2011. jan 28.

Bemutatkozott a Ferrari idei modellje, az F150

írta: FormaNet
Bemutatkozott a Ferrari idei modellje, az F150

A 2011-es mezőnyből elsőként a Ferrari rántotta le idei autójáról a leplet, ma délelőtt tíz órakor, a csapat főhadiszállásán, Maranellóban.

Az idei konstrukció az egységes olasz állam születésének 150. évfordulójának tiszteletére a F150 elnevezést kapta, valamint az autó festésében is megjelenik az olasz trikolór. 

Az eseményen nem csak a Scuderia Ferrari csapata vett részt, de meghívottak között volt a FIAT elnöke John Elkan, és az ügyvezető igazgató, Sergio Marchionne, és a Santander bankóriás elnöke Emilio Botin is.

Ha az időjárás megengedi, akkor még ma délután néhány promóciós kör erejéig Fernando Alonso már kipróbálhatja az új versenygépet, de az igazi debütálás majd a február elsején kezdődő valenciai teszteken lesz, ahol az első két napon Alonso, míg csütörtökön Felipe Massa teheti meg a szezon első tesztköreit.
 

A most bemutatott konstrukció persze még nem a végleges modell, sőt Nikolas Tombazis, a csapat vezető tervezője elárulta, hogy az majd csak a bahreini Nagydíjon mutatkozik be.


„A Ferrari mindig is arra törekedett, hogy új dolgokat találjon ki,  és ezzel a stratégiával történt az idei autó fejlesztése is, mely  Bahreinben a jelenlegi verziótól lényegesen eltérő lesz. Láthatjuk, hogy a hátsó futómű és a hátsó szárnyrendszer igazán innovatív, de vannak további újdonságaink, mint például a kipufogó és a hátsó szárny, amiket csak a szezon első versenyén vetünk be” – árulta el Tombazis.

Az F150 természetesen győzelmeket vár a maranellóiak elnöke, Luca di Montezemolo.
„A Ferrari neve már összefonódott a sikerrel, és mi továbbra is ezért dolgozunk. Számunkra csak a győzelem az elfogadható eredmény, és tudom, hogy Enzo (Ferrari) is így véli ott fent. Óriási lelkesedéssel építettük meg az F150-et, és minden megteszünk annak érdekében, hogy mi nyerjünk. Ennek az autónak egyszerűen meg kell nyernie a bajnokságot, de azt is tudjuk, hogy ellenfeleink is hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Biztos vagyok abban, hogy versenyzőink mindent megtesznek annak érdekében, hogy győzelemhez segítsék a csapatot, de ehhez szükségük van arra, hogy jó autót építsünk nekik” – bizakodott a Ferrari elnöke.

A két versenyző mindenesetre már izgatottan várja, hogy bizonyíthasson, és mind Fernando Alonso, mind csapattársa, Felipe Massa rendkívül motiváltan vág neki a 2011-es szezonnak.
A tavalyi évben, a bajnokság hatodik helyén záró brazil pilótának eltökélt szándéka, hogy ebben az évben újra a bajnoki trófeáért harcoljon. A végső győzelemről éppen csak lecsúszó Alonso szokásához híven egyelőre még óvatosan fogalmaz, és véleménye szerint sokat kell tanulniuk az idei szabályváltozások miatt, ugyanakkor úgy véli, hogy az új autóhoz már könnyebben fog alkalmazkodni, és célja, hogy már a szezon elejétől a lehető legjobb eredményeket produkálja.
 
Képek
 
 
 
 
 
 
 
fotók: www.ferrari.com
Szólj hozzá

ferrari f1 formula 1 f150 autóbemutató