2011. feb 08.

A Hispánia nem várt a szezonnyitóig - megérkezett az F111-es

írta: FormaNet
A Hispánia nem várt a szezonnyitóig - megérkezett az F111-es

Kedden délelőtt a Hispania Racing Team is megtartotta virtuális autóbemutatóját, és honlapján megjelentette az első képeket az F111-ről.
 
 
Miután tavaly az alakulat szakított a Dallarával, így a vadonatúj F111-es már Geoff Willis és Paul White tervei alapján épült. A szakemberek megerősítették, hogy állítható hátsószárnnyal, de KERS nélkül vágnak neki az idei évnek.
 
A Hispani Racing Team elnöke, José Ramon Carabante elmondta, hogy igazán büszkék idei versenyautójukra, mert ez már teljes egészében a csapat munkáját dicséri. Az elnök azt is elárulta, hogy a jelenlegi autó még csak az első lépés, hiszen a szezon során több frissítést is terveznek.
 

A csapatvezető, Colin Kolles is kiemelte, hogy az F111 óriási előrelépést jelent a katalán alakulat életében, és jól mutatja, hogy elkötelezettek a Formula-1-ben való szereplés iránt. 

A keddi bemutató ellenére, a hírek szerint a kiscsapat nem vesz rész a jerezi négy napos kollektív teszten. Legközelebb majd csak Barcelónában csatlakoznak a mezőnyhöz.

Képek:

 

Szólj hozzá

f1 formula 1 hispania f111 autóbemutató