesen megvalósítható, mert egy verseny, az előzményeken kívül is komoly csapatmunka, ha csak a precíz kerékcserékre, vagy a hirtelen fellépő hibák kijavítására gondolunk.
A nézők nagy része valami olyan, tisztességes együttműködést szeretne látni, ahol a csapatok pilótái azért indulnak a versenyeken, hogy nyerjenek. És minden csapat mindkét pilótája azért indul.
 
Mondhatnánk, hogy az eredményorientált szponzorok iránti megfelelési kényszer miatt, a csapatok beleszólhatnak pilótáik sorrendjébe, így a szponzor elégedett lesz az eredménnyel, és megint mélyre nyúl a pénztárcába.
Na igen, ez ideig-óráig igaz lehet, de ha ezt a csapatok a szurkolók nagy részének ellenérzését kiváltva teszik, az már közép távon is rossz üzlet.
Ugyan is, a szurkolók könnyen hátat fordítanak, ha nem azt tapasztalják, hogy tisztességes versenyben születnek az eredmények. És ez már a szponzoroknak sem mindegy. Nem mindegy, hogy egy közvetítést 800 millióan, vagy csak 500 millióan néznek. Nem mindegy hány emberhez jut el a szponzor üzenete, hogy látjátok, ha megveszitek a termékemet, akkor én támogatom cserébe a kedvenc sportotokat.
 
És ezzel valójában a kör be is zárult.
 
A száguldó cirkusz nem egy önmaga szórakoztatására szerveződött öncélú gombfocicsapat, aki megengedi néhány embernek, hogy nézze a meccseket. Nem!
A Formula-1 egy hatalmas, több milliárdos üzlet, amely a nézők pénzéből tartja fenn magát közvetlen és közvetett formában.
És a szurkoló egy igen érzékeny fajta.
 
Csak emlékezzünk vissza arra, hogy amikor már jó pár futammal a szezonzáró előtt bajnokot avattunk, mennyien elfordultak a sporttól, mondván, unalmassá vált. A vezetők kénytelenek voltak a szabályokat úgy módosítani, hogy izgalmakat teremtsenek, ezzel azt remélve, hogy sikerül visszacsalogatni az elfordult szurkolókat. Mert a szurkolók folyamatos csökkenése beláthatatlan következményekkel járhat.
 
A szabályok változtatása úgy tűnik sikeres volt, hiszen az ide szezon is bizonyította, ismét hatalmas tábora van a király kategóriának.
 
Az előbbiekben leírtak okán, nagyon fontos, hogy a csapatutasítás kérdéséhez megfelelően nyúljanak az F1 vezetői, és olyan mederbe tereljék, olyan szabályokat hozzanak, mely szabályok maximálisan megfelelnek nem csak a csapatoknak, nem csak a szponzoroknak, ne csak a médiának, hanem a Formula-1 legnagyobb támogatóinak, nézők százmillióinak is.
 
 
 
Szöveg: FormaNet, Varga Viktória   
Szólj hozzá

f1 forma 1 szurkolók szponzorok jean todt csapatutasítás