2010. dec 08.

A Lotus kavalkád újabb felvonása

írta: FormaNet
A Lotus kavalkád újabb felvonása

A Colin Chapman által alapított legendás Team Lotus 1994-es kivonulása után a Formula-1 rajongóinak 16 éven keresztül kellett nélkülözniük a Lotus nevet. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a 2011-es idénynek akár két Lotus csapat is nekivághat, amennyiben nem sikerül jogi úton véglegesen rendezni a névhasználatot. 

 2011-ben már biztos, hogy lesz Lotus-Renault
 
Egyik csapat a 2010-es szezon újonca, mely Tony Fernandez vezetésével, és Mike Gascoyne technikai igazgató közreműködésével Lotus Racing Team néven versenyzett ebben az évben, és jelenleg Team Lotus-ként van feltűntetve a jövő évi hivatalos nevezési listán.
A másik csapat a Renault F1 Team és a Group Lotus megállapodásának köszönhetően (melyet most már hivatalosan is bejelentettek) a Lotus Renault GP lenne.
A megállapodás értelmében, a Renault F1 Team többségi tulajdonosa, a Genii Capital jelentős részesedést adott el a maláj Proton autógyártónak, amely a Group Lotus tulajdonosa.
 
A névhasználat körüli huzavonák még nyáron kezdődtek, amikor Tony Fernandes bejelentette, hogy a 2011-es szezonban szeretné felvenni a legendás Team Lotus nevet
Erről bővebben itt olvashattok: 
 
Sőt a csapatvezető továbbment, és bejelentette, hogy jövőre az autók a legendás fekete-arany színezést kapják. Ehhez még szurkolói ötleteket is vártak.
Erről bővebben itt olvashattok:
 
 
A Lotus Cars megállípodása a Renault-val érthetővé teszi, hogy miért ellenezték olyan határozottan a Fernandes névváltoztatását, annak ellenére, hogy egy szezonon keresztül hozzájárultak a csapatnévhez. Érdekessége a dolognak, hogy mindkét csapatot a Renault látja majd el motorokkal. Mint ismert, a Renault F1 Teamet a Genii Capital úgy vette át az anyacégtől, hogy az 2017-ig vállalta a motor-beszállítást az istállónak.
A Tony Fernandes csapata pedig nemrégiben felmondta együttműködését a Cosworth-val és a franciákkal kötött együttműködési megállapodást az erőforrásokra.
 
Így fordulhat elő az, hogy a 2011-es rajtrácson két olyan csapat is jelen lesz, melynek nevében szerepel a Lotus, sőt a Group Lotus szintén fekete-arany színekben képzeli el autóit.
A névhasználattal kapcsolatban mindkét csapat bíróság előtt próbálja érvényesíteni saját igazát, de minden bizonnyal elhúzódó procedúrára számíthatnak, mert amíg a Group Lotus maláj bírósághoz fordult, addig Tony Fernandes csapata (a David Hunt által kezdeményezett jogi eljárás) az angol legfelsőbb bírósági végzésére hivatkozik.
 
A Group Lotus vezérigazgatója Dany Bahar biztos benne, hogy hamarosan bizonyítást nyer, hogy őket illeti a Lotus név.
„Azt hiszem, hogy a legjobb reklám az autóiparban a motorsport, és annak csúcsa, a Formula-1. Jól tudjuk, hogy sok ellentmondás van a névhasználattal kapcsolatban, de bízom abban, hogy egyszer és mindenkorra tisztázódi fog, hogy a Lotus mi vagyunk, és most visszatértünk”  - vélekedett a vezérigazgató.
 
 
Valószínűleg itt még nem ér véget az ügy, kiváncsian várjuk Tony Fernandes alakulatának reakcióját...
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 lotus group formula 1 lotus renault